Egy török oldal szerint már 7 millió eurót sem ér a középpályás.
A Barcelona fő megfigyelője, a játékosigazolásokért felelős Robert Fernandez is a helyszínen nézte meg a hétvégi Rennes-Nantes francia bajnokit. A Mundodeportivo információi szerint azért, hogy jobban szemügyre vehesse a hazaiak támadóját, Ousmane Dembelét.
A 18 éves francia csatár rendesen odatette magát, mesterhármast szerzett, a Rennes pedig 4-1-re nyert. Első és harmadik gólja igen szemrevaló, a második egy szerencsés szabadrúgás volt. Dembelé a szezon elején került fel a Rennes második csapatától a felnőttekhez, és annak ellenére, hogy a szélről indul, már kilenc gólnál tart bajnokságban, 17 meccsen.
A Sport.es szerint a remek teljesítménye arra sarkallja a Barcát, hogy azonnal szerződtessék, mert sorban állnak érte az európai topklubok, így a francia futballista nagyon közel került az aláíráshoz.
A Leicester előnye tovább nőtt a hétvégén a Premier League-ben, de sokan még most sem hiszik el, hogy megnyerheti a bajnokságot. Vajon tényleg „örök második” az olasz vezetőedző?
A Paris Saint-Germain svéd sztárfutballistája, Zlatan Ibrahimovic levitte edzésre a gyermekeit, és közösen gyakorolták a trükköket. A két kis Ibra igyekszik mindent ellesni aputól. A fantasztikus gólja és parádés teljesítménye mellett a botrányairól, balhéiról is híres klasszist sokan utálják, mert nem kíméli ellenfeleit és a bunyótól sem riad vissza a pályán, de családapaként teljesen másként viselkedik. Úgy tűnik, hogy a családon belül rendben van az utánpótlás, hiszen két gyermeke, a kilencéves Maxi és a nyolcéves Vincent egyaránt érdeklődik a foci iránt.
Újabb szexbotrány árnyékolja be az angol labdarúgást, egy házas focistáról rántotta le a leplet a The Sun című napilap. A brit újság arról számol be, hogy az első osztályban szereplő együttes játékosa a közösségi oldalon ismerkedett meg a 22 éves diáklánnyal. A futballista, akinek a nevét nem hozták nyilvánosságra, sem azt, hogy melyik együttesben játszik azt kérte a lánytól, hogy küldjön magáról meztelen képeket.
A chatelést végül randi követte, egy ötcsillagos szállodában több éjszakát is eltöltöttek. A The Sun forrásai szerint a férfi egy házat is akart bérelni a lánynak és havi 1000 fontot (398 ezer forint) adott neki, hogy támogassa.
A focistát azonban hidegzuhanyként érte, amikor a lány közölte vele, hogy gyermeket vár. A labdarúgó arra akarta rávenni a szeretőjét, hogy menjen el abortuszra, ne tartsa meg a babát.
– Csak azt hajtotta, hogy mi lesz így a karrierjével – mondta egy informátor a The Sunnak.
A lány azonban megtartotta a babát és már egy ügyvédet is megfogadott. Az a célja, hogy apasági teszttel bebizonyítsa, hogy a futballista a gyermeke apja, akitől elvárja azt is, hogy tartásdíjat fizessen – írja a blikk.hu
Újra a Bajnokok Ligájában vezet meccset Kassai Viktor. A magyar játékvezető Szentpéterváron működik közre a Zenit–Benfica összecsapáson. Az orosz–portugál csata első felvonását a Benfica nyerte 1-0-ra, a visszavágót szerdán rendezik.
Kassai munkáját a partvonal mellett Ring György és Tóth Vencel segítik, az alapvonalnál Bognár Tamás és Farkas Ádám dirigál, a negyedik játékvezető pedig Albert István lesz.
