Magyar foci

Dzsudzsák nyomott egy puszit edzője arcára az Újpest legyőzése után

A Debreceni VSC ugyan nem játszott nagy mezőnyfölényben, mégis 4-1-re le tudta győzni az Újpest FC csapatát vasárnap az NB I 11. fordulójában.

Kapcsolódó
Szórványos fütty után belehúzott a Loki és elverte az Újpestet
50 percig jobb volt a fővárosi csapat, végül háromgólos vereséget szenvedett.

Dzsudzsák Balázs, a hazai együttes csapatkapitánya tett is a sikerért, az első félidőben az ő góljával szerzett vezetést a DVSC, ráadásul az első csele után Abdoulaye Diaby szinte kizuhant a pályáról.

Dzsudzsák ezután is nagy erőbedobással játszott, több becsúszása és megmozdulása is vastapsot váltott ki a nézőkből. A mérkőzés után is fel volt dobva, amit aztán a televízió előtt ülök is láthattak, mivel Srdjan Blagojevic arcára egy hatalmas puszit nyomott, mielőtt a vezetőedző nyilatkozhatott volna.

A Debrecennek rendkívül fontos volt a három pont megszerzése, mivel a Vasas és a Mezőkövesd is nyerni tudott, így rendkívül szoros a verseny a kiesés elkerülésében.

Olvasói sztorik