Pénteken derült ki, hogy Jürgen Klopp az idény végén távozik a Liverpooltól.
A hír sokkolta az angol csapat szurkolóit, hiszen a német edző közönségkedvencnek számít, mivel vele nyerte a Premier League-érában első bajnoki címét a Pool, amellyel 2019-ben a BL-serleget is elhódította.
A guineai Naby Keita 2018 és 2023 között volt a Liverpool játékosa, a középpályás összesen 129 tétmeccsen játszott a Liverpoolban, és ő is részese volt a Klopp irányításával elért sikereknek.
Nem vagyok fent a közösségi oldalakon, és amikor értesültem a hírről, bevallom, megkönnyeztem. Ő vitt a Liverpoolhoz, ahol a fiaként tekintett rám, ő pedig olyan nekem, mint a fogadott apám
– nyilatkozta Keita, aki a nyár óta a Werder Bremen játékosa. Új klubjában azonban eddig a sorozatos sérülései miatt mindössze 81 perc jutott neki.
A Werder 19 forduló után a 9. helyen áll a Bundesligában.