Első Európa Liga meccsén 1-0-ra nyert idegenben a Paks.
A két új igazolás, Otten és Félix is betalált. 3-0-ra nyertek a zöld-fehérek az Ulisses ellen.
Eldőlt, hogy az UEFA Futsal Cup-ban selejtezőt kell játszania a magyar bajnok Rába ETO-nak.
Két korábbi játékosával hosszabbított, két futballistát pedig szerződtetett a Kaposvári Rákóczi FC.
A Pápa már nem számít Bali Péterre, aki német harmadosztályú csapatokkal szemez, de szívesen visszatérne Szegedre is.
Higgadt légkörű sajtótájékoztatót tartott a Makó FC elnöke, Ménesi Gábor a most már NB III-as csapat jelenéről és jövőjéről.
Három edzőt fogyasztott el a Kazincbarcikai SC az elmúlt idényben, és majdnem kiesett az NB II Keleti-csoportjából.
A magyar válogatott szinte biztosan a harmadik kalapba kerül a világbajnoki selejtező sorsolásakor.
A Honvéd-MFA elleni osztályozón eldőlt: az Orosháza FC kiesett az NB II-ből. A csapat most egy utolsó utáni esélyt kapott.
A Pepsifoci.hu információi szerint a Nyíregyháza gólvágója Bajzát Péter megegyezett a PVSK csapatával.
Bajzát az NB2 legutóbbi szezonjában 25 gólt rúgott.
Még Nagy Gábor sem tudja, hol folytatja pályafutását.
A Boras Arénában nem zördül meg mindkét háló! Ez tuti!
Nem panaszkodhatott a szerencsére a Tolna megyei alakulat. Az andorrai ellenfélnél ideálisabb nem nagyon volt a kalapban…
Sorra hagyják el a labdarúgók a válságba jutott Vasast, a többségi tulajdonos Híd Zrt. tevékenységét nem övezi közmegelégedés.
Három labdarúgót és négy játékvezetőt vettek őrizetbe bundaügyben, körülbelül százmillió forint értékű valutát lefoglaltak.
A fogadási botrány elérkezett Magyarországra. Hét embert a nyomozó főügyészség letartoztatott, köztük Kenesei Zoltánt, a válogatott Krisztián testvérét.
Kiss Károly legényei ma keltek útra, hogy pályára lépjenek a klub történetének első nemzetközi mérkőzésén.
Ma délután két órakor indul első Európa Liga mérkőzésére az MVM Paks labdarúgó csapata. Nagyon várják már a játékosok ezt a találkozót, egyrészt mivel régen játszottak tétmeccset, másrészt pedig kiléphetnek a nemzetközi porondra – írja a csapat hivatalos honlapja.
Kis Károly vezetőedző kihirdette az utazó keretet, melyben a két kapus mellett tizenhat mezőnyjátékos szerepel:
Bartha László, Báló Tamás, Böde Dániel, Csehi Tamás, Csernyánszki Norbert, Éger László, Fiola Attila, Gévay Zsolt, ifj. Haraszti Zsolt, Heffler Tibor, Hrepka Ádám, Kiss Tamás, Magasföldi József, Nagy István, Pokorni Péter, Sifter Tamás, Sipeki István, Vayer Gábor.
A nemrég igazolt Heffler Norbert még nincs száz százalékos fizikai állapotban, így ő itthon erősít, de várhatóan a visszavágón már szerepelni fog. Szabó János néhány napja vírusos megbetegedést kapott, így ő ezért maradt ki a keretből.
A Nyugat.hu információi szerint a Szombathelyi Haladás legutóbbi taggyűlésén módosította a csapat célkitűzését. Aczél Zoltánnak elég, ha a 8-12. hely valamelyikére vezeti a csapatot a következő szezonban.
A lap információi szerint a fiatalok beépítése miatt gyakorlatilag átigazolási stopot rendeltek el, egyedül a japán Homma szerződtetésére van kilátás.
A Gyirmót FC vezetői a játékosok szabadsága alatt is azon dolgoznak, hogy megerősítsék csapatunkat. A mai napon a vezetők megállapodtak Csopaki Istvánnal, akivel 2 éves szerződést kötöttek – írja a sárga-kékek honlapja.
Csopaki István 28 éves, és több csapatban is kipróbálta már magát az NB I-ben. Futsalban is bizonyított, de Gyirmótra úgy szerződött, hogy a futsalt szünetelteti, és minden erejét arra használja, hogy az NB I-be jusson fel új csapatával.
NB I-es mérkőzéseinek száma 50, a REAC, a Vác, a Tatabánya és a Siófok színeiben játszott. Tavaly a BKV csapatában a nyugati csoport gólkirálya volt.
Újabb lejárt szerződésű labdarúgóval ült tárgyalóasztalhoz Dudás Hunor, a DVTK-t működtető Diósgyőr FC Kft. ügyvezetője. A tárgyalás eredményeként Savo Raković további két évig a DVTK játékosa lesz –írja a www.dvtk.eu.
A zöld-fehérek fiatal, mindössze 17 éves labdarúgója, Molnár Viktor is csatlakozott a felnőtt csapat keretéhez – írja a klub honlapja.
Molnár ezzel a keret legfiatalabb játékosa. A focista 17 éves és 190 cm magas.
A válogatott Kenesei Krisztián bátyja korábban Albániában és és Cipruson is légióskodott.
A Rangadó információi szerint dr. Czeglédy Csaba ma jelenti be, hogy üzletrészt vett a csapatot működtető kft-ben.
Az Inter Turku nem akar leszakadni a fővárosiak mögött.