A Fradi a Bajnokok Ligája-menetelés mellett az ősszel elég meggyőző, kilencpontos előnyt halmozott fel a magyar labdarúgó-bajnokságban (miközben kevesebb bajnokit játszott riválisainál), így lényegében már akkor mindenki elkönyvelte, hogy a klub megnyeri a 32. bajnoki címét, és Szerhij Rebrov lesz az a ferencvárosi edző, aki majd száz év után megismétli Tóth Potya István, a legendás újító tréner 1926-28 között elért mesterhármasát.
Aztán a zöldek az idén éppen olyan ütemben és mennyiségben potyogtatták el a pontokat, annyi döntetlent húztak be, hogy ne idegenben, hanem az Üllői úton, és éppen az ősi rivális Újpest elleni 3-0-ás győzelemmel biztosítsák be a 30. fordulóban matematikailag is a 2020/2021-es bajnoki címet. Kubatov Gábor korábbi Facebook-posztjából arra lehet következtetni, a Fradi elnöke jobban örült volna, ha egy körrel korábban, a Kisvárda ellen biztossá válik az aranyérem, ugyanis akkor az „újpesti srácok” akár díszsorfalat is állhattak volna az aranyérmeseknek – igaz, a rivális később jelezte, hogy ezt biztosan nem tette volna meg. Kubatov a bajnoki cím másnapján már azt írta minderre reagálva: arra vártak, hogy Orosz Pál kigyógyuljon a koronavírusból, hogy együtt ünnepelhessenek.
Szemben a pazar ősszel, amikor Szerhij Rebrov csapata az iszonyatosan kemény hármas terhelés mellett – Bajnokok Ligája, Magyar Kupa, NB I – 14 mérkőzésen aratott 12 győzelemmel és 2 döntetlennel, valamint 31-7-es gólkülönbséggel állt a bajnokság élén, a tavasz már közel sem sikerült olyan fényesen. Eleve egy Diósgyőr elleni otthoni zakóval indult 2021, utána nyolc győzelmet és hét döntetlent szállított a Fradi. Mindezt úgy, hogy mivel februárban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében 2-1-re kikapott a Fehérvártól, labdarúgóinak hetek óta már csak a bajnokságra kellett összpontosítaniuk.
Mindez persze simán belefért, mégis, ha valami tanulságot érdemes levonni a tavasszal elhullajtott pontokból és az őszinél haloványabb 32-12-es gólarányból az az, hogy
- a hatalmas előny és a korábban feltételezett konkurencia (Fehérvár) bukdácsolása miatt Rebrovnak nem sikerült a csapat koncentrációját minden mérkőzésen megfelelő szinten tartania,
- a magyar bajnokság pedig már van annyira kiegyensúlyozott, hogy a gyengébbnek gondolt ellenfelek is képesek ponttá érlelni, ha a Fradi csak 80 százalékos teljesítményen pörög.
De vajon mi a Fradi tartós sikerének a kulcsa?
A Ferencváros mesterhármasának titka abban rejlik, hogy a Fradi klubként, anyagi forrásai tekintetében és csapatként is az elmúlt tíz évben iszonyatosan megerősödött. A fejlődés nem elvitatható motorja Kubatov Gábor, az elnök, aki bizonyíthatóan a maximálisan lojális emberekben és az állandóságban hisz. Kubatov 2011-es első megválasztása óta a kulcspozíciókban ugyanazok a személyek ülnek: Nyíri Zoltán a klub ügyvezetője, Orosz Pál pedig az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója. E minden téren tetten érhető stabilitásnak, és a tudatos munkának köszönhetően mára kijelenthető, a Fradi jócskán az NB I többi résztvevője fölött áll.
A Fradi tavalyi, második bajnoki címe utáni elemzésünkben arra a következtetésre jutottunk: a sok pénz, a 2018-as naptári évben még 5,13 milliárd forint, 2020-ra már 10 milliárd forint körülire duzzadt költségvetés önmagában nem elég, több kellett a sikerhez. Ugyanis az anyaklub, és a labdarúgó zrt. anyagi és vezetői stabilitásával szemben egy modern futballcsapat minden, csak nem állandó, hisz a keret szezonról szezonra változik.
