NB I

Hagyjuk a politikát!

Dárdai Pál szerint vissza kell fogni a túlzott érzelmeket, és nem hiányzik a zászlóégetés sem.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Múlt szombaton ünnepelte 37. születésnapját ifj. Dárdai Pál, a PMSC, a BVSC és a Hertha BSC egykori kiváló védekező középpályása, aki 1998 és 2010 között 61 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. Az elmúlt 15 év során a mieink hatszor játszottak Románia ellen, és Dárdai ötször is ott volt a pályán. Az eredményekben nem volt sok köszönet, hiszen egy döntetlen után csak vereségek következtek. A Berlinben élő és utánpótlásedzőként dolgozó Dárdai a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, szerinte régebben jobb futballisták voltak a románok, mindig nagyobb sztárjaik voltak, de ez mára megváltozott!

– Milyen emlékei vannak a románok elleni párharcokról?
– Csak a Bicskei-korszakban elért egy-egy lehet jó emlék, a többi mind negatív, hiszen vereséget szenvedtünk. Egyszer előfordult, hogy visszahozták Hagit, aki jól kiszúrt velünk… Kigolyóztak minket, mert jobb futballisták voltak, mindig nagyobb sztárjaik voltak. De ez mára megváltozott, és a hosszú rossz sorozat után talán most jön egy jobb eredmény – mondta ifj. Dárdai Pál.

– A szurkolók részéről mindig fokozottabb a várakozás egy román meccs előtt. A játékosok esetében is így volt ez?

– Nem volt nagyobb a várakozás, mint a svédek vagy a portugálok elleni meccsek előtt. Pont ebben az időszakban szokott a magyar válogatott ilyen pozícióban lenni, de aztán a selejtezősorozat végére általában vége mindennek. Ezen a két meccsen szokott elcsúszni a csapat, de most bizakodhatunk, hogy nem így lesz, mert vannak olyan támadójátékosaink, akik nemzetközi mércével is jók. Régebben csak Gera volt elől, de az igazi tétmeccseken soha nem sikerült gólt lőnie, csak San Marino ellen. Ezzel szemben a mai csapatban bármikor fejelhet egy gólt Szalai Ádám, bármikor elsülhet Dzsudzsák Balázs vagy Hajnal Tamás lába. Ebben a válogatottban van a legtöbb érték az elmúlt húsz évben!

– A zártkapu kinek lehet előny vagy hátrány?
– Nagyon fontos ez a meccs, és bizony nagy előny lett volna itthon, nagy közönség előtt játszani. Ez pszichésen fontos, hiszen nem a gyepszőnyegen múlik a hazai pálya előnye, hanem a szurkolókon. Az a mentális és pszichés része a dolognak, hogy más lelkiállapotba kerülnek a játékosok. Sajnos ezt elvették tőlünk, de nem szabad vele foglalkozni. A profi a mentalitása miatt profi, nem szabad keseregni! Rengetegen fogják nézni a mérkőzést a televízióban, a mieinknek pedig bele kell élniük magukat, hogy az egész ország nekik szurkol! Lehet, hogy ez egy történelmi meccs lesz, és aki itt gólt rúg, az örökre beírja magát a magyar futballtörténelembe.

– Már a felvezetés is arra enged következtetni, hogy nem egy áltagos mérkőzésre van kilátás…
– Kulcsfontosságú meccs előtt áll a válogatott, de azért, mert a románok az ellenfelek, nem kell belevinni a politikát. A fair play szellemében, keményen kell játszani és küzdeni. Persze, a Románia elleni párharc nagyon sok embernek többet jelent, de nem szabad elmenni ezeknek a mélységéig, mert akkor a követő egy évben zártkapus meccsek lesznek! Nem hiányzik a zászlóégetés sem! Tudom, hogy vannak ilyen érzelmek, de vissza kell fogni őket!

Rossz emlékek az elmúlt 15 évből

A magyar válogatott 1981-ben két világbajnoki selejtezőt játszott a román csapat ellen, de ezután 17 évig nem találkozott a két együttes. Utána egy döntetlen következett, majd a legutóbbi öt meccsen kizárólag vereség, ráadásul lőtt gól nélkül…

1998. október 14. Magyarország–Románia 1-1 (Európa-bajnoki selejtező)

1999. június 5. Románia–Magyarország 2-0 (Európa-bajnoki selejtező)

2001. június 2. Románia–Magyarország 2-0 (világbajnoki selejtező)

2001. szeptember 5. Magyarország–Románia 0-2 (világbajnoki selejtező)

2004. február 21. Magyarország–Románia 0-3 (barátságos)

2009. augusztus 12. Magyarország–Románia 0-1 (barátságos)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.