Hírek

Benczés Miklós nem marad a DVTK-nál

A diósgyőri csapat volt vezetőedzője nem dolgozik a klub utánpótlásában.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

Az elmúlt hétfőn döntött úgy a DVTK vezetése, hogy a jövőben ne Benczés Miklós irányítsa vezetőedzőként a borsodi csapatot. A váltás bejelentésének napján a felek úgy kommunikálták a válást, hogy a tréner csak a felnőttek öltözőjéből távozik, a klub utánpótlásában viszont számítanak rá, vagyis nem szűnik meg a szerződéses viszonya. Ezt követően azonban a távozó edző egyre több olyan utalást, nyilatkozatot tett, amelyből arra lehetett következtetni, hogy mégsem fog a DVTK utánpótlásában dolgozni – írja a boon.hu.

– Úgy gondolom, sikerült a személyes jövőmmel kapcsolatos nyitott kérdést lezárunk a Dudás Hunor ügyvezetővel folytatott szerdai tárgyalásunk során – mondta Benczés Miklós. – Bár a múlt hét elején, amikor hirtelen megváltozott a helyzetem a DVTK-nál, még jó ötletnek tartottam, hogy valamilyen más formában, az utánpótlásban segítsem a klubot, hiszen szeretem az edzői munkát, szeretek dolgozni, és egy új feladat mindig új kihívásokat tartogat, de néhányat aludva a történtekre, egyre inkább úgy gondoltam, hogy mind a DVTK számára, mind számomra az a legegészségesebb megoldás, ha most elválunk egymástól.

Olvasói sztorik