Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!
A világbajnoki selejtezőcsoport második helyére hajt a magyar válogatott, amely továbbra is esélyes arra, hogy a hollandok mögött, de a románok és a törökök előtt befusson a pótselejtezőt érő pozícióban, amelyben jelenleg tartózkodik. Ez a bravúr eddig csupán egyetlen alkalommal sikerült a mieinknek, és bár annak már 16 éve, mégis a mai napig mindenki emlékszik rá! Nem véletlenül…
Már az is felejthetetlen, ahogy odáig eljutott a magyar csapat. Ki ne tudná, hogy a szakadó esőben lejátszott finnországi, öngólos meccsre gondolunk, amelyről ide kattintva olvashatnak bővebben.
Aztán jött a sorsolás, és a keserű felismerés: a világ élvonalába tartozó Jugoszlávia ellen nem sok esélyük van a mieinknek. A magyar néplélek persze nagyon is hajlamos a végletekre és a realitások figyelmen kívül hagyására, úgyhogy fokozott várakozás előzte meg a párharcot. Az egyik kereskedelmi tévécsatorna, a TV2 lecsapott a közvetítési jogokra, és élőben adta az első, Üllői úti találkozót. Aki egy kicsit későn kapcsolt oda, vagy késve ért haza, három gólról is lemaradt, a vendégek ugyanis tíz perc alatt tripláztak! Nem csoda, hiszen olyan játékosaik voltak, mint Ivica Kralj, Szinisa Mihajlovics, Predrag Mijatovics, Szavo Milosevics vagy Dejan Szavicsevics.
A vége 7-1, a visszavágó pedig 5-0 lett. A pótselejtezőre jutás nagy sikere gyorsan feledésbe merült, és a magyar futball újabb Mohácsaként, nagy kudarcként értékelte mindenki a párharcot. Korszakváltás következett, Csank János távozott a szövetségi kapitányi posztról, a játékoskeret pedig szinte teljesen átalakult. De vajon mi történt azóta a magyar válogatott játékosaival? A Rangadó.hu legújabb összeállításában ennek járt utána. A nagy kudarc 11. évfordulóján, 2008-ban az index.hu megemlékezett a párharcról, helyenként a cikkhez tartozó szurkolói hozzászólásokból is idézünk.
Sáfár Szabolcs: annak idején ő kapta a hetest Budapesten. Idén már 39 éves lesz, de továbbra is Ausztriában véd, méghozzá az élvonalban, sőt már évek óta magyar-osztrák kettős állampolgárnak mondhatja magát. 1997-ben a Vasasból igazolt az Austria Salzburg együtteséhez, majd 2003-ban jött egy orosz kaland, de a Szpartak Moszkvától gyorsan visszatért nyugati szomszédunkhoz, és az Austria Wien együttesében játszott, manapság pedig a Wacker Innsbruck kapusa. A jugoszlávok elleni kudarc után a válogatottban 1999-ben Moldova, 2000-ben Macedónia, 2001-ben pedig Jordánia ellen védett.
Babos Gábor: ő kapta az ötöst Belgrádban. Szintén 39 éves lesz idén, de ő is külföldön véd napjainkban. Az MTK-ból 2000-ben szerződött Hollandiába, előbb a NAC Breda, majd a Feyenoord, aztán a NEC Nijmegen hálóját őrizte, a következő szezonban pedig újra a NAC játékosa lesz. A válogatottban a jugoszláviai találkozó után még 22 alkalommal kapott lehetőséget, legutóbb 2009-ben.
Lőrincz Emil: tavaly volt 47 éves, egy ideje már edzőként dolgozik. Az egykori kiváló védő annak idején a belga RWD Molenbeek futballistája volt, majd az MTK-ban fejezte be profi karrierjét, aztán a klub tartalékcsapatának edzője lett. Később a serdülőknél is dolgozott, az NB II-es Bodajk trénere lett, sőt egy ideig úgy tűnt, Garami József utódjaként az MTK vezetőedzőjévé nevezik ki, de mivel a mester maradt, Lőrincz pályaedzőként dolgozott mellette. A Vasas, majd a Honvéd utánpótlásában tevékenykedett, a kispestiek második keretét is edzette, aztán Supka Attila segítője lett, s vele tartott Pécsre is. Supkát fél év elteltével menesztették, de Lőrincz maradt, sőt papíron jelenleg ő a főnök, bár azt mindenki tudja, milyen munkamegosztásban dolgoznak Márton Gáborral… A válogatottban a pótselejtező első mérkőzését követően soha többé nem játszott.
