A túlzott gólöröm miatti kiállítás után jött a dráma az Ázsia Kupán
Ez aztán fájhatott.
„Ha mi itt játszunk a Crvena zvezdával, a Dinamo Zagrebbel, a Slovannal, azok más hangulatú meccsek” – Kubatov közép-európai ligában gondolkodik
A Fradi elnöke azt mondta, a magyar szövetség támogatná ebben.
Visszatért az NB I-be a Honvéddal kiesett albán légiós
Újpesten látnak benne fantáziát.
Ősszel még a Fradi ellen játszott, most elvitte egy Premier League-csapat
Az elmúlt években a belga bajnokság egyik meghatározó játékosává nőtte ki magát.
Csapattársa ölben vitte le a kiesés után összeomlott szenegáli focistát
Csapata tizenegyespárbaj után búcsúzott az Afrika Kupától.
Már negyeddöntős az Afrika Kupa házigazdája, amely az utolsó csoportmeccs után kirúgta az edzőjét
Szintén nyolc között jár a korábbi fehérvári védő, Stopira csapata.
Az FA Kupában is ontja a gólokat a magyar válogatott által kiszemelt csatár
Kitett magáért Ryan Reynoldsék klubja ellen.
Suárez megszerezte első gólját az Inter Miamiban, amely kikapott szaúdi ellenfelétől
Messiék szeptember óta hiába próbálkoznak, képtelenek nyerni.
Megvan, kikkel játszik a fociválogatott az Eb előtt
A négyből három ellenfelet itthon fogad a Rossi-csapat.
Már nem is a Liverpool focistája, mégis megkönnyezte a Klopp távozásáról szóló hírt
Olyan neki az edző, mintha a fogadott apja lenne.