Magyar foci

Győzelemmel tért vissza Mészöly Géza az Újpest kispadjára

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Az Újpest FC vasárnap kilenc nyeretlen mérkőzést követően 2-1-re győzött Diósgyőrben, az NB I 20. fordulójában.

Lendületesen kezdett a DVTK, de csak egy nagy helyzetig jutott el, de Banai Dávid jól mozdult ki és védeni tudott. Az újpestiek pedig hamar megmutatták, hogy komoly küzdőszellemmel érkeztek a találkozóra. Tamás Krisztián sokadik jó felfutása után Artem Odyntsov kapus ugyan elcsípett egy passzt, de fogni nem tudta a labdát, az érkező Ognjen Radosevic pedig élete első NB I-es gólját fejelte.

Vezetésük birtokában az újpestiek érezhetően visszább álltak, de a kapott gólt nem kerülték el. Térfélcsere után nem sokkal Holdampf Gergő jobbról érkező labdáját ugyanis csak nézték a lila-fehér védők és Banai Dávid is, ahogy átszáll az ötösig a hosszún, Edomwonyi pedig simán befejelte az egyenlítő gólt Branko Pauljevic mellett.

Húsz perc mezőnymunka következett, a Diósgyőr több cserével igyekezett lendülethez jutni, de mégis a vendégek szereztek újra vezetést. Szöglethez jutott ugyanis az Újpest, Radosevic egy elmozgással helyet csinált a kapu előterében, Heinz Mörschel pedig lendületből és teljesen üresen érkezve a kapuba fejelt. Hirtelen sietős is lett a DVTK számára a meccs, akadt is lehetőség az egyenlítésre, de Banai két bravúros védéssel tartotta az előnyt.

Az újpestiek el is fáradtak a meccs végére és be is szorultak, de sikeresen kibekkelték a meccs végét, így a Nebojsa Vignjevic helyére kinevezett Mészöly Géza győzelemmel tért vissza a lila-fehérek kispadjára. A tulajdonosváltáson áteső klub új időszaka ennek köszönhetően sikerrel kezdődött, Mészöly pedig mindhárom újpesti edzői munkáját sikerrel kezdte.

Kapcsolódó
„Pont erre vagyok alkalmas” – bátor Újpestet ígér Mészöly Géza
Mészöly Géza hazatérésként jellemezte, hogy több mint 12 év után visszatért az újpesti labdarúgócsapat vezetőedzőjeként.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik