Kiemelt hírek

Akit elfelejtettek a Vasasnál

Tatabányára bármikor szívesen tér vissza Tüske Roland.

A Budaörsi SC az NB II Nyugati-csoportjának első fordulójában 1-0-ra kikapott az MTK otthonában, majd hazai pályán gólnélküli döntetlent játszott a Paks második csapatával, így két kör után egy ponttal rendelkezik, ezen a hétvégén pedig Tatabányára látogat.

Az együttes csapatkapitánya, a 34 éves Tüske Roland a Vasasban nevelkedett, 1986 és 1997 között tizenegy évet töltött Angyalföldön. A Magyar Kupában a Budaörs éppen a Vasassal találkozik majd, és a fővárosiak hivatalos honlapján a következő előzetes olvasható a meccsről.

„A Pest megyei város alakulatának keretét többek között olyan rutinos, NB I-et is megjárt játékosok alkotják, mint a csapatkapitány Tüske Roland, Lászka Balázs, Csobánki Ádám, Lipcsei Roland vagy éppen Kollega Krisztián. Ezen felül a zöld-fehérek soraiban három olyan futballistát is találunk, akik korábban szerepeltek a Vasasban. Hegedűs Norbert és Szűcs Péter mellett az a Tulipán Ákos tagja még a Budaörsi SC-nek, aki az előző szezonban még a Fáy utcában védett.”

Mindezek alapján úgy tűnik, hogy a csatárt elfelejtették Angyalföldön, hiszen korábbi játékosaik között nem említik. A Rangadó.hu megkeresésére Tüske Roland elmondta: nem bántja őt a dolog. Nincs is oka bánkódni, hiszen szép pályafutás van mögötte. A Tatabánya újkori történetének legsikeresebb időszakában erősítette a bányászváros csapatát, majd szerepelt a Sopron, a Haladás és a Pápa együttesében, megfordult a brazil Atlético Paranaense kötelékében 2007 óra pedig a Budaörsi SC alapembere.

– Mit szól hozzá, hogy a Vasasnál elfelejtették?
– Abból a szempontból érthető, hogy a felnőtt keretnek sosem voltam tagja, hiszen amikor kiöregedtem az ifjúsági korosztályból, azonnal elmentem Tatabányára, mert játszani szerettem volna. Nem esik rosszul, hogy elfelejtettek – mondta a Rangadónak nyilatkozó Tüske Roland.

– Két forduló után egy pontjuk van a másodosztályban.
– Sikerülhetett volna jobban is a rajt… A Hungária körútra nyilván nem esélyesként utaztunk, de érett, jó játékkal megszorongattuk az MTK-t. A második meccsen komoly győzelmi esélyeink voltak, a Paks végig a védekezéssel foglalkozott, de nem tudtuk őket feltörni. Nagyon hiányzott egy gól a játékunkból, akkor minden könnyebb lett volna. Mindezek ellenére nem értékelem rossznak a játékunkat, a fiatal csapatunk jól teljesített.

– Látva a mezőnyt, illetve saját csapatát a felkészülés során, valamint az eddigi két bajnoki meccsen, hova helyezi a Budaörsöt a Nyugati-csoportban?
– Elöljáróban el kell mondanom, hogy hosszú évek óta nem volt ilyen erős a Nyugati-csoport. Együttesünk nagyon komoly átalakuláson ment át. A bennmaradás a célunk, de több is lehet ebben a csapatban. Ehhez szerencse kell, és az, hogy elkapjuk a fonalat. Leginkább a hazai meccseinken lehetünk veszélyesek.

– Pedig a harmadik fordulóban idegenben lépnek pályára, éppen korábbi csapata, a Tatabánya otthonában.
– Bármikor nagyon szívesen térek vissza Tatabányára. Pályafutás során ott éreztem magamat a legjobban, és a legsikeresebb is ott voltam. Nagyon szurkolok nekik, hogy feljussanak, mert a város és a csapat is megérdemelné, de remélem, a hétvégén ellenünk nem folytatják a pontgyűjtögetést!

Olvasói sztorik