Hírek

„Ócsárolnak, falhoz állítanak”

Victor Piturca szövetségi kapitány szerint nem tesznek jót a botrányok a román válogatottnak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó.hu híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Nem tesznek jót a román labdarúgó-válogatottnak azok a botrányok, amelyek a csapat körül kialakultak a március végi, budapesti és amszterdami világbajnoki selejtezők után – jelentette ki kedden egy bukaresti sajtótájékoztatón Victor Piturca szövetségi kapitány.

A tréner arra utalt, hogy a Románia számára kedvezőtlenül végződött két mérkőzés után sokan a leváltását követelték, a sajtó pedig sokat cikkezett a közte és Adrian Mutu között kialakult konfliktusról, illetve arról, hogy a román együttes játékosai hajnalig dorbézoltak a hollandiai vereség után.

A szakvezető felidézte, a román válogatott az 56. helyet foglalta el a világranglistán, amikor átvette a csapat irányítását, most pedig a 31. helyen áll.

– Noha a húsz lejátszott mérkőzésből csak négyet veszítettünk el, mégis ócsárolnak, falhoz állítanak. Így nagyon nehéz eredményt elérni. Vészjelzést kívánok leadni, mert ez nem jó előjel – idézte az Agerpres hírügynökség a kapitányt.

Piturca kijelentette, továbbra is egy ütőképes csapat létrehozása, és a 2016-os Európa-bajnokságra való kijutás a cél. Abbéli reményét is megfogalmazta azonban, hogy már a brazíliai világbajnokságra is sikerül kijutni, „még ha jelenleg nincs is meg ehhez a kellő játékosállomány”.

Victor Piturca szerint Romániának reális esélye van arra, hogy megszerezze a világbajnoki selejtezőcsoportjában a második helyet és pótselejtezőt játsszon a kijutásért.

– Nagyon nehéz lesz Magyarország és Törökország ellen hat pontot szerezni a két itthoni mérkőzésen, de biztosak lehetnek abban, hogy mindent meg fogunk tenni a selejtezőcsoport második helyének a megszerzéséért – idézte a Mediafax hírügynökség a szövetségi kapitányt.

A magyarok hat mérkőzésen 11 pontot gyűjtöttek, ezzel a csoport második helyén állnak a világbajnoki ezüstérmes és százszázalékos hollandok mögött. Egervári Sándor együttesét a románok egy-, a törökök négypontos hátránnyal követik. A selejtező következő, szeptember 6-i körében ezért lesz különösen nagy jelentősége a magyarok számára a Románia elleni találkozónak, mert egy esetleges győzelemmel elérhető közelségbe kerülne a második hely, amelyre az 1998-as vébéselejtező óta nem volt példa – írja az MTI.

Olvasói sztorik