Magyar foci

Szórványos fütty után belehúzott a Loki és elverte az Újpestet

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI
A Debrecen hazai pályán 4-1-re legyőzte az Újpestet a labdarúgó NB I 11. fordulójának vasárnap kora délutáni mérkőzésén.

A hazaiak a 18. percben szereztek vezetést, Dzsudzsák szép csel után hozta magát lövőhelyzetbe és ballal nagy gólt lőtt (1-0). Erre azonban a 31. percben Simon válaszolt (1-1), majd Tallo emelt a hálóba, de ez az újpesti találatot a játékvezető les miatt érvénytelenítette.

Kapcsolódó
Fiola Attilát sörrel alázták, némán tűrte
Az új gócpont úgy tűnik Székesfehérvár, ahol a helyi szurkolók egyre nehezebben viselik csapatuk gyenge szereplését.

A félidei döntetlen a hazaiakra nézve volt hízelgő, a fővárosiak ugyanis veszélyesebben futballoztak, nem véletlen, hogy szórványos fütty is felhangzott a Nagyerdei Stadionban.

A szünetben két cserét is végrehajtottak a hazaiak, Bódi és Sós pedig új lendületet hozott. Olyannyira, hogy az 52. percben ők ketten hozták össze az újabb debreceni gólt (2-1).

Az újpestiek hármas cserével próbáltak frissíteni a csapaton, de alighogy beálltak az új játékosok, máris megszerezte harmadik gólját Debrecen: a 77. percben Varga fejelt védhetetlenül a hálóba, a labda a lécről vágódott a jobb sarokba (3-1).

A vége csúnya újpesti zakó lett, mert a 90. percben Baráth is betalált, beállítva a 4-1-es eredményt.

Győzelmével a Loki továbbra is veretlen hazai pályán, és megelőzve riválisát már a 7. helyen áll a tabellán.

NB I, 11. forduló

Debreceni VSC – Újpest FC 4-1 (1-1)
Debrecen
v: Antal
DVSC: Gróf – Kusnyír, Lagator (Romancsuk, 80.), Dreskovic, Ferenczi J. – Varga J., Kiziridisz (Sós, a szünetben), Baráth P., Szécsi – Do. Babunski (Bódi, a szünetben), Dzsudzsák (Charleston, 83.)
Újpest: Nikolic – Szabó II B. (Borello, 74.), Csongvai, Diaby, Antonov – Mack, Onovo – Simon K. (Pauljevic, 74.), Katona (Ljujic, 74.), Csoboth (Gouré, 88.) – Tallo
gól: Dzsudzsák (18.), Sós (52.), Varga J. (77.), Baráth P. (90.), illetve Simon K. (31.)

Olvasói sztorik