Az ultrák a vezetés ellen tüntettek, az eset után a játékosokat zsoldosnak nevezték.
A Velence edzője szerint elég nagy a baj, ha csupán ennyi a különbség az NB I és a megye I között.
Mészöly Kálmán szerint le kellene vetíteni a magyar futballistáknak a keddi török-izlandi összecsapást, hadd lássák a mieink, hogy küzd, harcol, birkózik egy eltökélt válogatott.
Létezik egy átok, ami 1982 óta minden vb-bronzérmest utolér, kivéve a németeket.
Novembertől Belgium vezeti majd a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, ezzel a rangsor 1993-as bevezetése óta a nyolcadik nemzet lesz, amely a rangsor élén áll.
– Büszkék vagyunk – fogalmazott röviden Vincent Kompany, a belga válogatott csapatkapitánya, aki a hír hallatán nem feledkezett meg megemlékezni arról, hogy miközben ők az élre kerülnek, az ősi rivális hollandok csak negyedik helyen végeztek Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban, így nem jutottak ki a jövő évi, franciaországi kontinensviadalra.
A tavalyi brazíliai világbajnokságon negyeddöntős belga csapat csoportelsőként biztosította helyét az Eb-n. Belgiumból az elmúlt években olyan sztárjátékosok kerültek a nemzetközi futballvilágba, mint Kevin De Bruyne, Romelu Lukaku vagy Eden Hazard. Utóbbi a világranglista kapcsán azt emelte ki, hogy bár most az élre kerülnek, de teljesítményüket a megszerzett trófeák alapján ítélik majd meg. De Bruyne különlegesnek ítélte a helyzetet, a védő Thomas Meunier pedig egyenesen bizarrnak, hogy Belgium Németország és Brazília előtt szerepel majd a rangsorban. Marc Wilmots szövetségi kapitány elégedettnek és büszkének nevezte magát.
A FIFA-világranglistát korábban Brazília, Argentína, Spanyolország, Hollandia, Franciaország, Németország és Olaszország vezette.
Szerdán Nyonban tartották az UEFA Futsal Cup 16 résztvevős elitkörének sorsolását. A magyar bajnok Rába ETO együttese kvalifikálta magát a legjobbak közé, a sorsoláson pedig egy csoportba került a címvédő kazah Kajrat Almatival.
A 16 gárdát négy darab négyes csoportba osztották. A győriek a C-csoportba kerültek, rajtuk kívül egy kiemelt csapat, illetve a selejtezőcsoportokból két győztes jutott. A második helyen továbbjutó ETO a címvédő mellett az orosz Ugra Jugorszkot és a cseh EP Chrudimot kapta ellenfélnek.
Minden csoport első helyezettje jut be az áprilisi négyes döntőbe. A csoportmeccsek november 10-én kezdődnek.
A-CSOPORT: Inter FS (spanyol), Lidszelmas (fehérorosz), Kremlin Bicetre United (francia), KMN Dobovec (szlovén)
B-CSOPORT: Tulpar Karagandi (kazah), ASD Pescara (olasz), Halle-Gooik (belga), Zelezarec Szkopje (macedón)
C-CSOPORT: Kajrat Almati (kazah), Ugra Jugorszk (orosz), EP Chrudim (cseh), Rába ETO
D-CSOPORT: Ekonomac Kragujevac (szerb), Slov-Matic Bratislava (szlovák), Benfica (portugál), Lokomotiv Harkiv (ukrán)
Elszállt a Paks is, de szenvedett az Újpest is. A Fradi viszont parádézott.
Sok mindent láttunk már meccs előtt, közben és utána, de ez mindent visz. Egy szlovák amatőr találkozón gőzmozdony hajtott el közvetlenül a lelátó és az oldalvonal között.
A válogatott védő a Videoton Magyar Kupa-mérkőzésére tartott, amikor az M7-es autópályán baleset érte. Szerencsére nagy baj nem történt.
Az UEFA nyilvánosságra hozta a kalapbeosztást. Ha nyerjük a pótselejtezőt, akkor is nagyon nehéz ellenfeleket kapunk.
Az internet kommentelői is megjárták a poklot tegnap este, de nevetni is tudnak az egészen.
Hihetetlen körülmények közt harcolta ki az Eb-szereplést a török válogatott: a győzelme mellett a kazah sikerre is szüksége volt. Íme a pillanat, amikor kiderült, teljesítve a lehetetlen küldetés…
A holland válogatott kedd este hazai pályán 3-2-re kikapott Csehországtól, így eldőlt, hogy csoportnegyedikként zárt, és nem jutott ki a jövő évi Európa-bajnokságra. A csehek harmadik gólját – amivel 0-3 lett az állás – Robin van Persie szerezte, miután a saját kapujába fejelt. A holland támadót maximum vigasztalta, hogy a hajrában a csehek kapujába is betalált, ugyanis ez volt a támadó ötvenedik gólja a válogatottban, amivel a holland labdarúgás legeredményesebb játékosa lett.
A németalföldiek nemzeti csapatában 2005-ben debütált Van Persie 101. válogatott fellépésén érte el a határkőnek számító gólmennyiséget. A hollandok házi listáján – a voetbalstats.nl adatai szerint – nyolccal vezet a csehek ellen az első holland találatot szerző, így 76. meccsén 42. alkalommal eredményes Klaas-Jan Huntelaar előtt, a harmadik helyet pedig Patrick Kluivert foglalja el, aki 1994 és 2004 között 40 gólig jutott 79 mérkőzésen.
A játéknapon történt még egy érdekes eset. A kontinensviadalra csoportelsőként kijutó Belgium odahaza 3-1-re legyőzte Izraelt, de ha Dries Mertens az első félidőben berúgja ordító ziccerét, akkor még nagyobb arányban is nyerhettek volna a belgák. Öröm az ürömben, hogy Mertens szerezte meg a vezetést a második félidőben, de ezért a hibáért akkor sem fogják megdicsérni.
A Nemzeti Sport szerkesztőségének közleménye a szerkesztőség Facebook-oldalán:
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNY
Tűzeset miatt kiürítették a Budapest, VIII. kerületi Corvin plázát és a szomszédos irodaházakat, így akinek erre akadt dolga, inkább halassza el.
UGYANITT: mivel mi sem tudunk visszamenni, határozatlan időre a szerkesztőségi munka szünetel.
A Nemzeti Sportos kollégáknak 11:30-kor kellett elhagyni az épületet, reméljük, hogy mindenki jól van.
Alexis Sánchezért 37 millió fontot sem sajnálna a királyi gárda.
Ahogy arról beszámoltunk, a magyar futballválogatott kiemeltként várja az Eb-pótselejtező vasárnapi sorsolását. De ki legyen az ellenfél: Szlovénia, Dánia, Norvégia vagy Írország? Rákérdeztünk…
A Manchester United egy többéves szponzori együttműködést jelentett be a nemzetközi életstílus márkával, a New Era-val.
[vote=”2588”
Cristiano Ronaldo, a Real Madrid portugál csillaga kedden vehette át karrierje negyedik Aranycipőjét. A 30 éves támadó nemrégiben a királyi gárda legeredményesebb játékosa lett, de az utóbbi időben rengeteg spekuláció szárnyra kapott, miszerint hamarosan távozik a spanyol fővárosból. Következő állomásként a PSG, az Orlando City-t, illetve volt klubját, a Manchester Unitedet emlegetik, de a háromszoros Aranylabdás most leszögezte, a Real Madridból szeretne visszavonulni.
– Az álmom, hogy a Real Madridból vonuljak vissza. Ha egy játékos odafigyel magára, akkor akár 40 éves koráig tud a legmagasabb szinten teljesíteni. Öt-hat évet még mindenképp szeretnék játszani, és ugyanilyen meccs/gól átlaggal folytatnám – nyilatkozta Ronaldo a Marcának.
A legerősebb csapatokat elkerüljük, de könnyű ellenfelet aligha kaphatunk.
Thomas Doll megfelelő hozzáállást vár játékosaitól a szerdai nagyecsedi MK-meccsen. Vezetőedzőnk a fiatalokra váró szerepről is beszélt – írja a fradi.hu.
A FradiMédia kedd délutáni edzésén forgatott.
Segítője a magyar U19-es válogatottnál dolgozó Sören Osterland lehet.
Amilyen szörnyű volt magyar szempontból Selcuk Inan gólja, olyan boldogságot szerzett a törököknek. A válogatott négyszázmillió forintnyi összeget kap a továbbjutásért.
A spanyol kapus szereléséből félmillió euró értékben vásároltak a Porto szurkolói.