Nem akármilyen modellel kavarodhatott össze a Real kolumbiai sztárja.
Fél óra játék után Csilus ügyes egyéni megmozdulása után sikerült megszereznie a másodosztályú Soroksárnak a vezetést az MTK tartalékcsapata ellen, ami a találkozó hajrájáig nem is forgott veszélyben.
Tíz perccel a lefújás előtt egy szép támadás végén egyenlítettek a vendégek, így döntetlennel ért véget a találkozó. A Soroksár hétfőn Törökországba utazik edzőtáborba, a következő mérkőzését már Belekben játssza – derül ki a klubhonlap beszámolójából.
A Gyirmót FC hivatalos honlapjának beszámolója szerint, az NB II-es listavezető Bori Gábor 28. percben lőtt góljával 1-0-ra nyert az osztrák másodosztályú St. Pölten otthonában.
Kikapott a Pintér Attila vezette Mezőkövesd a DVTK-tól.
A Sered ellen játszott, és kapott ki 2-1-re a Slovan Bratislva.
A találkozón a Slovan gólját a magyar válogatott Priskin Tamás szerezte.
Orhan Güney megcáfolja a korábbi 500 milliós információt.
Keményen cáfolta a Realba igazolásával kapcsolatos pletykákat a brazil klasszis.
Balogh Norbertről olasz edzője mondta, hogy idő kell neki mert nem beszél nyelvet. Menedzserrel, játékossal akadémiai vezetővel próbáltunk utánajárni, hogy mennyi energiát fektetnek a labdarúgók a nyelvtanulásba.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk Balogh Norbert csütörtökön este a Palermo hivatalos boltjában dedikált. Az összejövetelen megjelent Paolo Bonini a csapat egyik „híres” szurkolója, aki el is eresztette jellegzetes „Forza Palermo” kiáltását, a többi a videón…
Légiós-körkép, szombat.
A Rangadó.hu minden héten jelentkezik légiós-körkép rovatával, amelyben a külföldön szereplő honfitársaink teljesítményét összegezzük, illetve a fordulók előtt megnézzük, milyen feladat vár a magyarokra határainkon túl.
Vasárnap – Kupáznak Dzsudzsákék
A német harmadosztály 23. fordulójában a Miriuta László vezette Energie Cottbus a Fortuna Kölnnel találkozik.
Adorján Krisztián klubja, az olasz másodosztályú Novara az Entellával csap össze idegenben a 24. fordulóban. A harmadosztály B-csoportjának második helyezettje, a Forgács Dávidot is soraiban tudó AC Pisa az Ancona ellen vív rangadót.
Hibátlan mérleggel jutott a Török Kupa rájátszásába Dzsudzsák Balázs csapata, a Bursaspor. Az együttes a kieséses szakaszban az Amedsport kapta első ellenfélnek.
Hétfő – Olasz bajnoki zárja a hétvégét
A Tamás Krisztiánt is soraiban tudó Spezia a Salernitanával találkozik az olasz másodosztály 24. fordulójában.
Új csapata hétszeres bajnok, de most nyolcadik a bajnokságban. Lapértesülések szerint közel 1 milliárd forintot fizettek érte.
Egy másodosztályú és egy élvonalbeli mérkőzést térképeztünk fel…
Felfüggesztették az eltiltást, a két spanyol sztárklub továbbra is magához csábíthat játékosokat.
A Rangadó.hu megválasztja minden hónap legszebb, megyei bajnokságban esett gólját.
Ötvenéves minden idők egyik legjobb brazil csatára, Romario. Ezernél több gólt lőtt, 94-ben világbajnok lett, de élete legjobb formáját két vébé között futotta.
Kevés maradt a téli átigazolási időszakból, ezért a nyáron igazolnák vissza a ködös Albionba a támadót.
Platini hiányában az UEFA-főtitkárt támogatják a FIFA-elnöki posztra.
A Manchester City az összes sorozatban áll ugyan, de menedzserük szerint nem tudják mindet megnyerni.