Magyar foci

Mindkét Mmaee betalált, a Fradi simán verte a Kisvárdát

Kovács Tamás/MTI
Kovács Tamás/MTI

A Ferencváros vasárnap este 3-0-ra legyőzte a Kisvárda együttesét az NB I nyolcadik fordulójában.

Rögtön az első percektől dominált az FTC, a kimaradó helyzetek után azonban tizenegyesből szerzett vezetést, miután Peteleu felborította a tizenhatoson belülre törő Eldar Civicet. A megítélt büntetőt Ryan Mmaee értékesítette. Térfélcsere után próbálta felpörgetni a játékát a Kisvárda, de rajta vesztett, mert egy tökéletes kontra végén gyakorlatilag az üres kapuba passzolhatott a második gólját szerző Mmaee.

Kapcsolódó
Dibusz: Mióta itt vagyok, nem éltem át ilyet
A kétgólos Tokmac pedig azt mondta, a csapat igazán komoly minőséget képvisel, és talán ez a legfőbb indoka, hogy a Fradinál maradt.

Nem csak a csatár, hanem a középhátvéd testvére is betalált, miután két védő szorításából is kapuba fejelt egy szögletet. Mindkét csapat cserélt ezután, de az érdemi kérdések eldőltek, a Kisvárda nem tudott szépíteni, hiába próbált, a Fradi pedig elkönnyelműsködte helyzeteit.

A Ferencváros így is kényelmesen nyert és az eddig lejátszott hat meccséből mindet megnyerte, amivel négy pont az előnye a két meccsel és négy ponttal lemaradó Kisvárda előtt. Egyetlen bosszúsága az lehet Sztanyiszlav Csercseszovnak, hogy sérülés miatt le kellett cserélnie Adnan Kovacevicet.

Végeredmény – NB I, 8. forduló

Ferencváros-Kisvárda 3-0 (1-0)
Gólszerző: R. Mmaee (26., 63.), S. Mmaee (72.)

Olvasói sztorik