Hírek

Forma-1 és Premier League Zalaegerszegen

A város közgyűlése csak vitatkozott, de érdemben nem tárgyalt a ZTE FC anyagi helyzetéről és támogatásáról.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Komoly munícióval, csokoládéval, keksszel és üdítőitalokkal felszerelkezve érkeztek a résztvevők csütörtök délelőtt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlésének soros ülésére. A jelentős mennyiségű élelmiszer-ellátmányt indokolta az 52 napirendi pont, amelyek közül a második így szólt: sportegyesületek támogatása, a ZTE KK Kft-vel kötött együttműködési megállapodás módosítása.

Mint látható, a sporttémák közül kihagyták az NB I-ből kieső labdarúgócsapatot működtető gazdasági társaság ügyét. A Rangadó.hu néhány nappal ezelőtt már megírta, hogy erre is elkészült egy előterjesztés a polgármesteri hivatalban, amely szerepelt is a közgyűlés napirendjén, de amikor a város első embere, Gyutai Csaba kezébe került a saját hivatalnokai által készített anyag, és szembesült azzal, hogy az önkormányzat a saját kimutatása alapján 63 millió forinttal tartozik a ZTE FC Zrt-nek, kivetette a témát a programból.

A városban az a hír járta, hogy 50-100 fanatikus szurkoló demonstrációra készül, de ennek végül nyoma sem volt. Az ülés húszperces késéssel kezdődött. Kiss Ferenc napirend előtti javaslatként előterjesztette, hogy utolsó napirendi pontként vegyék fel tárgyalásra a ZTE FC Zrt. ügyét, amelyről legyen szavazás is, hiszen a bizottságok már megtárgyalták.

Gyutai Csaba közölte, erről a témáról nincs kiosztva írásos előterjesztés, és nem is érzi a klub és az önkormányzat közötti tárgyalások előkészítettségét olyan stádiumban, hogy ezzel a képviselőtestület elé tudjanak jönni.

– Ha olyan minőségi tájékoztatást fogunk kapni a Zrt részéről, természetesen tájékoztatni fogom a képviselőtestületet – mondta a polgármester. – Álláspontom szerint a városnak továbbra is támogatnia kell a labdarúgócsapatot. Ugyanakkor hihetetlenül nagy pénzügyi problémákkal küzd a Zrt. Ezt az önkormányzat nem tudja megoldani. Az idei mértékben ezután is hajlandóak vagyunk vállalni a támogatást, ez az önkormányzati világban a legmagasabb szint.

Az elmondottak után némileg meglepő volt, hogy néhány perc elteltével Gyutai Csaba mégis azt javasolta, szavazzanak, hogy a labdarúgócég témáját felveszik-e 53. napirendi pontként. Erre 5 igen, 5 nem és 8 tartózkodás mellett nem került sor. Magyarul: a közgyűlés a következő bajnoki szezon kezdetéig nem tárgyalja a ZTE támogatását, hiszen a következő ülésre szeptember közepén kerül sorra.

Kiss Ferenc (MSZP) úgy reagált, azért kellett volna megtárgyalniuk most ezt a témát, hogy az illetékesek számára világos legyen, miről kell egyeztetniük a labdarúgók vezetőivel a közeljövőben, és a szeptemberi közgyűlésen döntés születhessen az ügyben. Így mindez csak eső után köpönyeg lesz – tette hozzá.

– Ne legyen olyan látszat, hogy a városvezetés az egyik sportágat jobban szereti, mint a másikat, és az egyik klubvezetés szimpatikusabb neki, mint a másik – szögezte le a szocialista politikus.

A polgármester azt válaszolta: a városnak márpedig el kell döntenie, melyik sportágat preferálja, ahogyan Veszprém is teszi a férfi kézilabdával.

– Mi próbálunk mindent életben tartani, amit tudunk, de a város lehetőségi is végesek. A költségvetésünk feszítettsége nem tesz lehetővé pluszkiadásokat. Régen, az állami rendszerben a tanács fenntartott és eltartott minden sportegyesületet, de az más szituáció volt. Huszonkét évvel a rendszerváltás után is annak a romjait próbájuk összerakni.

