kitüntetés

Magas rangú román állami kitüntetést adományozott csütörtökön Klaus Iohannis román elnök Jenei Imre futballszakembernek, volt román és magyar szövetségi kapitánynak. A román elnöki hivatal közleménye szerint Iohannis aláírta azt a rendeletet, amely szerint Jenei Imre a Románia csillaga érdemrend lovagi fokozatát kapja teljes labdarúgói és edzői pályafutása elismeréseként. A közlemény érdemeként említi még a román futball legemlékezetesebb eredményeinek elérésében, valamint több futballnemzedék felkészítésében játszott szerepét. Jenei Imre március 22-én lesz 80 éves. Játékosként 12-szer öltötte magára a román válogatott mezét. A bukaresti Steauával 1986-ban megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját. A román válogatottat 1986 és 1990 között, majd 2000-ben készítette fel, 1990-ben világbajnokságon, 2000-ben Európa-bajnokságon vett részt a csapattal. 1992 és 1993 között a magyar válogatott szövetségi kapitánya volt.
2017. 03. 09. 12:40
Rangos elismerésben részesül az angol bajnok Leicester City korábbi vezetőedzője, Claudio Ranieri. A klub annak ellenére menesztette az olasz szakembert, hogy az előző szezonban bajnokok lettek, és jelenleg is versenyben vannak a Bajnokok Ligájában. Ranieri munkásságát szerte a világon elismerik, különösen a hazájában, Olaszországban, ahol a napokban egy különleges díjat vehet át, amit az olasz sportbizottság vezetője, Daniele Frongia is megerősített. – Meghívtuk Ranierit a Campidoglióba, ahol Virginia Raggi polgármester-asszonnyal együtt szeretnénk elismerni, amit véghez vitt a Leicester City-nél, kiváltképp a bajnoki elsőséget és a továbbjutást a Bajnokok Ligája csoportkörből. Ranieri Rómában született, és San Sabában és Testaccio-ban nevelkedett, újraírta az angol csapat történelmét, büszkék rá a brit, olasz és római szurkolók – mondta Frongia.
2017. 03. 02. 09:14
Novotny Zoltán rádiós sportriporter kapta a Szepesi-, míg Czibor Zoltán húga és családja az Östreicher-díjat, amelyeket most első alkalommal ítélt oda a Puskás Nemzetközi Futball Alapítvány.
2015. 08. 19. 13:25
Olvasói sztorik