Nem él meg szép napokat a Porto kapusaként Iker Casillas, aki pár éve még a világ legjobbja volt, de legalábbis top3-as. Szinte hetente jönnek a hibái, mióta a nyáron el kellett hagynia a Real Madridot, most épp Bragában égett be, talán minden eddiginél jobban. Kikaptak, és Alan Silva gólja, amivel 3-1 lett a 90. perc után, abszolút az ő lelkén szárad. Megpróbálta ugyanis megelőzni a csatárt, amikor az egy hosszú keresztlabdát kapott, csakhogy nem sikerült – írja az index.hu
A bayernes Neuer az, aki ilyen labdákra is előfordul, hogy kiszalad, de ő el is viszi azokat. A vereséggel a Porto hat pontra csúszott vissza a vezető Benficához képest, a Sportingtól négy pontra van, a harmadik helyen.
Erős csapattal jönnek a Groupama Arénába a horvátok.
Az Instat alapján ismét összeállítottuk a hétvége legjobb tizenegyét.
Regisztráció viszont lesz.
Sándor György biztosította be a Perth győzelmét.
A tervezett ütemezésnek megfelelően zajlik a Haladás Rohonci úti sportkomplexumának építése Szombathelyen – tájékoztatta az MTI-t hétfőn közleményben a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft.
A tájékoztatás szerint a kivitelezők eddig több mint 1500 tonna törmeléket és bontott anyagot szállítottak el az építési területről, ezzel párhuzamosan megkezdték az újrahasznosítható anyagok bedarálását, az így nyert anyagot később majd az új létesítmény alatti töltésekbe beépítik.
Még márciusban megkezdődik a sportcsarnok úgynevezett mélyített síkalapozása, melynek során kétezer köbméternyi betont használnak fel az építők – fűzték hozzá.
A Haladás stadion bontása február elején kezdődött, a kivitelezők alig egy hónap alatt szinte teljesen eltüntették a régi felépítményeket.
A kivitelezést a Swietelsky Magyarország és a ZÁÉV alkotta konzorcium végzi, a projekt teljes egészében állami támogatásból valósul meg.
Az új létesítményben nem csak egy UEFA IV. besorolású, mintegy 9 ezer fős, teljes mértékben fedett lelátóval rendelkező futballpálya, hanem egy sportcsarnok is helyet kap. Utóbbiban két kézilabdapálya is lesz, valamint itt kap helyet a Haladás új múzeuma is – áll a közleményben.
Az osztrák Kleine Zeitung a magyar válogatott szövetségi kapitányával, Bernd Storckkal készített interjút.
Elhunyt Kuharszki Béla, az Újpest volt válogatott labdarúgója.
A csatár, aki 1958-tól tíz évig játszott az Újpesti Dózsában, 75 éves korában halt meg – tájékoztatta az MTI-t a család információi alapján Tóth András, a klub volt válogatott játékosa.
Kuharszki Béla a lila-fehérekkel az 1959-1960-as idényben bajnokságot nyert – négyszer volt ezüst-, kétszer bronzérmes -, az 1968-69-es szezonban pedig döntőt játszott a csapattal az UEFA Kupa elődjének tekintett Vásárvárosok Kupájában.
A válogatottban hatszor lépett pályára, tagja volt az 1962-es chilei világbajnokságon szerepelt nemzeti együttesnek.
Szörnyű tragédiába torkollott két nigériai férfi vitája Indiában. Két barát azon veszett össze, hogy jelenleg ki a világ legjobb futballistája, Cristiano Ronaldo, vagy Lionel Messi. A vita során az egyikük egy törött pohár szilánkjával leszúrta barátját, aki a helyszínen életét vesztette – áll EFE spanyol hírügynökség beszámolójában.
