Hírek

Pénzbüntetés a zászlóégető románoknak

Megbírságolták a kolozsvári futballmérkőzésen magyar zászlót felgyújtó fiatalokat.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A Kolozs megyei törvényszéki ügyészség 1400 lej (közel százezer forint) bírságot rótt ki azokra a fiatalokra, akik egy márciusi kolozsvári futballmérkőzésen felgyújtották a magyar zászlót – közölte hétfői hírlevelében a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ).

Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára üdvözölte a döntést, hiszen mint fogalmazott: „az ügyészség elismerte: a zászlóégetők hibáztak azáltal, hogy nyíltan diszkriminációra uszítottak, és magyarellenes, szélsőséges magatartást tanúsítottak”.

A főtitkár szerint a zászlóégetés a romániai magyar közösséget is sértette, hiszen a piros-fehér-zöld a romániai magyaroknak is a nemzeti szimbóluma. „Nincs szándékunkban fellebbezni a döntés ellen, az ügyészség határozatát elfogadtuk, hiszen ez erkölcsi elégtételt szolgáltat közösségünk számára” – közölte a főtitkár.

Kovács Péter az MTI-nek elmondta, az RMDSZ Mikó Imre kisebbségi jogvédelmi szolgálata tett annak idején feljelentést az ügyészségen és a román labdarúgó szövetségnél is a zászlóégető szurkolók ellen. Ilyen minőségben kaptak tájékoztatást az ügyészség által kirótt bírságról. Hozzátette, a zászlóégetésben részt vett egyik fiatalnak 800 lejt, a másiknak 600 lejt kell kifizetnie.

Kolozsváron március 18-án a helyi CFR és a bukaresti Rapid bajnoki mérkőzésén a bukaresti csapat szurkolói gyújtották meg a magyar zászlót a nézőtéren. A román élvonalbeli bajnokságot szervező Hivatásos Labdarúgó Liga pénzbírságot szabott ki a Rapidra, a Román Labdarúgó Szövetség pedig bocsánatot kért a magyar szövetségtől.

Az ügyben megszólaló Victor Ponta miniszterelnök a törvény szigorú alkalmazását kérte a román hatóságoktól. A kolozsvári zászlóégetésre utalva a március 26-i, amszterdami Hollandia–Románia világbajnoki selejtezőn a román szurkolók „egy rongyégetésért letartóztatnátok, miközben éveken keresztül mosolyogva tűrtétek az RMDSZ állampolitikává előlépett etnikai terrorizmusát” szövegű feliratot helyeztek el a nézőtéren. Az RMDSZ emiatti panaszára a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 20 ezer svájci frank bírságot rótt ki a román szövetségre.

Románia és Magyarország azonos selejtezőcsoportból próbál kijutni a 2014-es világbajnokságra. Március 22-én a magyar szurkolók korábbi kihágása miatt a magyar–román világbajnoki selejtezőt zárt kapuk mögött kellett lejátszani a budapesti Puskás Ferenc Stadionban. A visszavágót szeptember 6-án rendezik Bukarestben.

Olvasói sztorik