NB I

Fejlődő tendenciát mutatnak

A Videoton ellen készülő Tisza Tibor szerint hazai pályán bárkit legyőzhet a DVTK.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Eddigi három tavaszi meccsén négy pontot gyűjtött az OTP Bank Liga tabellájának hetedik helyén tanyázó DVTK csapata. Ezen a három találkozón megmérkőztek a listavezető Győrrel, a kiesőhelyen álló Egerrel és a középmezőnyben helyet foglaló Haladással. A diósgyőriek középpályása, Tisza Tibor értékelte a Rangadó.hu megkeresésére a mögöttük álló meccseket. A borsodiak csatára elmondta, látványos támadófocira számít a vasárnapi, Videoton elleni rangadón.

– Az első tavaszi bajnokin sikerült legyűrnünk az Eger csapat, arról a mérkőzésről nem lehet túl sokat beszélni, hoztuk a kötelezőt – magyarázta a 28 éves csatár. – Úgy gondolom, hogy itthon a Haladás ellen az első félidőben nagyon jól játszottunk, de a második játékrészben sajnos visszaestünk, ezért nem tudtuk begyűjteni a három pontot. Legutóbb jó játékkal rászolgáltunk volna az egy pontra, de a szerencse sem volt velünk, így vereség lett a vége. A Győr a magyar bajnokság egyik meghatároz csapata, úgyhogy azért nem szégyen az ETO Parkba kikapni, de benne volt az összecsapásba egy jobb eredmény is. Véleményem szerint mindenképp fejlődő tendenciát mutatott a csapat az eddigi három meccs során.

– A sok hiányzó mennyire nehezíti meg a dolgukat?
– Nehéz dolog ez, hiszen mindenkire szükség lenne a keret tagjai közül. Bízom benne, hogy aki lehetőséget kap, az élni fog vele.

– A válogatott és az időjárás miatt az elmúlt hetekben nem voltak fordulók. Jól jött, vagy inkább megzavarta a gárdát a szünet?
– Nem mondanám azt, hogy megzavart minket, de persze mindenki szeretne pályára lépni minden hétvégén, pláne, hogy előtte négyhónapos szünet volt. Nem jött jókor ez a szünet, de próbáltunk alkalmazkodni hozzá. Tudtunk edzeni, tudtunk gyakorolni, ezért bízom benne, hogy a jövőre nézve ez pozitívan fog hatni ránk.

– Vasárnap egy újabb nehéz mérkőzés vár a Diósgyőrre, hiszen a Videoton csapatát fogadják. Mit vár a találkozótól?
– Úgy fogunk kimenni a pályára, hogy nyerni szeretnénk. Bízom benne, hogy sok néző lesz kiváló hangulattal. Biztos, hogy a Videoton is győzni akar, ezért látványos támadófocira számítok. Természetesen a fehérváriak az esélyesek, hiszen háromból hármat nyertek, de hazai pályán mi is veszélyesek vagyunk bárkire. Abban biztos vagyok, hogy egy jó mérkőzés lesz.

Olvasói sztorik