A Fradi masszív és tartós európai jelenlétének záloga
A tartós sikerhez és európai szinten is állandósuló jelenléthez ebben a folyamatosan átalakuló, érdekektől, ellenérdekektől sem mentes közegben kell egyensúlyi helyzetet kialakítani.
A Kubatov-éra első éveiben ezt a tudás- és tapasztalathiányt szenvedte meg a klub, ha máshol nem is, nemzetközi eredményesség terén biztosan. Emlékezzünk, magyar ikonnal Détári Lajossal indítottak, majd jött Ricardo Moniz, Thomas Doll, de hét év alatt egyiknek sem sikerült a nemzetközi áttörés. A német edzővel például a bajnokságban, szerzett pontok tekintetében a Rebrov-csapathoz hasonlóan teljesített a Fradi, ám a nyáron mindig jött a kijózanító pofon az európai selejtezők során.
Igaz az is, hogy az évről évre gyarapodó klubkassza nagyjából pont akkortól tette financiálisan is versenyképessé a középcsapatok játékospiacán a Fradit, amikor Hajnal Tamás 2018 nyarán aktív pályafutása lezárása után átült a sportigazgatói székbe, és szinte vele együtt megérkezett Rebrov is a csapathoz. Kijelenthető:
A Dortmund és a Stuttgart korábbi remek középpályásának a jövője nem kérdéses, minden bizonnyal élvezi a klubvezetés bizalmát, még évekig dolgozhat a Fradi sikereiért. Avagy a játékospolitika terén továbbvihető az elmúlt évek stabilitása. Ugyanakkor a szinten tartás, hovatovább a feljebb lépés, például az európai futballtavasz esetleges elérésének legfontosabb láncszeme mégiscsak az edző, Szerhij Rebrov.
A Fradinak sikerül-e megtartania az ukrán szakembert, és ha igen, meddig?
Magyarországon ugyan semmi jele Rebrov távozásának, de Ukrajnában már januárban azt vizionálták, hogy az ukrán szakember nyáron továbblép a Fraditól.
A cikk szerzője szerint a Fradi gazdaságilag, ergo játékosállományban annyira sosem lesz erős, hogy reális eséllyel pályázzon a BL egyenes kieséses szakaszába, és Magyarország UEFA-besorolása azt sem garantálja, hogy bajnokként idén is könnyedén eljusson BL-, de még azt sem, hogy EL-csoportkörbe.
Aki ismeri Rebrovot, az tudja, komoly ember, de elsősorban az ambíció vezérli. Ezért más helyeken is kipróbálná magát, erősebb csapatokat akar versenyképesebb környezetben edzeni
– írta Valerij Vaszilenko.
A Ferencváros vezetése egyetlen eszközzel tudja maradásra bírni Rebrovot: a pénzzel. Kubatov Gábor maga is elismerte, egy szerényebbnek vallott havi fizetés mellett az ukrán edző a klub nemzetközi kupabevételeinek, konkrétan az UEFA-jutalomnak a 20 százalékát kapja meg bónuszként. Ez az ide BL-szezon után nagyjából hárommillió euró, egymilliárd forint lesz.
Ez az összeg a nemzetközi topfutball mércéjével nézve is versenyképes. Kérdés persze, kielégíti-e a Fradi-siker és a vele érkező manna, illetve Budapest varázsa Rebrovot és a családját. És ha ki is elégíti, vajon meddig? Merthogy ilyen kiváló, nemzetközi szinten is versenyképes edzőt Magyarországra csábítani, és huzamosabb ideig itt tartani a legnehezebb feladat. Ezt a Fehérvár FC Paulo Sousa, majd Marko Nikolic elvesztése utáni kálváriája is bizonyítja. Márpedig az elmúlt évtizedben Rebrovon kívül csak a portugál és a szerb edző volt képes megugrani az EL-csoportkört, előbbi a Maccabi Tel-Aviv, FC Basel, Fiorentina, Bordeaux klubútvonalat járta be azóta, utóbbi a Lokomitív Moszkvához ugrott Fehérvárról.
Mindezek figyelembe vételével, ha valami veszély fenyegeti a Fradi 2022-es bajnoki címét, a történelmi mesternégyesét, az egy visszautasíthatatlan ajánlat Szerhij Rebrov számára.