Hírek

Két edzőt kitüntettek

Dunai Antalnak és Garami Józsefnek szólt a taps.

Kapcsolódó cikkek

Áruld el, melyik a kedvenc magyar labdarúgócsapatod, és nyerj egy iPhone 5-öt a Rangadótól. Klikk és like! A sorsolást március 20-án tartjuk közjegyző előtt.

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét vehette át március 15-én Garami József, az MTK 73 esztendős szakmai igazgatója.

A pécsi származású, Glück József néven született tréner 1953-ban kezdte el a futballt a Pécsi Dózsa csapatában. 1964-ben rövid ideig a Pécsi VSK, 1965-ben pedig a Komlói Bányász játékosa volt. 1966-ban visszatért a PVSK-hoz, és ott fejezte be pályafutását egy évvel később.

1964-ben végzett a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-orosz-testnevelés szakán. Első edzői állását a Pécsi Sportiskolánál kapta, az utánpótlásban. 1971-ben szerzett tanári, 1976-ban szakedzői diplomát szerzett a Testnevelési Főiskolán. 1973-ban régi csapatánál, a Pécsi Dózsánál lett utánpótlásedző, majd 1985-ben a felnőtt csapat vezetőedzője lett. 1992-ig tartó edzősége során érte el a pécsi labdarúgás legsikeresebb időszakát (bajnoki második hely). Még 1987-ben öt mérkőzésen vezette a magyar válogatottat, megbízott szövetségi kapitányként. 1985-ben mesteredzői címmel tüntették ki.

1993-ban az Újpesti TE vezetőedzőjévé nevezték ki, majd 1996-ban lett először az MTK trénere. Bajnoki címet szerzett az együttessel, majd 1998-ban a Győri ETO FC szakmai igazgatójává, 1999-ben pedig a klub vezetőedzőjévé nevezték ki. 2001-ben rövid időre visszatért az MTK-hoz szakmai igazgatónak, majd 2002-ben a Ferencváros vezetőedzője lett, a csapattal bajnoki aranyat szerzett. 2003-ban visszatért a MTK-hoz, annak szakmai igazgatója, majd vezetőedzője is lett. Aktív részese volt az újabb bajnokcsapat felépítésének, majd a kiesésnek és a visszajutásnak is.

1996-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség edzőbizottságának elnökévé választották, 2013-ban pedig a szakmai bizottság vezetője lett. 2008-ban, amikor 626. élvonalbeli meccsén ült a kispadon, megdöntötte Lakat Károly csúcsát, napjainkban pedig a legidősebb edzőnek mondhatja magát az élvonal történetében.

A Magyar Érdemrend középkeresztje kitüntetést adományozták Dunai Antalnak.

A Bács-Kiskun megyében található Gara településen, Dujmov Antal néven született egykori kiváló játékos a jövő héten ünnepli hetvenedik születésnapját.

Baján közgazdasági technikumban érettségizett 1961-ben. Pályafutását a Bajai Bácska csapatában kezdte 1953-ban, 1961-ben a Pécsi Dózsához került, majd 1964-ben az Újpesti Dózsa csatára lett. Hamar bekerült a kezdőcsapatba. Ebben az évben tagja volt az olimpiai csapatnak. Első magyar bajnokságát 1969-ben nyerte meg az Újpesti Dózsával, amelyet 1975-ig sorozatban hét aranyérem követett. Emellett háromszor nyerte meg a Magyar Népköztársaság Kupát.

Pályafutása során három alkalommal volt gólkirály. 1967-ben Ezüstcipőt, 1968-ban Bronzcipőt nyert. Az 1968-as mexikóvárosi olimpián tagja volt az aranyérmet, illetve az 1972-es müncheni olimpián ezüstérmet szerző magyar válogatottnak.

Az Újpesttől 1976-ban távozott, majd egy szezont töltött a Debreceni VSC-nél. Későbbi edzői pályafutása mellett játszott a Chinoin és az osztrák Simmering csapatában. 1981-ben fejezte be aktív pályafutását. Belső csatárként stílusára a gyors, lendületes ás rendkívül gólveszélyes játék volt a jellemző.

1978-ban az Újpesti Dózsa edzője lett, majd 1981-ben Spanyolországban kezdett dolgozni (Jerez, Real Betis, CD Castellón, Real Murcia, UD Levante). Idehaza a Zalaegerszegi TE, majd a Veszprémi SE trénereként tevékenykedett. 1993-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség kinevezte az olimpiai válogatott szövetségi edzőjévé, amellyel edzői pályafutása legnagyobb sikerét érte el, amikor kijutott az 1996-os atlantai olimpiára. Ebben az évben kinevezték az utánpótlás-válogatottak konzultánsává. Közben volt az UTE szakosztályának-igazgatója is, majd a DVSC vezetőedzője. Az olimpiai válogatottól 1998-ban távozott. 2001-ben rövid időre visszatért.

1998-tól az Ifjúsági- és Sportminisztériumban miniszteri biztosként és tanácsadóként dolgozott, ahonnan 2001-ben vonult nyugdíjba. 2006-ban a Magyar Labdarúgó Szövetség szakmai ügyekért felelős alelnökévé választották.

A magyar labdarúgásban eltöltött több évtizedes munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkeresztet kapta Kiss Imre, a Videoton FC utánpótlás-edzője, és Németh János, a Videoton FC utánpótlásának technikai vezetője.

Olvasói sztorik