Gyutai megismételte, hogy a városvezetés elkötelezett a ZTE FC működtetése és fenntartása iránt, a megyeszékhelynek első osztályú csapatra van szüksége.

– A jelenlegi klubmodell megbukott – mondta határozottan a város első embere. – Összevásárolt, harmad- vagy negyedosztályú balkáni játékosokkal vegetált a csapat, miközben elsorvadt az utánpótlás, a tehetséges zalai fiatalok nem jutnak el a felnőtt csapatig, és a legtehetségesebbek közül más klubok mazsoláznak és viszik el őket már 13-14 éves korban. A legfontosabb, hogy Zalaegerszegen, Andráshidán és Páterdombon mintegy ezer fiatal focizik, ezért úgy gondolom, elsősorban az utánpótlás feltételrendszerét kell megteremteni.

Gyutai Csaba hangsúlyozta, az önkormányzat igyekszik betartani a megállapodásban foglaltakat, de nem hajtja a tatár!

– Ott leszünk a csapat mellett a jövőben is, de módosítani kell, teljesen át kell szabni a feltételrendszert. Próbálunk pontos helyzetképet kapni a társaság vezetésétől, de legutóbb egy olyan tervet kaptunk, miszerint a következő szezonban 476 millió kiadás mellett 341 milliós bevétellel számolnak. Komoly tartozások vannak, jövőkép és edző nincs, ehhez még jön mínusz 130 millió?! Ehhez adjuk a nevünket? Úgy látom, ha a klub nem lesz képes friss pénzt hozni, akkor a jelenlegi helyzetben a csapat és a társaság agóniája folytatódni fog.

A polgármester szerint csak akkor van esély a fellendülésre, ha szervezetileg és szakmailag is megerősödne az egyesület.

– A mostani helyzet minden tekintetben visszalépés a korábbiakhoz képest. Szeretnénk biztosítani a továbbiakban is az eddigi forrást. Az NB II-ben maximum 35 milliót adnak az önkormányzatok, de az NB I-ben is csak 40-50 milliót. Zalaegerszegen 90 milliót kapott a klub, ami Premier League-szintű! Lehet ránk mutogatni, de a város odatette magát, biztosította a megbeszélt forrásokat – érvelt Gyutai.

A polgármester kijelentette továbbá, hogy nem szeretné, ha az önkormányzat miatt a labdarúgóklub nehézségei tovább fokozódnának. A város érdekelt egy jó csapat működtetésében és egy jó csapat fenntartásában.

– Nem mi üzengetünk, a tulajdonos üzenget. Értjük, miről van szó, további támogatást szeretne. A kilencvenmillió a jelenlegi helyzethez képest igencsak méltányos, Forma-1-es támogatás. Ezt az összeget indexálni kellett volna az inflációval, ezt a város költségvetési helyzete miatt nem tudtuk megtenni. A klub elnöke arra hivatkozik, hogy az indexálás jár nekik. Erről tárgyalnunk kell. Ugyanakkor én még emlékszem arra az időszakra, amikor Lendvai Miklós, Preisinger Sándor, Szabó Zsolt és Kocsárdi Gergely, tehát egy abszolút zalaegerszegi mag játszott a csapatban, és nem egy délszláv alakult próbált meg eredményeket elérni. A zalai fiatalok körében mindig Péter Zoltán, Kereki Zoltán, Kocsárdi és Preisinger volt és lesz a példakép!

Az eredeti határozati javaslatot 12 igen, 1 nem, 5 tartózkodás mellett elfogadták.

Nem jól tudja a polgármester

Gyutai Csaba rosszul gondolja, hogy a zalaegerszegi önkormányzat 90 milliós támogatása Premier League-szintű. A szomszédos Szombathely tavaly például 140 millió forintot adott a focicsapatnak.

Olvasói sztorik