„Pár hónappal a meccs után volt egy Ajka–MTK barátságos, hírverő mérkőzés. Lőrincz egy alkalommal durván alárúgott az egyik fiatal ajkai csatárnak. Volt köztük vagy 10 év és 30 kiló. Mire a lelátóról egy öblös borízű hang: ‘Lőrincz! A Mijatoviccsal lettél volna ilyen kemény!’ Olyan ideges lett a derék középhátvéd, hogy le kellett cserélni…”
A Sport Plusz című sporthetilapban így emlékezett az 1997-ben történtekre:
– A nemzeti csapattól viszont egy dicstelen mérkőzésen, a jugoszlávok elleni 1-7 során búcsúzott. Kaptak hideget-meleget, Lőrincz Emilt viszont kevésbé bántották. Miért?
– Az is egy hatalmas élmény volt, persze, negatív értelemben. A jugók elleni 1-7 során azt sem tudtuk, hol vagyunk, akkora különbség volt a két csapat között dinamikában, gyorsaságban, játéktudásban. De legalább a világ legjobbjai ellen játszhattunk. És hogy nem bántottak? Szerintem azért, mert mindig csúsztam-másztam, küzdöttem, s ezt tolerálták a drukkerek. Lehet rosszul játszani, de lélektelenül soha. Viszont tudom, hogy a harmadik gólban én is benne voltam, vártam valamire…
Sebők Vilmos: Az Újpest játékosaként volt válogatott a pótselejtezőn, a külföldi karrier csak ezután következett számára: megfordult az angol Bristol City, a német Waldhof Mannheim és Energie Cottbus, valamint az izraeli Maccabi Nazareth együttesében. A védőjátékos idehaza a Zalaegerszeg és a Diósgyőr együttesét erősítette, manapság pedig az Újpest öregfiúkban szerepel. Közben megfordult az edzői pályán is, hiszen a Törökbálinti TC trénere volt. Az atlantai olimpián szereplő csapatunk egyik alapembere még 2006-ban is játszott a magyar válogatottban. Idén lesz negyven éves, és a közelmúltban román lapok az ő érintettségét is felvetették a németországi bundaügyekben.
Halmai Gábor: az egykori stílusos, sallangmentes középpályás manapság 41 éves, és igazi sikerember. A belga Ekeren után az MTK-ban játszott, majd három év Izrael következett a Hapoel Tel-Avivban, végül az MTK-ban hagyta abba a játékot. 2001-ig kihagyhatatlan volt a válogatottból. Azóta az üzleti életben sem vallott kudarcot, egykori csapattársával, Illés Bélával közös cégük révén például a Szombathelyi Haladás résztulajdonosának mondhatja magát. Pomázon Egervári Sándorral közösen működtet focisulit.
Bánfi János: idén lesz 44 éves, számára is a 7-1-es meccs volt az utolsó válogatott találkozó. Egy évvel később hazatért a belga Eendracht Aalst csapatától. A közelmúltban televíziós szakkommentátorként gyakran találkozhattunk vele a képernyőn keresztül, egyébként a Buda Juniors utánpótlásedzője. Ez egy olyan egyesület, ahol az itt élő angolok gyerekei játszanak, de magyar gyerekeket is szívesen fogadnak. Az edzés angol nyelven, angol edzőkkel zajlik, így az a fiatal, aki jelentkezik hozzájuk, játék közben is tanulhat angolul.
„Az a Bánfi szakkommentátorkodik, akiről négy gólt kaptunk. Azóta a világban a rossz ütemű kilépést csak ‘Bánfi move-nak’ hívják.”
Dombi Tibor: listánk egyetlen tagja, aki manapság is a magyar élvonalban szerepel hétről-hétre! Pedig a Loki-legenda idén lesz negyven éves, de továbbra is fáradhatatlan. Előbb a német Eintracht Frankfurt, majd a holland FC Utrecht légiósa volt, de Magyarországon csak a DVSC-ben futballozott, illetve játszik a mai napig is. 2001-ig volt válogatott, és hatszoros bajnoknak mondhatja magát. Szabadidejében zenél: A Wyrfarkas zenekar dobosa.
Mracskó Mihály: „Még most is játszom, nagypályán és kispályán egyaránt. Van egy csapatunk, a harmincöt éven felülieknek rendezett bajnokságban mi vagyunk a bajnokok. Játékos-edzőként is tevékenykedek, de magasabb szintre nem vágyom, az nem motivál. A civil életben pedig húsnagykerben dolgozom hentesként” – mesélte az örökifjúnak tűnő Mracskó Mihály, aki hamarosan 45 éves lesz. Az idegenbeli 5-0-s vereség után már nem volt válogatott, légiósként viszont megfordult Kínában is.
