Magyar foci

Háromszor vezetett Kecskeméten, mégsem tudott nyerni a Kisvárda

A Kisvárda labdarúgócsapata 3-3-as döntetlent játszott a Kecskeméti TE vendégeként az NB I tizenegyedik fordulójának pénteki nyitómeccsén.

Jobban kezdte a mérkőzést a Kisvárda, mivel a hazai csapat behúzódott, ezzel egy picit magára húzta a vendég együttest. Végül azonban szerencsével kerültek előnybe a várdaiak, egy szabadrúgás Varga Bencéről a saját kapujába pattant. Innentől viszont váltott a KTE, agresszíven letámadott és kezdeményezőbbé vált. Ennek köszönhetően Banó-Szabó Bence a tizenhatoson belül kapott labdát és miután Jasir Aszani buktatta, Nagy Krisztián pedig értékesítette a büntetőt.

Kapcsolódó
Bocsánatot kért a szurkolóktól a Vidi száműzött csatára
Kikerült a grúz csatár az első csapat keretéből.

Térfélcsere után gyorsan előnybe került a Kisvárda, miután Hej Viktor beadását elnézték a kecskeméti védők és Driton Camaj kiszorított helyzetből a rövid fölső sarokba bombázott.

Öt perccel később azonban újra egyenlő volt az állás, Zeke Márió szögletét nem tudták elég messzire csúsztatni a vendégek, Katona Bálint pedig okosan lőtt a kapu bal oldalába. Ezután több komoly helyzetet is kihagyott a KTE és egy tizenegyesnek tűnő kezezést nem kaptak meg a hazaiak, de a 80. percben újra a Kisvárda lőtt gólt: a védők mögé ívelt labdát Rafal Makowski gurította le Ötvös Bencének, aki így az üres kapuba passzolt. Ezt az előnyt sem sikerült megőrizni, Katona Bálint tartott meg bravúrosan egy labdát, majd Szabó Levente elé tálalt, akinek középre tett labdájába senki sem ért bele. Így jutott el Uros Djuranovichoz, aki az üres kapuba lőtt.

Ezzel a Kecskemét marad a második helyen az NB I-ben, azonban a Puskás Akadémia beérheti, ha legyőzi a Budapest Honvédot.

Végeredmény – NB I, 11. forduló

Kecskeméti TE-Kisvárda 3-3 (1-1)
gólszerzők: Nagy K. (37., 11-esből), Katona (57.), Djuranovic (87.), illetve Varga B. (17. – öngól), Camaj (53.), Ötvös (81.)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik