Rangadó

Rangadó

Két cég közös konzorciuma nyerte el a több mint hatmilliárd forintból megépülő új Hidegkuti Nándor Stadion tervezésére és kivitelezésére vonatkozó pályázatot. A Hungária körúti létesítményt a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a West Hungária Bau Kft. építi majd fel augusztus végéig.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a nyílt közbeszerzési pályázaton négyen indultak, a győztes konzorcium pedig mind az árban, mind a stadion felépítésének időtartamában a legjobb ajánlatot adta. A győztes pályázó 6.31 milliárd forintért vállalta a kivitelezést, és a pályázatban szereplő 360 napos határidőhöz képest 30 nappal korábbra ígéri a befejezést. Deutsch Tamás hozzátette: a cégeknek nem lesz könnyű dolguk, hiszen tizenötezer négyzetméternyi épületet kell majd felhúzniuk viszonylag rövid idő alatt, ráadásul „sporttechnológiailag” a legmagasabb kategóriában, hogy maximálisan kielégítsék a klub sportolóinak, vendégeinek, valamint szurkolóinak igényeit.

Az elnök hangsúlyozta, ahhoz, hogy az MTK megvalósítsa álmait, miszerint továbbra is Magyarország legsikeresebb klubjai között tartsák számon, illetve megtartsa az egyesület „sportcsaládi” mivoltát, elengedhetetlen a létesítményfejlesztés, amelynek legnagyobb projektje az új Hidegkuti Nándor Stadion. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a klubnál 2013 vége óta már számos szakosztály otthona megújult: főként saját forrásból, illetve TAO-támogatásból nagyjából egymilliárd forint felhasználásával kaptak új otthont többek között a kajak-kenusok, a kosárlabdázók, vagy a röplabdások.

Zajlik a Lantos Mihály Sporttelep felújítása is, amely az atléták számára biztosít otthont, valamint a közeljövőben újul meg az itt található Szőcs Bertalan vívóterem is – tette hozzá.

Deutsch Tamás elmondta, hogy a szerződés értelmében az új Hidegkuti Nándor Stadion munkálatait legkésőbb augusztus 31-ig be kell fejezni, a jogerős használatba vételi határidő szeptember 16., a korábbi terveknek megfelelően pedig szeptember 21-én, a Sporting Lisboa ellen rendezik meg az avatóünnepséget. Ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy a portugál együttes – amely a kék-fehérek ellenfele volt 1964-ben a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) döntőjében – ingyen érkezik majd Budapestre, és megtiszteltetésként értékelte a meghívást a gálamérkőzésre.

A tervek szerint az új Hidegkuti Stadionban a pályát kilencven fokkal elfordítják a jelenlegihez képest, így az párhuzamos lesz a Hungária körúttal. A létesítményben 5322 ülőhelyet alakítanak ki, ezek közül 70-t a mozgássérülteknek.

Deutsch Tamás kérdésre megjegyezte, ahhoz, hogy az új aréna körüli projektet a jövőben sikeresnek ítéljék, arra van szükség, hogy a stadion nagyjából 80–90 százalékos kihasználtságú legyen. Mint azt elmondta, tisztában vannak vele, hogy ehhez a jelenlegi nézőszámukat nagyjából meg kell négyszerezniük, de ahogy fogalmazott: „dolgoznak az ügyön”.

Az MTK labdarúgócsapata az elmúlt idényben a Budapest Honvéd, a jelenlegiben pedig a Vasas otthonában játssza hazai mérkőzéseit, Deutsch Tamás pedig bejelentette, hogy amikor ennél a két klubnál is megkezdődnek a létesítményfejlesztési munkálatok, akkor várhatóan az új Hidegkuti Stadionban vendégeskednek majd.

„Persze úgy kell ütemezni az építkezéseket, hogy egyszerre csak egy csapat találhat átmeneti otthont a Hungária körúton” – tette hozzá.

2015. 10. 26. 13:26

Vasárnap éjjel kanadai derbit rendeztek az MLS-ben, a Montreal Impact a Toronro FC-t fogadta. A találkozót Didier Drogba vezérletével a hazaiak nyerték, az elefántcsontparti támadó eszméletlen formában van, két perc alatt két gólt szerzett, ráadásul mindkettőt sarokkal. Drogba 11 tengerentúli meccsén 11 gólnál jár, csapata pedig ott lesz a rájátszásban, ahol az első körben éppen a Torontóval találkozik.

2015. 10. 26. 09:58

A Markó Edina vezette női A-válogatott a szerdai, törökök elleni 1-0-ás győzelem után négy nappal újabb Eb-selejtezőt játszott, ezúttal Eszéken, a horvátok ellen. Vasárnapi riválisunk jóval nehezebb ellenfélnek ígérkezett, mint a szerdai, ezt tökéletesen mutatta, hogy Horvátországban a címvédő németek csak 1-0-ra tudtak nyerni. Az is a hazaiak malmára hajtotta a vizet, hogy míg mi négy napja éles meccset játszottunk, ők az előző játéknapon szabadnaposak voltak, így kipihenten várták a találkozót – írja a MLSZ honlapja.

A horvát csapat igazolta jó hírét, ezen a találkozón nem tudtunk mezőnyfölényt kiharcolni, igaz, a hazaiak sem tudtak egyértelműen fölénk kerekedni, még ha Szőcs Rékának be is kellett mutatnia néhány szép védést az első félidőben. Gólt végül a magyar válogatott szerzett a szünet előtt, a 45. percben büntetőhöz jutottunk, amelyet Jakabfi Zsanett értékesített.

A fordulás után a házigazdák mezőnyfölényt alakítottak ki, míg a mieink kontratámadásokra rendezkedtek be, és az egyik ilyen akció végén Zeller Dóra közel járt a második gólunk megszerzéséhez, de sajnos pontatlan volt a befejezése. A 68. percben góllá érett a horvátok fölénye, Maja Joscak vette be Szőcs kapuját. Az egyenlítés után a horvátok igyekeztek letámadni, nyomás alá helyezni a játékosainkat, de újabb gólt nem szereztek, 1-1-es döntetlennel végződött a találkozó.

– Nem volt könnyű dolgunk, hiszen a játékosok lábában még benne volt a négy nappal ezelőtti mérkőzés fáradalma is, ráadásul egy kimondottan erős, jól játszó horvát válogatott volt az ellenfelünk – nyilatkozta a találkozót követően Markó Edina szövetségi kapitány. – Egygólos vezetésnél, a második félidőben egy kontra végén volt esélyünk megszerezni a második gólunkat is, vagyis a győzelemtől sem álltunk messze, de a mérkőzés képe alapján a döntetlen igazságos eredmény. Egy hozzánk hasonló erősségű csapat otthonában sikerült értékes pontot szereznünk azzal, hogy végig fegyelmezetten, koncentráltan játszottunk, a mai teljesítményért elismerés illeti az egész csapatot.

2015. 10. 26. 06:15

Stanislav Sesták góllal járult hozzá, hogy labdarúgó-csapatunk 2-0-ra győzzön Diósgyőrben, és megtartsa 15 pontos előnyét a tabella élén.

– Nem játszottunk jól, de Diósgyőrben nem könnyű győzni, így nagyon örülünk, hogy elhoztuk innen a három pontot – mondta Sesták a fradi.hu-nak. – Tíz ember ellen mindig furcsa futballozni, de a célunkat elértük, hiszen a DVTK nem tudott helyzeteket kialakítani, míg mi két góllal eldöntöttük a találkozót. Több lehetőségem is volt a gólszerzésre, és boldog vagyok, hogy ismét sikerült góllal segítenem a csapatot. Jó formában érzem magam, hiszen legutóbb is eredményes voltam, és most is, de ezzel még nem elégedhetek meg. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen erős csapatban futballozom.

2015. 10. 26. 06:04
Olvasói sztorik