Nyilas Elek: a 7-1 után ő sem volt többé válogatott, Izraelben viszont hosszú és sikeres éveket töltött. A közelmúltban a váci utánpótlásban dolgozott szakmai igazgatóként és edzőként, mostanság pedig a gyulai Grosics Akadémián kamatoztatja szaktudását, ezen kívül a Tempófradi Alapítvány kuratóriumi elnöke. Maholnap 44 éves lesz.
Lipcsei Péter: a Ferencváros 41 éves legendája megfordult Portugáliában, játszott az FC Porto és az SC Espinho csapatában, majd az Wüstenrot Salzburg középpályása volt, de idehaza csak a Fradiban szerepelt. 2010-ben vonult vissza, azóta az NB II-es második keret edzőjeként tevékenykedik. Egészen 2005-ig válogatott volt.
Urbán Flórián: már 44 éves, de továbbra is mindene a futball! A jugoszlávok elleni meccsek után is szerepelt még a válogatottban. A belga Beerschot után az Anderlecht és az Eendracht Aalst játékos volt, aztán idehaza visszatért Újpestre, de Szegeden, Dunakeszin és Zalaegerszegen is szerepelt, a ZTE-vel például bajnoki aranyérmet ünnepelhetett. Edzőként a REAC, a Felcsút, a Lombard Pápa és a Vasas együttesét irányította, de megfordult az alsóbb osztályban, Újhartyánban is, jelenleg pedig a Pest megyei másodosztály Északi-csoportjában listavezető Csomád KSK szakmai munkáját irányítja, pályára pedig már csak az öregfiúk-válogatottban lép.
Keresztúri András: az NB III-as Dabas edzője, Keresztúri András 45 évesen is pályára lép, ha létszámgondok miatt szükség van rá. Belgrádban volt utoljára válogatott, de utána még megfordult Csepelen, a Slovan Bratislavában, Cegléden, Békéscsabán és a Vasasban.
Orosz Ferenc: a 7-1-es meccset követően többé nem hívták a válogatottba, klubszinten viszont sikeres volt számára a folytatás, hiszen az MTK-val és a Dunaferr-rel is bajnok lett. Ezt követően levezetésként még egy évig, a rövid időre újraindított legidősebb magyar klubnál, a Budapesti TC-nél focizott, majd utánpótlásedző lett. Előbb a Vasasnál, majd az MTK-nál és Taksonyban tevékenykedett. Másfél évet Katarban is dolgozott. 2009-óta a Grund FC-nél foglalkozik utánpótlás-neveléssel. Volt egy súlyos betegségeis, de szerencsére meggyógyult.
Klausz László: a tatabányai csatár sokáig játszott Ausztriában (Admira Wacker, Austria Salzburg), majd a francia FC Sochaux, a német Mannheim, aztán újra osztrák csapatok (Bregenz, Parndorf, FC Winden) következtek. 1997-ben osztrák bajnok volt, de a 7-1-es meccs után már csak egyszer léphetett pályára a válogatottban. Hogy napjainkban mivel foglalkozik, arról viszonylag keveset lehet tudni, ezért a Rangadó.hu megkereste a 41 éves sportembert.
– Tatabányán az U16-csapat edzője vagyok, játszom a győri és a tatabányai öregfiúk-csapatban, illetve mivel a téli felkészülést végigcsináltam, az NB III-as Sárisáp-TASK együttesében is – mesélte Klausz László. – Egyébként üzleteim vannak, amelyeket kiadtam, tehát főállásban a sporttal, a gyerekekkel foglalkozhatok. Amíg aktív játékos voltam, kimondottan az volt a véleményem, hogy nem akarok edző lenni, de két évvel ezelőtt Bozsik Péter megkeresett, és kérdezte, nem akarok-e gyerekekkel foglalkozni. Azóta annyira megszerettem ezt a munkát, hogy a B-licencet is megszereztem. Libabőrös leszek, ha átadok valamit a gyerekeknek, és azt a mérkőzésen viszontlátom. Sok a pozitív visszajelzés! Még nem foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy szeretnék-e még tovább lépni az edzői ranglétrán, bár vannak olyan pillanataim, amikor arra gondolok, hogy szívesen belevágnék, akár egy NB II-es csapatnál is. Vannak tehetséges játékosaink, de sok javítanivalónk is van az utánpótlás terén.
Az egykori kiváló csatárnál arról is érdeklődtünk, vajon akkoriban hogyan élték meg a pótselejtezőt? Kudarcként a súlyos vereségek miatt, vagy sikerként, mert egyáltalán eljutottak odáig?