A jelentés szerint a két férfi, Obinna és Nwabu előbbi születésnapját ünnepelte, amikor veszekedni kezdtek napjaink két legjobb labdarúgója kapcsán. A 34 esztendős áldozatnak Cristiano Ronaldo a kedvence, fiatalabb barátja viszont Messit tartja jobbnak. A vita során Obinna egy poharat dobott barátja felé, de az a falat találta el, és összetört, majd Nwabu az egyik üvegszilánkkal leszúrta haverját, aki belehalt sérüléseibe – írja az EFE spanyol hírügynökség alapján a Mundo Deportivo.
Egy szurkolói kártya és szkenner ellenes Facebook közösség bukkant rá Elek Ákos Instagram posztjára, melyben szerintük a kiváló focista az MLSZ-nek üzent.
Ákos Elek (@elekakos25) által közzétett fénykép, 2016. Márc 5., 12:11 PST
A focista korábban készült fotókat rakott ki, ahol két csapat szurkolótábora látható, és azt írta: valami hiányzott.
Statisztikai adatok is alátámasztják, mennyire jelentős személy volt Öcsi bácsi.
Gulácsival a kapuban menetelhet tovább az RB Leipzig.
Közel 40 ezer néző előtt, Seattle-ben kezdte meg az MLS 2016-os szezonját a Sporting Kansas City.
A találkozót meg is nyerte Sallói Dániel csapata 1-0-ra. A magyar támadó a keretben volt, de nem cserélték be.
Ismét vesztes meccsen bizonyíthatott.
A skót FA Kupa elődöntőjében ismét megmérkőzik egymással Glasgow két tradicionális csapata, a Celtic és a Rangers.
A brit statisztikák szerint az április közepén rendezendő kupameccs lesz a 401. Old Firm derbi, a Rangers eddig 159, a Celtic 145 győzelmet ünnepelhetett, 96 alkalommal pedig döntetlent játszottak.
A glasgow-i csapatok 1888-ban találkoztak először, majd 2012-ig rendszeresen megmérkőztek az élvonalban, de akkor a Rangers csődbe ment, emiatt visszaesett a negyedosztályba. Jelenleg a másodvonalban (Championship) szerepel, és 12 ponttal vezeti a tabellát. A Celtic az élvonalban (Premiership) négypontos előnnyel áll az élen.
A legutóbbi Old Firmre tavaly februárban került sor: a Ligakupa elődöntőjében 2-0-ra a Celtic győzött.
A címvédő és listavezető FC Barcelona 4-0-ra győzött az Eibar otthonában a spanyol bajnokság 28. fordulójának vasárnapi játéknapján.
Munir El Haddadi gólja és Lionel Messi duplája után Luis Suárez állította be a végeredményt. Utóbbi volt a szurkolók által MSN-triónak nevezett Messi, Suárez, Neymar támadóhármas idénybeli századik találata. Az argentin 35, az uruguayi 42, a brazil pedig 23 gólnál tart. Csapatuk tovább javította veretlenségi csúcsát, amely immár 36 tétmeccs óta tart.
Az Athletic Bilbao magabiztosan nyert vendégként az utolsó előtti helyen álló Sporting Gijón ellen. A győztes baszk csapat a 74. perctől emberhátrányban játszott.
A párhuzamosan rendezett másik mérkőzésen a sereghajtó Levante meglepetésre pontot szerzett San Sebastiánban.
Primera División, 28. forduló
Sporting Gijón – Athletic Bilbao 0-2 (0-1)
Real Sociedad – Levante 1-1 (1-1)
Valencia – Atlético Madrid 1-3 (1-1)
korábban:
Eibar – FC Barcelona 0-4 (0-2)
Real Betis – Granada 2-0 (0-0)
szombaton játszották:
Deportivo La Coruna – Málaga 3-3 (1-1)
Getafe – Sevilla 1-1 (0-0)
Villarreal – Las Palmas 0-1 (0-1)
Real Madrid – Celta Vigo 7-1 (1-0)
hétfőn játsszák:
Espanyol – Rayo Vallecano 20.30