Magyar foci

Összeomlott a Debrecen védelme Mezőkövesden

M4 Sport
M4 Sport

A Mezőkövesd 4-2-re legyőzte a Debreceni VSC-t az NB I negyedik fordulójában.

Kapcsolódó
Kapitális potyák után bombagóllal nyert a Honvéd
Megvan a kispestiek első győzelme az új szezonban.

Pedig jól kezdtek a vendégek, Szécsi Márkot nem támadták meg a tizenhatos előterében, aki ezt kihasználva a kapu bal oldalába lőtt. Nem sokáig örölhettek a DVSC játékosai, mert Madarász Márk kilőtte a hosszú alsót a 13. percben. Pillanatokkal később már vezettek is a hazaiak, Kiss pocsék indításába úgy nyúlt bele Szécsi, hogy pont Dino Besirovic elé került a labda, a akövesdiek középpályása pedig kapásból, félfordulásból a jobb alsóba lőtt. A Debrecen egészen megzuhant, különösen a védelme vallott kudarcot, ezt használta ki Stefan Drazics is, aki két védőt átverve lőtte be a harmadik gólt.

A szünetben hármat is cserélt Joao Janeiro, ami fényesen bevált, hiszen az egyik érkező, Bárány Donát 45 másodperc alatt gólt fejelt. Ezután is pocsék döntéseket hoztak a Loki védői, csak a mezőkövesdiek könnyelműsködésének köszönhető, hogy nem dőlt el a meccs 60 perc alatt. Az újabb védelmi baki után azonban már nem volt menekvés, a csereként beálló Dusan Lagator hibája után büntetőből alakult ki a végeredmény.

Kapcsolódó
A DVTK kilenc emberrel fejezte be a pécsi mérkőzését
Hét gól is született a bajnokin.

A hajrában Cseke Benjámin durva belépője miatt piros lapot kapott a hazaiaknál, a túloldalon viszont Charlston megúszta a kiállítást, pedig szándékosan belerúgott a földön fekvő Besirovicba. Ez volt a Mezőkövesd első győzelme a jelenlegi szezonban egy döntetlen és két vereség után.

OTP Bank Liga, 4. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 4-2 (3-1)
Mezőkövesd, 1600 néző, v.: Erdős
gólszerzők: Madarász (13.), Besirovic (17., 66. – a másodikat tizenegyesből), Drazic (35.), illetve Szécsi (6.), Bárány (46.)
sárga lap: Vajda (41.), illetve Babunszki (32.), Horváth (39.), Bévárdi (45+2.), Lagator (65.), Neofitidisz (73.), Bárány (95.)
piros lap: Cseke (81.)

Olvasói sztorik