Verekedés tört ki a pár száz fradista ultra és a rendezők között, még egy vipera is előkerült.
A francia játékos jól bírja a kritikát, de idő kell, míg alkalmazkodik az angol focihoz.
Plattenhardt a St. Pauli ellen sérült meg.
Görögországba igazolhat a válogatott szélső.
A 17 éves Kundrák Norbert először játszott az első csapatban.
Az MLSZ versenybizottsága megváltoztatta a hétvégi Vasas–Videoton NB I-es rangadó kezdési időpontját: az eredetileg 18 órára kiírt találkozó 17.45-kor rajtol majd a televíziós közvetítés miatt. Megírtuk: a hazaiak stadionja ezen a meccsen búcsúzik majd.
A 17 éves szurkoló levélben kért bocsánatot a katalánoktól.
A tábor „zsoldos csapat, zsoldos csapat” rigmussal jellemezte az FTC labdarúgóit.
A kolumbiai Jackson Martinez klubváltása nem túl jól sült el, az elmúlt egy évben mindössze kilenc bajnokin lépett pályára a kínai Guangzhou Evergrande csapatában, s négy gólt lőtt. Az Atlético Madrid korábbi sztárja ki is maradt a kolumbiai válogatott Copa America keretéből.
Martinez a kudarcok miatt visszatérne Európába, hogy újraépítse karrierjét. A Napoli élénken érdeklődik a 30 esztendős támadó iránt, hiszen Arkadiusz Milik súlyos sérülése miatt szüksége lenne egy másik gólvágóra.
Valakinek bizonyosan engednie kell majd, hiszen a kínai csapat 32 millió fontot csengetett ki érte, a játékos éves fizetése pedig 10 millió font. Ennyit pedig aligha fognak kínálni neki.
Futács gólt lőtt, Gyurcsóék idegenben nyertek, Bőle csapata készülhet a következő körre.
A legjobb 32 közé jutásért játszottak ma a Magyar Kupában. Pintér Attila csapata 13 gólt lőtt.
Szép számmal képviseltette magát a Ferencváros szurkolótábora a Koroncó elleni Magyar Kupa találkozón. A szenzációs buzdításon kívül, ahogyan azt várni lehetett, Kubatov Gáborról, az FTC elnökéről sem feledkezett meg a Fradi-tábor. A munkanapon magukat óriási számban képviselő drukkerek külön rigmussal is üzentek a vezetőnek.
A Real Madrid hivatalos holnapján jelentette be, hogy 2021-ig meghosszabbította Lucas Vázquez szerződését.
A 25 esztendős labdarúgónak korábban 2020-ig volt élő kontraktusa, ezt toldották meg egy évvel. Vázquez idén mindössze egy bajnokin nem lépett pályára, ám mindössze az Espanyol ellen kapott helyet a kezdőben.
Ciro Immobile imádja a FIFA17-et. Legalábbis ez derül ki felesége, Jessica legújabb Instagram-videójából. A felvétel tanúsága szerint a Lazio-játékos figyelmét inkább köti le a népszerű játék, mintsem mutatós kedvese.
Jól látszik: a fülhallgatós Immobile a televízió előtt ülve feszülten mered a képernyőre. Jessica hiába szólítgatja „szerelmét”, kiáltása süket fülekre talál.
Ciro E Jessica (@ciroejessicaimmobile) által közzétett videó, 2016. Okt 24., 09:36 PDT
Várják az ajánlatokat a franciáért.
Öthetes kihagyás után visszatért a kapuba Király Gábor. A Haladás hálóőre még a Videoton elleni 3-0-ra végződő találkozón szenvedett combközelítő izomsérülést. Felépülése jól halad, a könnyített edzéseket már el is kezdte.
Öt hét után először a kapuban. Még sok munka vár rám / Nach dem fünf Woche wieder ins Tor. Ich habe noch viel zu tun. / After five weeks again on the line. I need lot of work. #gaborkiraly #kiralygabor #hun #hajrahali #edzés #training #work Király Gábor (@kiralygabor1) által közzétett videó, 2016. Okt 26., 03:37 PDT
Korábban beszámoltunk arról, hogy a francia futballszaklap, a France Football közzétette teljes, végleges listáját az idei Aranylabda-szavazás jelöltjeiről. A lap ábécésorrendben publikálta a jelöltek sorát, ötös csoportokban, így alakult ki a végleges mezőny.
