Hírek

Eseménydús első félidő a kontinenstornán

Félidejéhez érkezett az Európa-bajnokság, amelynek csoportmérkőzései jó néhány meglepetéssel szolgáltak.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Esélyesnek tartott válogatottak véreztek el, miközben fakónak vélt csapatok beverekedték magukat a negyeddöntőbe – áll az MTI összeállításában. Utóbbiak közé tartozik a szláv csoportba sorsolt cseh válogatott, amelynek az első meccsen nyújtott teljesítménye alapján kevesen adtak volna esélyt a továbbjutásra. Az oroszoktól kapott méretes zakó (1-4) sem szegte azonban kedvét Michal Bílek együttesének.

A szívósan védekező görögöket és a házigazda lengyeleket egy-egy gól különbséggel legyőző gárda végül az A-csoport élén zárt hat ponttal, igaz, a csoportelsők – sőt a továbbjutók – közül egyedüliként negatív gólkülönbséggel. Mögöttük a 2004-ben Európa-bajnok görög együttes nyolc évvel ezelőtti bravúrsorozatát és játékát idézve jutott tovább, ugyanis jobbára csúszva-mászva, hősiesen védekezve harcolta ki a nyolc közé kerülést.

A negyeddöntőben a csehek a portugálokkal találkoznak. Az ibériai gárda szintén hat pontot gyűjtött a B-csoportban, ám ez csak a második helyhez volt elegendő a százszázalékos németek mögött. Joachim Löw játékosai favorithoz méltóan szerepeltek, még ha a dánok elleni utolsó csoportmérkőzés egy részében csikorgott is a csapat gépezete. Löw a keddi sajtóértekezletén visszautasította a Gomezt és Özilt ért bírálatokat, hangsúlyozva: Özil csak a csoportmérkőzések után gyújtja be a rakétáit, amint azt tette a 2010-es világbajnokságon, Gomez pedig – bár a dánok ellen „csak” egy gólpasszt adott – mind Portugália, mind Hollandia ellen betalált, így döntő érdemei vannak a csoportelsőség kivívásában. A németek a görögökkel találkoznak az elődöntőbe jutásért.

Világbajnoki ezüstéremhez roppant méltatlanul szerepelt – mondhatni leszerepelt – a B-csoportban Hollandia, amely pont nélkül, három vereséggel lett utolsó. Bert van Marwijk együttese csupa világsztárból állt, talán éppen ez volt a baj: a sztárok mellől hiányoztak a zongoracipelők, akik kiszolgálják a nagynevű társakat. Mindenesetre a torna egyik legnagyobb meglepetése, hogy a Robben, van der Vaart, Afellay, továbbá a Németországban gólkirály Huntelaar és az Angliában gólkirály van Persie alkotta ötösnek mindössze két gólra futotta három összecsapáson. A hollandoknál csak az abszolút esélytelenként elkönyvelt írek rúgtak kevesebb – szám szerint egy – gólt a csoportkörben.

A C-csoportban sereghajtóként végzett íreknek a legtöbb (4) gólt a spanyolok lőtték, ám a címvédő igazán csak ezen a meccsen villogott. Mind a horvátok, mind az olaszok ellen szenvedtek Torresék. Ráadásul hálát adhattak Stark játékvezetőnek, hogy a horvátok elleni mérkőzés első félidejében, 0-0-nál nem ítélt meg egy büntetőt Mandzukic buktatásáért. A csoportból a spanyolok mellett még az olaszok jutottak tovább, akik az első két mérkőzésükön, a spanyolok és a horvátok ellen jól, az utolsón, az írekkel szemben viszont visszafogottan játszottak.

Az angolok ellen majd megmutathatják Pirlóék, hogy mire képesek. A D-csoport élén ugyanis Gerrardék végeztek, miután kedden Donyeckben legyűrték a házigazda ukránokat. Sevcsenkóéknak ezúttal sem hozott szerencsét a Donbasz Aréna: válogatott meccset 1992 óta nem nyert az együttes a kelet-ukrajnai városban. Egyedül a svédeket tudták legyőzni (Kijevben), Donyeckben mind a franciáktól, mind az angoloktól vereséget szenvedtek, így búcsúzni kényszerültek. Akárcsak 2008-ban a svájci-osztrák rendezésű tornán, ezúttal is a két házigazda nélkül folytatódik a kontinensviadal a csoportkör után. Különösen a lengyel szurkolók lehetnek csalódottak, hiszen válogatottjuk a legkönnyebb csoportban szerepelt, és lett utolsó. Az angolok mellett a mostanáig igen visszafogott teljesítménnyel elrukkoló franciák jutottak tovább a D-csoportból, s ők a spanyolok ellen bizonyíthatnak majd a negyeddöntőben.

Külön téma a játékvezetők működése. Starkról már esett szó, ám még az ő bakiján is túltett az angol-ukrán meccs gólbírója, Vad II István, aki a 63. percben Devics lövése után nem vette észre, hogy Terry mentési kísérletekor a labda már teljes terjedelmével túljutott a gólvonalon, emiatt Kassai Viktor nem ítélt gólt. Csak remélni lehet, hogy a továbbiakban a bírók megkímélik a csapatokat és a szurkolókat a hasonló malőröktől.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Rangado.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.