A Diósgyőr egy félidő alatt kiejtette a Magyar Kupa címvédőjét
Nem bírta ki a Zalaegerszeg, hogy egy félidőt elszórakozott a meccsből.
Monoki Lehel és Sebők Vilmos úgy felhúzta a Liverpool-szurkolókat, hogy a csatorna bocsánatot kért miattuk
A műsorvezető bocsánatot kért a bunkó megnyilvánulásért.
Magyarázni kellett a leigazolását, Guardiola már a világ legjobbjaként emlegeti – mit tud a City középpályása?
Miközben mindenki Erling Haaland góljaival és Kevin De Bruyne villanásaival van elfoglalva, a Manchester City csapatában van egy másik játékos, aki nélkül nem működik a csapat.
Megnyerte a meccsét az NB II-es csapat, mégis kérvényt írt az MLSZ-nek
A felvételek alapján fellebez az eltiltás ellen a Soroksár.
25 éve fordult elő utoljára, hogy egy PL-csapat kizárólag angol focistákkal állt fel
Régen volt, tán igaz sem volt.
Lélegeztetőgépen tartják a válogatott focistát, aki az otthonában esett össze
Egyelőre csak annyit tudni az állapotáról, hogy akut agyi problémával küzd.
Büntetőeljárást folytatnak az Újpest-Fradin megégett szurkoló ügyében
Az összes körülmény tisztázása folyamatban van.
Egy perc alatt beszedett két sárga lappal nyírta ki a csapatát a forrófejű spanyol focista
A Girona a győzelemmel visszavette a második helyet a Barcelonától.
Kuznyecov vesztes rangadón debütált a Győr edzőjeként
A Nyíregyháza idegenben is nyerni tudott.
„Egy ilyen játékost sohasem szabad megkérdőjelezni” – Dybala-triplával nyert a Roma
Az olasz csapat már a Brighton elleni EL-nyolcaddöntőre is készül.