Hírek

„Nincs ilyen létesítmény a világon”

A kormánybiztos szerint 90-100 milliárd forintba kerül majd az új, egyedülálló Puskás Ferenc Stadion.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Sport TV Mai helyzet című műsorában Vígh László kormánybiztos elmondta, hogy a tervek szerint 90-100 milliárd forintba kerül majd az új Puskás Ferenc Stadion. Több mint harmincezer négyzetméter, nem labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelület is lesz a stadion a stadionban projektnek köszönhetően, amelyet 21 sportág képviselői tudnak majd használni. Beszélt továbbá több más létesítmény felújításának ütemtervéről is.

A 2020-as Európa-bajnokságra is pályázó új Puskás-stadion építésének előkészületei jól haladnak, rövidesen elkészülnek a koncepciótervek. Mint az ismert, a beruházás a stadion a stadionban elv mentén valósul meg.

– Ha belép a maratoni kapun, ott a régi pilonsor, megépítjük az új pilonsort, ami tulajdonképpen az ötvenhármas tervek befejezése, és ebbe a kettőbe beleteszünk egy vadonatúj, hatvanötezres, UEFA legmagasabb szintű stadiont. Tehát, ha belép a stadionba a maratoni kapunál, akkor jön egy kicsit, és hirtelen ott találja magát egy hetvenezres, hatalmas arénában – árulta el Vígh László kormánybiztos, mire számíthatnak majd a nézők, mikor belépnek majd az új létesítménybe.

– Nincs ilyen létesítmény a világon, ezt nyugodtan merem állítani, ahol ezt a kihasznált teret nagyon jól meg tudják tölteni tartalommal. Itt azt használjuk ki, hogy ez egy olimpiai központ kellős közepén található, tehát Berki Krisztiántól Szilágyi Áronon át nagyon sokan edzenek ott a versenysport területéről, de utánpótlás-sportolók, szabadidő-sportolók is vannak a területen. Ezeknek a létesítményeknek a kitöltésével töltjük meg ezt a teret. Huszonegy különböző sportág képviselői fognak tudni a falak között sportolni. Körülbelül harminckétezer négyzetméter, nem a labdarúgáshoz kapcsolódó sportfelületet fognak megtölteni ezek a szabadidő- és versenysportolók az új olimpiai központban – mondta Vígh László a régi és új stadion falai közötti tér kihasználásáról.

Folyamatosan egyeztettek az UEFA-val és a FIFA-val, velük együtt alakították ki a költségvetési számokat.

– Három-négyezer euró közé lőttük be a stadion árát székenként. Mi ezt tudjuk jelen pillanatban tartani, tehát ilyen kilencven és százmilliárd között van a tervezés ezen szakaszában az ára a stadionnak – nyilatkozta a költségvetésről a kormánybiztos. Szemléltetésképpen elárulta, az Estadi Cornellà-El Prat (Espanyol) a legolcsóbb 1450 euró/székkel, a legdrágább a Wembley és a varsói stadion 11 ezer euró/székkel.

– Készen vagyunk a koncepciótervvel, úgy látjuk, hogy év végére készen leszünk a kiviteli tervvel, és a kiviteli tervek alapján kiírjuk a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárást. Kétezer-tizenöt áprilisában-májusában megvan a közbeszerzés, és én körülbelül három évvel számolok – tért át az ütemtervre a Nemzeti Sportközpontok vezetője.

Kifejtette, hogy ez más léptékű épület, mint a Nagyerdei- és Ferencváros-stadion, inkább a lengyel és ukrán Európa-bajnoki stadionok, illetve az Allianz Aréna két-két és fél éves építési idejét vették alapul. Ráadásul ez ezeknél összetettebb, bonyolultabb épület lesz.

– Kétezer-tizennyolc elején a terveim szerint át lehet adni a stadiont, és utána lehet akár egy Európa Liga-döntőt játszani akár már kétezer-tizenkilencben. Kétezer-húszban ugye pályázunk az Európa-bajnokságra, és utána akár BL-döntőre is lehet, hiszen arra is alkalmas lesz a létesítmény.

A most is álló Puskás-stadionból megmarad a pilonsor és a főépület. Ez utóbbiban sportmúzeum kap helyet. Eközben Miskolcon, Szombathelyen, Székesfehérváron, valamint a Bp. Honvéd stadionjánál is rekonstrukciós, bővítési munkálatokat terveznek.

– Két hónap múlva megmutatjuk a koncepcióterveket, ezeket mindenhol egyeztetjük a klubbal, hiszen a klub fogja használni, és az önkormányzattal, hiszen az önkormányzat tulajdonában, kezelésében vannak ezek az épületek. Jómagam, illetve csapatom a projekt ellenőrzésében, működtetésében veszünk részt. Mindenhol körülbelül ugyanúgy, jövő év elejére leszünk kész a tervekkel, kivitelezésre irányuló közbeszerzési eljárásokkal, és ahogyan a klub kéri, megvárjuk a bajnokság végét, májusban indítjuk a kivitelezést, vagy ha úgy dönt a klub, hogy tudja hamarabb indítani, akár már március-áprilisban – mondta el a Mai helyzetbe Vígh László.

Elárulta, mind a négy létesítmény UEFA 4-es kategóriájú lesz, száz százalékban fedett lelátóval. Miskolcon 14 ezer, Szombathelyen 10 ezer, Budapesten nyolcezer, míg Székesfehérváron 15 ezer néző befogadására lesz alkalmas a stadion. A kormánybiztos a beruházások tervezett költségvetéseit is ismertette.

– A szombathelyi stadionhoz tartozik egy háromezer néző befogadására alkalmas multifunkcionális csarnok is, a kettő együtt 9,5 milliárd forint. A diósgyőri négy és fél milliárd, hiszen az egy rekonstrukció lesz, a Honvédé szintén kevesebb, mert szintén rekonstrukció, a főépület és az akadémia megmarad, az ötmilliárd, és kilencmilliárd áll rendelkezésre a fehérvári stadionra.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.