Magyar foci

„Nagydarab feka” – mondta játékosáról az Újpest edzője

Youtube / Diósgyőri VTK
Youtube / Diósgyőri VTK

Vasárnap, a DVTK otthonában elért 2-1-es győzelemmel mutatkozott be az Újpest kispadján Mészöly Géza, aki a meccset követő sajtótájékoztatón elég sajátos módon emelte ki az egyik cserejátékosa, a nigériai Franklin Sasere teljesítményét.

„Kellettek a beszálló játékosok is, itt most például Franklinre gondolok.

Hát nem szerettem én se játszani egy ilyen nagydarab feka ellen, aki megtartja és megcsúsztatja a labdákat.

Szerintem kulcsfontosságú volt, hogy ő be tudott jönni” – mondta Mészöly a csatáráról. Anno, amikor még a Haladás vezetőedzője volt, akkor egyszer úgy nyilatkozott, „ha lett volna egy olyan csatárom, egy jó fekete, úgy beteszem, mint a huzat”.

Édesapjának, Kálmánnak még 2007-ben volt rasszista kicsengésű kijelentése az NB I-es légiósokról, amiért később bocsánatot kért.

Újpesten a múlt héten jelentették be, hogy a MOL-csoport lesz az új tulajdonos, majd csütörtökön menesztették Nebojsa Vignjevicet, az ő helyét vette át Mészöly, aki korábban két bajnoki ezüstöt szerzett a csapattal. Az Újpest kilenc nyeretlen megvívott bajnoki után tudott győzni ismét.

Kapcsolódó
Megszólalt Roderick Duchatelet, részletek az Újpest eladásáról
A belga tulajdonos szerint válogathatott a komoly kérők közül, köztük topligás csapatok is sorban álltak az Újpestért.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik