Hírek

A győzelem nem csereszabatos

Lovrencsics Gergő szívesen elcserélte volna a Ligakupa-sikert és a bajnoki kudarcot.

Kapcsolódó cikkek

Somogyi napokat tartott a közelmúltban a Lombard Pápa Termál FC, hiszen bajnoki mérkőzésen egyszer, a Ligakupa-negyeddöntőben pedig kétszer találkozott a Kaposvári Rákóczi FC-vel. Az összkép vegyes, hiszen egy győzelmet egy döntetlen, majd egy vereség követett, ráadásul utóbbi pont a bajnokságban. A pápaiak 23 éves támadója, Lovrencsics Gergő a Rangadó.hu érdeklődésére úgy fogalmazott: inkább elcserélte volna a múlt heti, kaposvári Ligakupa-győzelmet a hétvégi bajnoki sikerre.

– Nem bántam volna, ha kikapunk a Ligakupában, most pedig nyerünk – szögezte le a bajnoki vereség után Lovrencsics. – Jobb lett volna, bár tény, hogy a kupában a legjobb négy között vagyunk, azt a sorozatot sem írjuk le, sőt, bár nehéz ellenfelek vannak még versenyben, meg akarjuk nyerni! De a helyzetünkből kiindulva a bajnokságban a három pont megszerzése többet ért volna.

Mint ismert, a Lombardnál az őszi idény közben edzőcsere volt, Véber György helyét ifj. Bene Ferenc vette át. Az együttes helyzetét nehezíti, hogy a kulcsemberek közül Tóth Bence, és a szenegáli Moustapha Seye is megsérült.

– A játékrendszerünk nem változott, ha Tóth Bence nem sérül meg egy héttel a tavaszi rajt előtt, akkor is négy-kettő-három-egy lett volna, de más szerkezetben, mert egy ő tipikus irányító támadó – magyarázta Lovrencsics. – A védelmünk összeszokott, stabil, alapvetően arra kell törekednünk, hogy kapott gól nélkül hozzuk a meccseket, elől pedig eredményesek legyünk. Tizenegy forduló van hátra, és nagyon szoros a mezőny vége, egy-egy győzelemmel vagy vereséggel több helyezést lehet előre vagy hátra ugrani. Ha nyerni tudtunk volna Kaposváron, négy ponttal meglógunk, és lélegzetvételnyi szünethez jutunk. Persze, az sem lett volna megnyugtató, de így még nehezebb dolgunk lesz, hiszen sorrendben a Diósgyőrrel, a Debrecennel és a Péccsel játszunk a folytatásban, ez egy nagyon komoly hármasas sorozat. Ha benn akarunk maradni, minden hazai mérkőzésünket meg kell nyernünk!

Olvasói sztorik