Hírek

Közel a Debrecen–Videoton álomdöntő

Nagy meglepetés lenne, ha a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjének keddi és szerdai visszavágói után nem a Debrecen és a Videoton várhatná a sorozat május elsejei fináléját.

Kapcsolódó cikkek

Nyerj egy 2012-es, új iPad-et (32GB, 4G) a Rangadó Facebook-játékán! Két klikk, és tied lehet az Apple szuper gépe!

A székesfehérváriak már az első, idegenbeli meccsen legyőzték az NB II Nyugati-csoportjában toronymagasan listavezető MTK-t, így igencsak valószínűtlenné vált, hogy 2004 után ismét másodosztályú csapat kerüljön a Magyar Kupa döntőjébe. Legutóbb nyolc éve a Budapest Honvédnak sikerült ez a bravúr.

A másik ágon a Debrecen 2-1-es előnyről várhatja az újpesti második felvonást, s bár a hajdúságiak hullámvölgybe kerültek, amit az is jelez, hogy múlt héten kiestek a Ligakupa elődöntőjében, továbbá az elmúlt három bajnoki meccsükből egyszer nyertek és kétszer döntetlent játszottak, mégis a két csapat alig több mint egy hete – szintén a Szusza Ferenc Stadionban – játszott bajnoki meccse alapján egyértelmű esélyesei a párharcnak. Akkor a Debrecen 5-1-re győzött a Megyeri úton. A fővárosiak formája sem azt ígéri, hogy meglepetés születhet, ugyanis a lila-fehérek hat idei bajnokijukon mindössze öt pontot szereztek.

Amennyiben igazolódik a papírforma, akkor az azt jelentené – figyelembe véve, hogy a Debrecen első, a Videoton pedig harmadik helyen áll a bajnokságban, s valószínűleg egyikük sem csúszik le a dobogós, egyúttal európai kupaszereplést érő helyekről –, hogy az OTP Bank Liga negyedik helyezettje indulhatna a következő szezonban az Európa Liga selejtezőjében – áll az MTI előzetesében.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágók
Kedd: Videoton FC – MTK 18 óra (3-2)
Szerda: Újpest FC – Debreceni VSC-TEVA 18 óra (1-2)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik