NB I

Eddig öten írtak alá a PMFC-hez

Pécsett bejelentették Bodnár László, Horváth Adrián, Sánta András, Wittrédi Dávid és Molnár Péter átigazolását.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Sajtótájékoztatót tartottak csütörtök délután, Pécsett. A PMFC vezetői bejelentették, hogy a 46-szoros válogatott védő, Bodnár László egy plusz egy évre a baranyaiakhoz szerződött. Rajta kívül további négy futballista aláírta szerződését – áll a Pécsi Napilap honlapján.

Bodnár László elmondta, sokat számított döntésében régi ismeretsége Elbert Gáborral. Hozzátette, Pécsett a céljai között szerepel, hogy elérje az ötvenszeres válogatottságot.

Horváth Adrián egykor Kozármislenyből igazolt a Honvédhoz, onnan vezetett vissza az útja nevelőegyesületéhez, a Pécshez. Feleki Attila ügyvezetőt második apjának nevezte, de számított, hogy eddigi edzője, Supka Attila keze alatt dolgozhat tovább. A szerződés szerint három évig.

Szintén a Honvédnál végzett szakmai munka győzte meg a kapus Sánta Andrást, hogy érdemes a Mecsekalján folytatni, ő két évre kötelezte el magát.

Ugyanennyit írt alá az ősszel Kozármislenybe távozott Wittrédi Dávid is, míg az egyetemre érkező fiatal szombathelyi kapus, Molnár Péter pillanatnyilag egyéves amatőrszerződésben áll, de ez még változhat.

A pécsieknél képben van még a kecskeméti balhátvéd, Mohl Dávid, aki pillanatnyilag külföldi ajánlaton gondolkodik, és folyik az egyezkedés a Kaposvárral Miroszlav Grumics, valamint az olasz Regginával Szatmári Lóránd megszerzéséről. Közel a megállapodás a szlovákiai Harsányi Zoltánnal, valamint a montenegrói Szlobodan Lakicseviccsel is. Ugyanakkor Simonfalvi Gábor engedélyt kapott, hogy a Siófok edzéseit látogassa, míg Andorka Péter Szombathelyen végzi a felkészülést, sajtóinformációk szerint egymillió forint lehet a kivásárlási ára. Az érkező kapusok miatt Supka Attila vezetőedző nem számol Holczer Ádámmal. A pécsiek pénteken szlovén edzőtáborba utaznak.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.