Magyar foci

A Honvéd kitett csapatkapitánya felcsúti játékosként vágott vissza a kispestieknek

M4
M4

Kihasználta a Kisvárda botlását és a Budapest Honvéd legyőzésével a harmadik helyre lépett előre a Puskás Akadémia az NB I-ben. A felcsúti csapat az eddigi tizenegy fordulóban öt-öt győzelemnél és döntetlennél jár egy vereség mellett.

Kapcsolódó
Az NB I legjobb formában lévő csatára megint lecsapott, nyert a csapata
A ZTE lassan a dobogósokat szorongatja a tabellán.

A találkozó egyetlen gólját a 38. percben Batik Bence szerezte, ami azért is érdekes, mert ő a szezont még a Budapest Honvéd csapatkapitányaként kezdte, de aztán kikerült a keretből, a hivatalos kommunikáció szerint azért, mert nem tudták biztosítani számára a kezdőcsapatba kerülést.

Kapcsolódó
Batik Bence Kispestről a Puskás Akadémiába igazolt
Kikerült az NB I-es keretből, ezért új csapat után nézett.

Mindezek után augusztusban aláírt a Puskás Akadémiához, amely csapattal szemben a Budapest Honvéd szurkolói elég komoly ellenszenvet éreznek. Batik volt annyira korrekt, hogy nem ünnepelte a gólját. A találatot itt lehet megnézni.

A kispestiek tíz emberrel fejezták be a meccset, Bocskayt a 74. percben állították ki.

Míg a Felcsút a dobogón, addig a Honvéd a tizedik helyen ragadt. Ez már az ötödik veresége volt a csapatnak a bajnoki szezonban.

NB I, 11. forduló

Puskás Akadémia FC – Budapest Honvéd FC 1-0 (1-0)

gólszerző: Batik (38.)

sárga lap: Mezghrani (90.), illetve Capan (80.)

kiállítva: Bocskay (74.)

Olvasói sztorik