– Akkor természetesen kudarcként éltük meg, mert nem gondoltuk, hogy ennyi ideig kell várni arra is, hogy újra pótselejtezőt tudjon játszani a magyar válogatott – magyarázta Klausz László. – Természetesen most már, az évek távlatából büszke vagyok, hogy az a csapat eljutott addig, és nagyon szeretném, hogy a magyar válogatott jusson ki újra egy világversenyre, hiszen jó munka folyik a csapatnál, jó játékosok alkotják a keretet, csak egy kis plusz kellene a nagy sikerhez.
Illés Béla: bár soha nem szerepelt külföldön, mégis ő a kilencvenes évek legjobb magyar labdarúgója 540 élvonalbeli találkozón 215 gólt szerzett. Négyszeres bajnok, háromszoros gólkirály. Az MTK emblematikus játékosa 2001-ig volt válogatott. Napjainkban a Szombathelyi Haladás sportigazgatója és résztulajdonosa.
Kuttor Attila: 560 magyar első osztályú meccsen lépett pályára, a válogatottban 2004-ben szerepelt utoljára. Az MTK után, a Diósgyőr, a Videoton, majd ismét az MTK, a Debrecen, a Siófok és a Haladás együttesében futballozott, mostanság pedig a szombathelyiek NB II-es csapatának másodedzője.
Horváth Ferenc: a magyar bajnokságon kívül hét különböző ország csapataiban fordult meg, ez alighanem egyedülálló, abszolút csúcs! Mindehhez eredményesség is társult, hiszen Belgiumban bajnok, kupagyőztes és Szuperkupa-győztes, Izraelben kupagyőztes, Portugáliában a másodosztály bajnoka, idehaza pedig Magyar Kupa-győztes és Ligakupa-győztes volt. Klubjai: Videoton, Ferencváros, K.R.C. Genk (belga), Energie Cottbus (német), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Újpest FC, UD Almería (spanyol), GD Estoril-Praia (portugál), Livingston FC (skót), Diósgyőr, Paks, Lombard Pápa, valamint osztrák alacsonyabb osztályú együttesek, majd a Biatorbágy.
A magyar válogatottban csatárként 32 meccsen 11 gólt lőtt, legemlékezetesebb mérkőzését az olaszok ellen játszotta (2-2), amikor mindkét magyar gólt ő szerezte. Érdekesség, hogy három évvel ezelőtt még játszott a Biatorbágy NB III-as együttesében, a Dunakeszi teremlabdarúgó-csapatában pedig a mai napig is aktív. Edzőként Vecsésen, Biatorbágyon és Szigetszentmiklóson dolgozott, manapság a Kecskemét élvonalbeli együttesében vezetőedzője.
Szlezák Zoltán: azért nem igaz, hogy világéletében az Újpest csapatában szerepelt, mert 2001 őszén 18 mérkőzésen a Videoton együttesében is játszott. Kétszeres bajnok, a válogatottban kilenc alkalommal szerepelt, utoljára a belgrádi visszavágón. Az Újpest FC tartalékcsapatánál, Fóton kezdett edzőként dolgozni, 2010-től az Újpest FC B trénere volt, s jelenleg is a lila-fehér klub alkalmazásában áll.
Kovács Zoltán: az újpesti kedvenc megfordult a görög PAOK Szaloniki, a francia Chateauroux és a kínai Sencsen Csienlipao csapatában is. Idehaza a Győri ETO-t is erősítette, 2008-ban vonult vissza. A válogatottban 2005-ben játszotta utolsó mérkőzését. 2009 júliusától utánpótlás-igazgatóként dolgozott az Újpestnél. 2010 januárjától sportigazgató lett, de 2011 júliusában felbontották a szerződését.
Hámori Ferenc: tavaly volt negyven éves, de viszonylag hamar, 2002-ben abbahagyta a profi futballt. A Vasas játékosa volt, korábban pedig a portugál Maritimo Funchal, az izraeli Makkabi Netanja és a Győri ETO tagja volt. Manapság is aktív, a Budapest első osztályban szereplő Unione FC játékosa.
Az emlékezetes válasz…
Deák Horváth Péter volt az első mérkőzés pályariportere az Üllő úton. Az első félidő végén Csank János lehajtott fejjel, elkeseredetten ballagott az öltöző felé, hiszen akkor már öt góllal vezettek a jugoszlávok, de a tévések erre nem lehetettek tekintettel, muszáj volt megszólaltatni a szövetségi kapitányt. Rövid, ám annál emlékezetesen párbeszédük valahogy így hangzott:
– János! Mit lehet egy ilyen első félidő után mondani a játékosoknak az öltözőben?
– Hát, azt biztos nem, hogy csak így tovább – válaszolta frappánsan a fanyar humoráról közismert mester.
