Hírek

8 év után juthat NB II-es csapat a döntőbe

Nyolc év után juthat ismét másodosztályú csapat a Magyar Kupa fináléjába, amennyiben az MTK kiejti az elődöntőben a Videotont.
Gyorsan szeretnél értesülni a Rangadó híreiről? Csatlakozz hozzánk! Klikk és like a Facebook-on!

A fővárosi együttes, amely a Honvéd 2004-es bravúrját ismételheti meg, toronymagasan vezeti az NB II Nyugati-csoportját, így magabiztosan várhatja a szerdai, első felvonást, bár a hétvégén döntetlent játszott egyik üldözőjével, a Gyirmóttal.

A tavaly döntős székesfehérváriak egy elvesztett rangadóval a hátuk mögött lépnek pályára a Hidegkuti Stadionban, vasárnap egygólos vereséget szenvedtek a Debrecentől, így minimálisra csökkent az esélyük a bajnoki címvédésre, hátrányuk 12 pontra nőtt tíz fordulóval az OTP Bank Liga vége előtt.

A másik párharcban az Újpest próbálhatja megszakítani a Debrecen veretlenségi szériáját, amely minden sorozatra érvényes ebben a szezonban. Ez a feladat ugyanakkor rendkívül nehéznek ígérkezik, főleg az első, hajdúsági meccsen, mivel a DVSC hazai pályán tíz bajnoki meccséből kilencszer nyert, s csupán a Honvéddal játszott döntetlent.

A visszavágókat április 10-11-én rendezik.

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzések
Március 21. szerda
MTK – Videoton FC, 17 óra
Debreceni VSC-TEVA – Újpest FC, 19.15
Olvasói sztorik