Rangadó

Rangadó

Márciusi bokasérülése után pénteken megkezdte a labdás edzéseket Franck Ribéry, a francia válogatott és a Bayern München labdarúgója.

A 32 éves szélső – aki a hónap elején állt edzésbe – pénteken már labdával és futballcipőben gyakorolt, ami újabb előrelépést jelent a visszatérése felé. Az továbbra sem ismert, hogy mikor állhat újra a bajorok rendelkezésére.

Ribéry sérülése eleinte nem tűnt túl komolynak, később viszont kiderült, hogy súlyosabb problémáról van szó – olyannyira, hogy a nyári felkészülés augusztusi kezdetekor speciális cipő nélkül járni is alig tudott –, ezért már hét hónapot ki kellett hagynia.

2015. 10. 31. 09:30

Katasztrofális rajtot vett a Premier League-ben a José Mourinho által vezetett, bajnoki címvédő Chelsea. A portugál szakvezető az első tíz fordulóban mindössze három győzelmet ünnepelhetett csapatával, ráadásul a Bajnokok Ligájában is veszítettek már öt pontot, míg a Ligakupából éppen ezen a héten búcsúztak.

Mourinho kirúgása már hetek óta téma a sajtóban, sokak szerint csak a rekordösszegű „végkielégítés” tartja vissza a vezetőséget a menedzser leváltásától. Aki azonban továbbra is brutálisan magabiztos, és ezt nem is rejti véka alá:

– Nem aggódom a leváltásom miatt – jegyezte meg a portugál, hozzátéve, nem érti, másokat miért foglalkoztat ez a téma. – Egyetlen másodpercig sem fordult meg a fejemben a búcsú. Az eredmények miatt viszont aggódom. A szombati, Liverpool elleni meccs megnyerésével foglalkozom, az érdekel, hogy kvalifikáljuk magunkat a BL következő körébe, és hogy visszakapaszkodjunk a tabellán oda, ahova a Chelsea való.

Majd a portugál az őt kérdező újságírókat is keményen leosztotta.

– Szeretném megérteni, miért lesznek az emberek izgatottak attól, ha felmerül: valaki elveszítheti az állását. Ha azt mondjátok nekem, hogy az újságotok húsz munkatárstól fog megválni, először is értetek fogok aggódni. Másodszor pedig amiatt fogok aggódni, hogy nem tudom, kik a többiek, akiket szintén az utcára tesznek. A menedzseri munka az egyetlen, ahol az embereket akkor tölti el izgalom, ha valakit kirúgnak. Ez szomorú. Itt van például a Brendan Rodgers-ügy: majdnem megnyerte a Premier League-et. Az év menedzsere lett, felkapták, majd egyes emberek keményen dolgoztak egészen addig, amíg ki nem rúgták. Nehéz ügy. Nem tartozom ebbe a világba. Túl érzékeny vagyok az ilyesmire. Utálom, ha az emberek elveszítik a munkájukat. Nem csak a futballban, hanem bárhol máshol is.

2015. 10. 31. 08:15

Egy mérkőzést rendeztek péntek este a teremlabdarúgó NB I alapszakaszának hetedik fordulójában. A bajnokság két domináns együttese, a Rába ETO és a Berettyóújfalu csapott össze.

A végig kiélezett találkozó az utolsó percben dőlt el: a 40. minutumban Alex szerezte a meccs egyetlen gólját, ezzel az ETO idegenben gyűjtötte be a fontos három pontot.

Teremlabdarúgó NB I, alapszakasz, 7. forduló

Mezei-Vill FC Berettyóújfalu – Rába ETO 0-1 (0-0)
Gólszerző: Alex (40.)

November 2. hétfő:
18.30: FC Veszprém – Göcsej SK
18.30: Aramis SE – Déli Futsal
19 óra: Dunaferr DF Renalpin FC – Nyírgyulaj KSE
December 14. hétfő:
Swietelsky Haladás VSE – Rubeola FC

2015. 10. 30. 22:33

A Diósgyőri VTK és az NB II-es Mezőkövesd közötti hagyományosan jó kapcsolatnak köszönhetően a csapatok újra felkészülési mérkőzésen mérik össze tudásukat a válogatott Európa-bajnoki pótselejtezői miatti bajnoki szünetben.

A találkozóra 2015. november 13-án, pénteken kerül sor Miskolcon, a DVTK edzőcentrumában – számolt be a DVTK honlapja.

