NB I

El sem utazott a Vác

Biztossá vált, hogy a Magyar Kupa-negyeddöntő második mérkőzésén sem lép pályára a csapat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A párharc szombati, első meccséhez hasonlóan a szerda délután esedékes visszavágón sem lép pályára a Dunakanyar-Vác a Videoton ellen.

Sándor Tamás, a Dunakanyar-Vác technikai vezetője arról tájékoztatott bennünket, hogy a váci csapat nem indult el Székesfehérvárra. Összesen nyolc egészséges játékosuk van, nekik 14 órától Mózner János tart edzést Vácon – írja a Videoton Facebook-oldala.

– Úgy tudjuk, az MLSZ péntekig egy nagyon komoly, minden részletet érintő licenc-felülvizsgálatot tart. Ennek az eredményétől nagyon sok függ. Az viszont biztosra vehető, hogy ma este sem lépünk pályára, több okból sem – nyilatkozta a fehérvári klub honlapján Mózner János, a váciak vezetőedzője. – Pillanatnyilag hat egészséges játékosa van a csapatunknak. Többen sérüléssel bajlódnak, valamint néhányan influenzások. De ha meglennénk egy csapatnyian, akkor sem lépnénk addig pályára, amíg Héger Józsefnek bármilyen köze is van a Dunakanyar-Váchoz, valamint a magyar labdarúgáshoz. Ráadásul milyen dolog az, hogy e-mailben, valamint az interneten üzenget nekünk? És ha valaki nem rendelkezik internet hozzáféréssel, az hogyan tájékozódjon? Ön szerint a Vidinél is e-mailben tájékoztatják a játékosokat arról, hogy mikor kell indulniuk a soron következő tétmérkőzésükre?

Az edző elmondta, a kialakult helyzettől függetlenül a váci játékosok becsülettel edzenek. Nagyon sok értéke van a csapatnak, több utánpótlás-válogatott is található a keretben.

– Nagyon remélem, hogy minden labdarúgónk folytatni tudja a pályafutását, akár már a tavaszi szezonban. Azt azonban ismétlem, nem valószínű, hogy ma a Dunakanyar-Vác csapata elutazik Székesfehérvárra a Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágójára – hangsúlyozta Mózner János.

A Videoton FC tehát játék nélkül bejutott a sorozat elődöntőjébe, ma este pedig felkészülési mérkőzést játszik hazai pályán a Puskás Akadémia FC-vel (kezdés: 18 óra 45 perc).

A váci felnőtt labdarúgás körüli gondokról Bodonyi Béla sportigazgató, illetve Mózner János vezetőedző beszéltek a Digi Sport televízió napindító műsorában.

Mindeközben Héger József azt állítja, az angol befektető megzsarolta a váci focistákat. A Dunakanyar-Vác Labdarúgó Kft. tulajdonosa szerint a csapatot megvásároló John Marshall tehet arról, hogy nehéz helyzetbe került a város labdarúgása.

Az interneten toboroznának

Egészen döbbenetes közlemény jelent meg a Héger József-féle váci honlapon. Azt írják, folyamatos tárgyalások jellemzők, és keresik a megoldást a kialakult helyzetre, majd szemrebbenés nélkül játékosokat toboroznak!

„Az szinte teljesen világossá vált, hogy a Dunakanyar-Vác jelenleg szerződéssel rendelkező labdarúgói nem kívánják életben tartani a klubot. Mindazok, akik viszont jelenleg szerződéssel nem rendelkeznek, és fontosnak tartják a Vác ügyét, és azt, hogy ne érhessen ilyen méltánytalanul véget ez a történet, azt szeretettel és tárt karokkal várják! A honlapon látható elérhetőségeken lehet jelentkezni, hogy ne kelljen meghalni és feltámadni, hiszen mindig van más megoldás!”

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik