Hírek

Újabb fiatal játékos a Berettyónál

A Mezei-Vill FC Berettyóújfalu teremlabdarúgó-csapatában folytatja pályafutását tehetséges, fiatal Baranyi Péter.

[p]Az elmúlt idényt Miskolcon töltötte, ahol a Borsod Volán Szabadidőközpont utánpótlás-együttesében rendszeresen kapott játéklehetőséget, illetve a nagycsapatban is bemutatkozhatott. Az U19-ben összesen 24 mérkőzésen 21 gólt szerzett és ez a teljesítménye igazán figyelemre méltó. Szeptembertől Berettyóújfaluban folytatja tanulmányait, emellett a teremlabdarúgást sem akarja elhanyagolni. Próbajátékon vett részt az MVFC együttesénél, és az edző, Turzó József nagyon elégedett volt a játékával. Így az ifjú reménység megkapta a lehetőséget, és már részt vett a Huszárok elleni edzőmérkőzésen, ahol – egyedüli gólszerzőként – az ellenfél hálójába is betalált.[/p]

[p]Csütörtökön játssza második felkészülési mérkőzését a Berettyóújfalu, amely Szegeden a frissen feljutott Újszegedi TC vendége lesz – írja a klub hivatalos honlapja.[/p]

Olvasói sztorik