2015. 10. 30. 18:55

Nem mindennapi „túszul ejtésben” volt része a török élvonalban bíráskodó Cagatay Sahannak és kollégáinak a Trabzonspor–Gaziantepspor bajnoki után.

A 2-2-es döntetlennel zárult meccset követően a Trabzon elnöke, Ibrahim Haciosmanoglu kezdeményezte állítólag, hogy zárják be a sporit és asszisztenseit, ugyanis az nem adott meg a csapatának a hajrában egy büntetőt.

A BBC beszámolója szerint végül a török miniszterelnök, Recep Tayyip Erdogan járt közben az ügyben, az ő felszólítására engedték ki a játékvezetőket hajnali fél négykor.

2015. 10. 30. 18:45

A Canal+ csatorna lengyel riportere látogatta meg a minap a Legia Warszawa magyar légiósát, Nikolics Nemanját. A bajnokságban 15 gólnál járó csatárnak újfent bizonyítania kellett, hogy bármely helyzetből képes gólt lőni. Mondjuk 5:15-nél már az üres kapura is nehezen ment…

2015. 10. 30. 17:03

Bővül a felcsúti futballakadémia: még ebben a szezonban elkészül két új fűtött focipálya és a hozzájuk kapcsolódó hatalmas, Makovecz-stílusú kazánház. Az akadémia az ezzel kapcsolatos sportfejlesztési programra 3.1 milliárd forintot költ, amelyből több mint kétmilliárd forint TAO-támogatás – számolt be a Népszabadság.

A Pancho Aréna két évvel ezelőtt 3.6 milliárd forintból épült fel. Most fűthetővé teszik két, újonnan létesített edzőpálya talaját, egy kiegészítő beruházással együtt mindösszesen 3.1 milliárd forintért. A fejlesztésre azért volt szüksége a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiának, hogy növendékeik télen is tudjanak edzeni. A fejlesztés nem csak a pálya alácsövezését foglalja magába: többszintes, betonból és fából épülő hatalmas szerkezet is emelkedik a település sportkomplexuma mellett.

Innen, vagyis a gigantikus kazánházból fűtenék az ominózus szabadtéri pályákat. Az ehhez szükséges gyeptéglákat már lefektették. A munkálatok sorában a pályaszélek igazítása és a fű egyenletesre vágása van még hátra. Az átadás még az idei szezonban várható.

– Egyik nap jöttem be a faluba, arra néztem és ott volt az a hatalmas épület, pedig két héttel korábban még semmi sem látszott belőle – meséli Felcsút egyik presszójának a tulajdonosa. – Azt tudtuk, hogy fűteni akarják a gyepet az új pályákon, de hogy ekkora kazán kell hozzá, azt nem gondoltam volna – teszi hozzá.

– Olyan ívesek a fagerendái, mint az arénának és a többi épületnek az akadémián – mutat a kisvasút építkezésén éppen pihenőidejét töltő munkás a pályák síkjából kiemelkedő új építmény felé. Makovecz-stílusú, pedig csak egy kazánház – nevet legyintve.

A munkás jól látja a helyzetet, az építményt ugyanis a Makovecz Imre Alapítvány építészmérnöke, Dobosi Tamás tervezte, így a kazánház stílusában nem üt el a futballakadémia többi épületétől. A csónakfenék formájú tetőszerkezet gerendái a helyükre kerültek, már csak a rézelemek beemelése van hátra. Az impozáns épületben a két fűtött gyepszőnyegű pályát kiszolgáló egység kap helyet, és egy futballöltöző.

– Tizennyolc csapatunk van, nagy az igénybevétel – indokolja a beruházást Takács Bence, az akadémia kommunikációs igazgatója – és nemcsak nyáron kell edzeniük a csapatoknak, hanem télen is, teszi hozzá.

Az akadémia az MLSZ-hez benyújtott sportfejlesztési programjából kiderül, hogy a 3.11 milliárd forintos beruházásához 2.25 milliárd forintnyi úgynevezett társaságiadó-támogatást kért. Ezt a labdarúgó-szövetség meg is ítélte. Ebből építik meg a kazánházat és a két fűtött pályát, vásárolnak egy traktort és egy buszt, valamint fejlesztik a Pancho Aréna biztonsági rendszerét. A beadványban megjelöltek egy kisebb összeget személyi jellegű és utánpótlás-nevelési feladatokra is.

2015. 10. 30. 14:25
Olvasói sztorik