Magyar foci

Teljes fehérvári csőd – az eddig nyeretlen Vasas is legyőzte a Vidit

molfehervarfc.hu
molfehervarfc.hu

Egymást követő negyedik bajnokiján is nyeretlen maradt a Fehérvár, amely az NB I 11. fordulójában 2-0-ra kikapott a Vasastól. Az újoncnak ez volt az első győzelme szezonban, ezzel elmozdult az utolsó helyről. A Vidi a nyolcadik.

Kapcsolódó
A Honvéd kitett csapatkapitánya felcsúti játékosként vágott vissza a kispestieknek
Batik Bence volt annyira korrekt, hogy nem ünnepelte meg a találatát.

A Vasas a 36. percben szerezte meg a vezetést, Berecz és Holender játszottak össze, majd utóbbi passzolt Novothnyhoz, aki az ötös sarkáról lőtte ki az alsó sarkot. A második félidőben a fehérvári tábor egy feliratot tartott a magasba, amin az állt:

Tiszteljétek a mezünket és a klubunkat, mi vagyunk a Videoton!

Az 58. percben komoly egyenlítési lehetősége adódott a Fehérvárnak, de Kodro passza után Dárdai a kapusba lőtt. A 71. percben még az addiginál is nehezebb helyzetbe került a vendégcsapat, Serafimovot állították ki. A hajrában kitámadtak a fehérváriak, és jött is egy kontra a Vasastól, amit Ihrig-Farkas fejezett be góllal, lezárva ezzel a meccset.

NB I, 11. forduló

Vasas – Fehérvár 2-0 (1-0)

Olvasói sztorik