Hírek

A nehezebb ellenállás felé megy

Nyilas Elek távozott Vácról, de az utánpótlásban maradt, és a gyulai Grosics Akadémia edzője lett.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Másfél évvel ezelőtt jutott fel az U19 korosztály élvonalába a Vác VLSE, amely következő idényben bennmaradt a kiemelt bajnokságban, jelenleg pedig a középmezőnyben, a nyolcadik helyen tanyázik, tehát stabil tagja a legjobbak társaságának. Mindez elsősorban Nyilas Elek munkáját dicséri, hiszen ő volt a csapat edzője. A múlt idő használata azért indokolt, mert a közelmúltban elhagyta a klubot, és a gyulai Grosics Katolikus Labdarúgó Akadémián folytatja pályafutását! A 43 éves tréner játékosként a Vác, a Ferencváros és a Győr színeiben játszott a hazai élvonalban, légiósként pedig Izraelben szerepelt. Kétszeres magyar bajnok, s tagja volt a magyar válogatottnak is.

Úgy tűnik, edzőként is sikeres karrier vár rá, hiszen fokozatos halad az egyre komolyabb feladatok felé. A Rangadó.hu megkeresésére elmondta, mindig szívesen vállalja a nehéz feladatokat.

– Miért hagyta el a váci klubot?
– A gyulai felkérés miatt történt a váltás. Úgy gondoltam, ennyi idő után érdemes kipróbálni magamat egy más közegben, más feladatkörben – mesélte a Rangadó érdeklődésére Nyilas Elek. – Vácon nagyon korrekten álltak a kéréshez, nyilván szerették volna, hogy maradjak, hiszen jól dolgoztunk együtt, minden rendben volt. Nagyon sikeres időszak volt, mert azon túl, hogy feljutottunk, jól is szerepeltünk.

– Mivel közel lakik Váchoz, nagyon komoly kihívásnak kell lennie Gyulán, hogy elköltözik az ország másik felébe!
– Ez a feladat nagyon sokat jelent nekem, ennek a megoldása szakmailag nagy kihívás. Mindig örömmel vállalom azokat a feladatokat, amelyek nehezek, hiszen könnyen mindenki tud dolgozni és eredményt elérni. Ha fel kell építeni egy új dolgot, vagy ebben besegíteni, az egy edző számára mindig kihívás. Nekem most az U19-csapat irányítása és minél magasabb osztályban való szerepeltetése lesz az elsődleges feladatom. A Grosics Akadémiához méltóan, a többi akadémiához hasonlóan fel kellene jutnia az első osztályba az együttesnek. De sok vonzata van a munkámnak, kapcsolat a helyi utánpótlás többi csapatával, az akadémia felépítése, stratégiája, kapcsolat a Szeged felnőtt csapatával, tehát nagyon sokrétű dolog.

– Ami sikerült Vácon, sikerülhet Gyulán is?
– Kétségtelen, hogy van tapasztalatom ezen a területen, de új hely, új körülmények, másfajta lehetőségek várnak. Kemény lesz, de vállaltam. Tudom, hogy nem adnak ingyen semmit, és hosszútávra tervezünk, mert amit az ember gyors tempóban elér, az nem biztos, hogy hosszútávon kifizetődő.

Az elődje lett az utódja

Nyilas Elek távozása után ismét az elődje, Herédi Attila vette át a váci U19-csapat szakmai irányítását. A Rangadó.hu szakértője legutóbb az élvonalbeli Lombard FC együttesénél, ifj. Bene Ferenc segítőjeként dolgozott, majd több NB II-es klubnál is felvetődött a neve. A váciakhoz az utánpótlás koordinátoraként tért volna vissza, de miután Nyilas Eleket elengedték a gyulai akadémiára, a kiemelt bajnokságban szereplő fiataloknál szükségessé vált a szakmai szerepvállalása.

Olvasói sztorik