wittrédi

A 29 éves Wittrédi Dávid is a másodosztályú Kozármislenyben folytatja pályafutását - adta hírül a klub hivatalos honlapja. A csatár korábban 69 NB I-es mérkőzésen lépett pályára és 7 gólt szerzett. Ezen kívül 111 másodosztályú találkozót játszott pályafutása során, ahol 29-szer volt eredményes. Wittrédi már két bajnoki évadban is szerepelt megelőzően Kozármislenyben, először a 2011/2012-es szezon őszének végétől, amikor egy kimondottan sikeres időszakot zárt, 16 NB II-es bajnoki mérkőzésen 12 gólt szerzett, komoly érdemei voltak a Kozármisleny ezüstérmes helyezésében. Második alkalommal tavaly ősszel az NB III-ba tért vissza és ekkor is remekül szerepelt, 15 bajnoki mérkőzésen 11 gólt szerzett, és a Magyar Kupában menetelő együttesünk húzóembere volt. Rajta kívül a héten érkezett még a csapathoz Szekszárdi Tamás, aki Paksról igazol Kozármislenybe, ahol tavasszal az NB III-as csapat alapembere volt. A téli felkészülés alatt, már együtt edzett a mislenyiekkel, de akkor átigazolása meghiúsult. A 22 éves labdarúgó tavaly ősszel még az NB II-es Siófok csapatában szerepelt ezt követően tért vissza Paksra ahol állandó lehetőséget kapott, a nyári felkészülés alatt pedig az NB I-es gárdával edzett. Keglovics Bence már hetek óta a másodosztályú együttessel készül, több felkészülési mérkőzésen is pályára lépett már. A tavaszt az NB II-es Dunaújvárosnál töltötte, ahol 12 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett. Ezt megelőzően az Újpest II-vel az NB III-ban szerepelt. Keglovics 1996-os születésű azaz megfelel a már sokat emlegetett “fiatal szabálynak” is.
2016. 07. 27. 15:18
Olvasói sztorik