Futsal

Tovább késik Rábl János műtétje

A Berettyóújfalu válogatott játékosának keresztszalagja májusban szakadt el.

A Ferencváros elleni bajnoki elődöntő harmadik mérkőzésén, május 23-án szenvedett keresztszalag-szakadást a bal térdében Rábl János, a Meze-Vill FC Berettyóújfalu teremlabdarúgója. Két héttel később elvégeztek rajta egy artroszkópos beavatkozást, amely során eltávolították az elülső porcokat a térdéből, de mivel a sérült terület még mindig gyulladásban van, így nem lehet végrehajtani a szalag helyreállítását, amelyet egyébként az ország egyik legjobb térdspecialistája, Dr. Abkarovits Géza végezne el Székesfehérváron – írja a klub hivatalos honlapja.

A gyulladás elmulasztására jelenleg gyógyszert kénytelen szedni Rábl János, illetve folyamatosan jegeli fájó lábát. Szombaton ismét befekszik a kórházba, és ha javul a térde, akkor sor kerül a műtétre. Felépülése az operációt követően öt-hat- hónapot is igénybe vehet.

Csapattársa, Nagy Tamás mindössze három hónappal a keresztszalag-műtétje után máris munkába állt. Debrecenben a DVSC erőnléti edzője, Dankó Mihály segíti a Berettyóújfalu játékosának mielőbbi felépülését. A héten már megkezdték az izomépítést és a kocogást. Napi három órát edzenek, ami nagyon megterhelő és emiatt fáj is a térde, de elmondása szerint ez természetes ebben a periódusban. Ha minden jól alakul, akkor szeptember közepétől már együtt edzhet csapattársaival és ismét pályára léphet az MVFC-ben.

A nyári szünetben természetesen átalakul a Mezei-Vill FC Berettyóújfalu kerete. A román idegenlégiósok – Togoi Victor és Safar Tony –, valamint Nyéki Sándor máshol folytatják pályafutásukat, Tamás László pedig felhagy az aktív játékkal. A távozók helyét tehetséges fiatalok veszik át. Az MVFC U19-együtteséből Szabó Péter, Karácson Dávid, Gyöngyösi Norbert és Mezei Dávid fejlődhet tovább az elitben. Rajtuk kívül még egy brazil játékos érkezhet az ezüstérmes gárdához.

Olvasói sztorik