Nemzetközi foci bajnokok ligája

Álomvisszatérés és csodacsere – Joselu két éve még csak szurkolt a BL-döntőben, most odalőtte a Real Madridot

Thomas COEX / AFP
Joselu igazi hőssé vált a Bernabéuban
Thomas COEX / AFP
Joselu igazi hőssé vált a Bernabéuban
Hihetetlen hajrával, 15 perc ráadással tarkított mérkőzésen 2-1-re győzött a Real Madrid a Bayern München ellen a Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágóján és bejutott az idei fináléba. A meccs hőse a 34 éves cserecsatár, Joselu volt, aki a 88. percben egyenlített, a 91. percben pedig győztes gólt lőtt.

Az 1990. március 27-én született labdarúgó a Celta Vigo csapatánál kezdte pályafutását, mielőtt a Real Madrid megvásárolta volna 2009 nyarán. A fővárosiaknál a B csapat gólerős támadója volt, 72 meccsen 40-szer volt eredményes, de amíg csatártársa, Álvaro Morata sikeresen betört a felnőttek közé, neki ez nem sikerült.

A Real felnőtt csapatában csupán két meccs jutott neki 2011-ben: május 21-én az Alméria elleni kiütéses, 8-1-es meccsen góllal debütált a La Ligában, de így tett a decemberi, Ponferradina elleni hazai Király-kupa meccsen is, amelyet végül 5-1-re nyert meg csapata.

A 2/2-es mérleggel azonban be is fejeződött madridid pályfutása, onnantól kezdve vándormadár életet élt. Játszott Németországban (Hoffenheim, Frankfurt, Hannover), majd 2015-ben a Premier League-ben szereplő Stoke City, onnan a Newcastle United vásárolta meg.

2016-17-ben visszatért kölcsönben a Deportivóhoz, így ismét felhívta magára a figyelmet Spanyolországban, ahol 2019-ben az Alavés vásárolta meg. Az ott töltött három éve alatt a legeredményesebb szezonokat futotta, két 11 gólos idény után 2021-22-ben 14 találattal a La Liga hetedik legjobbja volt.

Úgy tűnik, későn érő típus, mert tavaly az Espanyollal 16 találatig jutott, ezzel Robert Lewandowski (Barcelona) és Karim Benzema (Real Madrid) mögött a harmadik legeredményesebbként zárt.

A kieső katalánoktól vette kölcsön a Real Madrid tavaly nyáron, és kiváló kiegészítő embernek bizonyult: a szezon során 46 tétmérkőzésen 16 gól és 3 gólpassz a mérlege.

De amit szerdán művelt, az valóban szenzációs volt. Az a játékos, aki két éve még szurkolóként a lelátón támogatta a Realt a Liverpool elleni BL-döntőn, most kétszer is betalált, fináléba lőve ezzel csapatát (2-1).

Ezzel a jelenlegi BL-idényben rendelkezik a legjobb gólaránnyal a legalább 100 percet pályán töltött játékosok között: átlag 54 percenként talál be az ellenfelek hálójába.

A statisztikák szerint ő a harmadik labdarúgó, aki csereként két gólig jutott egy Bajnokok Ligája elődöntőben, erre korábban Georginio Wijnaldum (Liverpool, 2019-ben a Barcelona ellen), illetve Rodrygo (Real Madrid, 2022-ben a Manchester City ellen) volt képes.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik