Hírek

„Látványosan fejlődött a társaság az elmúlt félévben!”

A fiatal vezetőedző, Thurzó József a jövő embere lehet az MVFC-Berettyóújfalu elnöke szerint.

Kapcsolódó cikkek

A teremlabdarúgó bajnoki tabella első helyén áll a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu a téli szünetben. Az előző idény második helyezettje nehéz meccsekkel, de jó eredményekkel kezdte a mostani szezont, hiszen a Gödöllő és az Aramis ellen is 4-3-ra győzött. A folytatásban hullámvölgybe került a hajdúsági együttes, és Szeged, valamint Szombathelyen is kikapott. A folytatás ismét jól sikerült, az MVFC a nagy rivális Győr fölényes legyőzésével koronázta meg őszi teljesítményét, és a tabella élén zárta az alapszakasz első felét. Mezei József klubelnök a Rangadó.hu érdeklődésére elmondta, a fiatal vezetőedző, Thurzó József ambíciója garancia a sikerre!

– Hogyan értékeli csapata őszi szereplését?
– Tekintve a körülményeket, ahhoz képest, ahogy indultunk – az egészségi állapotra gondolok –, le a kalappal azok előtt, akik alkották a csapatot, és résztvevői voltak a sikereinknek. A sérüléshullámot tetézte egy kiállítás miatti eltiltás, ezzel elvesztettük az egyik legjobb, egészséges játékosunkat – mondta a Rangadó megkeresésére Mezei József, a Berettyóújfalu elnöke. – Voltak olyan idegenbeli meccseink, amelyeken látszott, hogy az utazás viszontagságait nehezen küzdik le a fiúk. Összességében nem lehet bántani őket, mert nem játszottunk igazán jól, de rosszul sem a vesztett mérkőzéseken. A szerencse sem állt mellénk, sok kapufát rúgtunk. De nem akarjuk ráfogni a körülményekre a vereséget.

– A nagy rivális győri Rába ETO kerete jelentősen kicserélődik, és az edző is távozott. Az MVFC-nél milyen változások várhatók?
– Visszatér Szicíliáról Togoi Victor, valamint fél évre kölcsönben szerepel nálunk a DEAC Armadából Szécsi Barna. Ketten távoznak: Póta Balázs és Nagy Roland.

– A fiatal vezetőedző, Thurzó József beváltotta a hozzáfűzött reményeket?
– Az ő ambícióját látva, a jövő ígérete lehet! Mindenkinek képeznie kell magát, fejlesztenie a tudását. Ez manapság Magyarországon csak önszorgalomból megy, mert nincsenek edzői találkozók és képzések. 2004 óta, mióta megalakítottuk az egyesületet, folyamatosan jegyzeteli az edzésprogramokat, a játékrendszereket. Ezek bevezetéséhez, meghonosításához nyilván fogékony játékosok kellenek. Látványosan fejlődött a társaság az elmúlt félévben! Sok apró hiba még van, de ez egy olyan sportág, amit meg lehet tanulni! Tehetségnek természetesen lennie kell, és szükséges még sok-sok idő és türelem!

– A válogatott sikeresen zárta az évet, hiszen több berettyóújfalui játékossal a soraiban továbbjutott a világbajnoki selejtezőcsoportból!
– Mindhárom mérkőzésre elutaztam! Szívmelengető érzés volt, amikor jól játszottak a fiúk. A berettyóiak is jól helytálltak. Kellett ez a siker, és most kellene azt a bizonyos kis küszöböt átlépni! Tudjuk, hányadán állunk, ezért szükség lenne a szerencsére is, méghozzá kétszer! Először a sorsolásnál, másodszor pedig versenység közben. Ha gyengébbek is vagyunk az ellenfelünknél, fel tudjuk venni, és közel egyenlő eséllyel indulunk a párharcban. A reményt soha nem szabad feladni. Ha a küzdeni akarásunk párosul a tudással, jó benyomást kelthetünk mindenki számára, aki szereti a sportot. És ez a megítélésünk miatt egyáltalán nem mindegy.

Olvasói sztorik