Mint ismert, idén már nem tartozik a FIFA égisze alá a díj, a lap maga ítéli oda a legjobbnak járó elismerést.
A végleges lista:
Sergio Agüero (argentin, Manchester City), Pierre-Emerick Aubameyang (gaboni, Borussia Dortmund), Gareth Bale (walesi, Real Madrid), Gianluigi Buffon (olasz, Juventus), Cristiano Ronaldo (portugál, Real Madrid), Kevin De Bruyne (belga, Manchester City), Paulo Dybala (argentin, Juventus), Diego Godín (uruguayi, Atlético Madrid), Antoine Griezmann (francia, Atlético Madrid), Gonzalo Higuaín (argentin, Juventus), Zlatan Ibrahimovic (svéd, Manchester United), Andrés Iniesta (spanyol, Barcelona), Koke (spanyol, Atlético Madrid), Toni Kroos (német, Real Madrid), Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München), Hugo Lloris (francia, Tottenham Hotspur), Rijad Mahrez (algériai, Leicester City), Lionel Messi (argentin, Barcelona), Luka Modric (horvát, Real Madrid), Thomas Müller (német, Bayern München), Manuel Neuer (német, Bayern München), Neymar (brazil, Barcelona), Dimitri Payet (francia, West Ham United), Pepe (portugál, Real Madrid), Paul Pogba (francia, Manchester United), Rui Patrício (portugál, Sporting CP), Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid), Luis Suárez (uruguayi, Barcelona), Jamie Vardy (angol, Leicester City), Arturo Vidal (chilei, Bayern München)
A listán az Arsenal-drukkerek nagy meglepetésére nem kapott helyet a londoniak támadója, Alexis Sánchez – annak ellenére, hogy remek formát mutatott klubcsapatában, de válogatott színekben is szép sikereket ért el.
– Megnyerte a Copa Americát, a torna legjobb játékosa lett, emellett az Arsenalt az elmúlt szezonban a Premier League második helyéhez segítette. Az Aranylabda jelöltjei közé mégsem nevezték – írja a chilei játékos egyik szurkolói oldala az Instagramon. A fotót a csalódott Sánchez is kedvelte.
Kezdetét vette a Koroncó-Ferencváros MK-mérkőzés szerda délután, melyre a vendégeket közel kétezer szurkolója kísérte el. Köztük a szervezett szurkolói csoportokat is, akik fantasztikus hangulatot varázsoltak már az első perctől a megye kettes csapat elleni találkozón.
A németek méltatják a magyar középpályást, edzője azt is elárulta, miben kell még fejlődnie.
Martin Odegaard lassan két éve szerződött a Real Madridhoz, azonban azóta mindössze 32 percet tölthetett a pályán az első csapat tagjaként. A királyi gárda ma este a harmadosztályú Leonesa csapatával méri össze erejét a Spanyol Kupában, ám a fiatal tehetség ezúttal sem jut szóhoz, Zinedine Zidane nem nevezte az utazó keretbe.
Más kérdés, hogy a Castilla játékosai közül senki sem vesz részt a találkozón, pedig Luka Modric, Casemiro és Sergio Ramos is sérült, Cristiano Ronaldo, Gareth Bale, Karim Benzema, Marcelo és Keylor Navas pedig pihenőt kaptak.
Carlo Ancelotti, a Real korábbi trénere kijelentette, hogy nem ő akarta szerződtetni a norvég játékost, Florentino Perez elnök hozta a „nyakára”. Noha a Castillában rendszerint kezdő, nem nyújt olyan produkciót, amellyel esélye lenne a felnőtt csapatba kerülésre. A 17 esztendős középpályásra jól látható módon korábbi elődjéhez hasonlóan Zidane sem számít, így Odegaard fontolóra veszi lehetőségeit. Korábban a francia Rennes érdeklődéséről lehetett hallani, ám már csak a médiafelhajtás miatt is biztosan lesznek további kérői.
A megbízott szövetségi kapitány, Gareth Southgate kiállt a Manchester Unitedből kiszorult klasszis mellett.
A gólszerző Weiser viszont kritikusan nyilatkozott a St. Pauli elleni kupameccs után.