Hírek

A bíró jóhiszeműen, de helytelenül járt el

Szövetségi szinten is lett folytatása az MTK–Videoton Magyar Kupa-elődöntőnek, de nem úgy, ahogy a fővárosi drukkerek várták.

Kapcsolódó cikkek

Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

Mint arról a foci24.com híradása alapján beszámoltunk, a múlt heti Magyar Kupa-mérkőzés szünetében a fehérváriak csapatkapitánya, Sándor György – a szabályoktól eltérően – meglátogatta a játékvezetői öltözőben Fábián Mihályt, és néhány pillanatig zárt ajtók mögött beszélgettek.

A szünetben 2-0-ra vezettek a hazaiak, de a második játékrészben az addig hibátlanul bíráskodó Fábián Mihály több téves ítélettel sújtotta őket, s végül tíz emberrel fejezték be a meccset, amelyet egy kétes büntetőnek is köszönhetően 3-2-re elvesztettek.

Az MTK Baráti Kör és az MTK Család elnevezésű szurkolói szervezetek nyílt levélben tiltakoztak, és az ügyben megszólalt az MLSZ is. A válaszból kiderül, hogy a szövetség az öltözői diskurzusért hibásnak titulálja a játékvezetőt, érdemi döntést mégsem hozott, és retorziót sem helyezett kilátásba.

A szövetség válaszlevele:

„Tájékoztatom Önöket, hogy az MLSZ Játékvezetői Bizottsága megvizsgálta az MTK–Videoton Magyar Kupa-mérkőzés szünetében történteket.

Megállapítottuk, hogy az első félidő kb. harmincadik percében az első asszisztens segédjelzését észlelte a Videoton cserejátékosa, és mivel a játékvezető ezzel ellentétes döntést hozott, a játékos a kispadról felállt, és reklamált, ami miatt az elsőszámú asszisztens figyelmeztette. A mérkőzés szünetében az öltözőbe vonuláskor ugyanezen cserejátékos az első asszisztensnél az említett szituációt reklamálta az öltöző ajtajában, de még a folyosón. Az öltöző ajtaja nyitott állapotban zavarta a szünetben beérkező 24-30 fő mozgását, így Fábián Mihály megkérte a játékost, hogy lépjen be az öltözőbe. Felhívta a cserejátékos figyelmét a kispadon tartózkodó személyekre vonatkozó viselkedési normákra, amely kb. 20-30 másodpercig tartott. Eközben a kinti elhaladást gátló öltözőajtó bezáródott. A jelzett idő elteltével a cserejátékos a tájékoztatást megértve távozott az öltözőből.

A Játékvezetői Bizottság álláspontja, hogy Fábián Mihály jóhiszeműen, de helytelenül járt el, ezért tájékoztatjuk a játékvezetőket, ilyen és hasonló esetekre a helyes eljárásról.

Berzi Sándor

MLSZ JB elnök

Olvasói sztorik