Vezetett a Barca ellen, végül mégis kiesett a Király Kupából a legszívósabb harmadosztályú csapat
Két bravúr után a harmadik már nem jött össze, felőrölte ellenfelét a La Liga-csapat.
Fél év után visszatér Európába Jordan Henderson
Hivatalosan bejelentette új csapata.
Jeges lett a lelátó, el kellett halasztani Schäferék meccsét
Furcsa helyzet miatt nem kerül sor a bajnokira a tervezett időpontban.
„Mostanra eltűnt belőlem a görcsösség” – Vancsa Zalán a nehéz első év után már szállítja a gólokat és gólpasszokat Belgiumban
16 évesen gólt lőtt az NB I-ben, 17 évesen 3 millió eurót fizetett érte a Manchester Cityt is működtető holding, majd bemutatkozott a válogatottban. Vancsa Zalán második idényét tölti a belga másodosztályú Lommelnél, és idén remek számokat produkál. Szemet is vetett rá a Real Madriddal konkuráló Girona.
Az őrök elől menekülő tolvajhoz hasonlította az Intert a Juventus edzője
Milánóban nem mindenki értékelte a nyilatkozatát.
Hajnal a Fradi új igazolásáról: Nagyszerű focista válhat belőle, ezért mindent megtettünk, hogy nálunk kössön ki
Korábbi klubja is részesedik majd a vételárból, ha a Fraditól idővel továbbállna.
„Én voltam az egyetlen drukker, aki nem ünnepelt” – a néző ugrott be negyedik játékvezetőnek az FA Kupa-meccsen
Korábban csak U12-es meccseket vezetett, de egy gyorstalpaló után elvállalta a feladatot.
Győztes kupameccsen debütált a Gironában a 19 éves magyar védő
Egy félidőt kapott, jó számokat produkált.
Az Afrika Kupán kiderült, gólt ér, ha van egy éles eszű csatárod
Daka gyors helyzetfelismerése mellett Kangwa remek rúgótechnikája is kellett hozzá.
Örmény válogatott focistát igazolt a Fradi
A 21 éves jobbszélső orosz klubtól érkezik.