NB I

Kilencet lőtt a Ferencváros, hatot a Videoton, kiesett a Paks

A legjobb 32 közé jutásért játszottak ma a Magyar Kupában. Pintér Attila csapata 13 gólt lőtt.

Kapcsolódó cikkek

A keddi három találkozó után szerdán újabb huszonkilenc meccsel folytatódik/folytatódott a Magyar Kupa hetedik fordulója, amit a legjobb 32 közé jutásért rendeznek meg.

A Ferencváros a várakozásoknak megfelelően magabiztosan nyert a Győr-Moson-Sopron megyei II. osztályú Koroncó otthonában. A vendégeket a kora délutáni időpont ellenére kétezer szurkoló kísérte el, erről itt írtunk bővebben.

Szintén nem okozott gondot a Videotonnak a Csongrád megyei I. osztályban szereplő, korábban az NB II-ben bronzéremig jutó Makó otthonában kiharcolni a továbbjutást.

A Haladás Tóth Máté góljával már a szünetben vezetett, majd Ars duplájának köszönhetően 3-0-ra nyert Vácott. Erről a találkozóról képgalériát is készítettünk.

Az NB I-es csapatok közül egyedül a Paks esett ki, amely a másodosztályban remeklő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő otthonában kapott ki egy hajrágóllal 3-2-re.

Az eredmények folyamatosan frissülnek.

Magyar Kupa, 7. forduló, a 32 közé jutásért:

Koroncó KSSZE – Ferencvárosi TC 0-9 (0-3)

Gólszerzők: Busai (17., 43., 58., 88.), Trinks (28.), Radó (52., 86.), Rju Szung Vu (53.), Gyömbér (60.)

Makói FC – Videoton FC 1-6 (1-4)

Gólszerzők: Széll (26.), illetve Feczesin (5.), Bódi (13.), Feczesin (37.), Kovács I. (42.), Bévárdi (56.), Pölöskei (63.)

Rákosmente KSK – Bp. Honvéd 1-6 (0-2)

Gólszerzők: Kokenszky (78.), illetve Hidi (7., 65.), Holender (21.), Kabangu (63.), Tömösvári (85., 91.)

Balassagyarmati VSE – MTK Budapest 1-3 (0-2)

Gólszerzők: Szalánszki (90.), illetve Nikacs (19., 49.), Varga Sz. (23.)

STC Salgótarján – Diósgyőri VTK 0-1 (0-1)

Gólszerzők: Oláh B. (45.)

Balmaz Kamilla Gyógyfürdő – Paksi FC 3-2 (1-0)

Gólszerzők: Belényesi (5.), Máté J. (51.), Bakos (84.), illetve Szalai A. (57.), Kovács G. (65.)

Vác FC – Szombathelyi Swietelsky-Haladás 0-3 (0-1)

Gólszerzők: Tóth Má. (2.), Ars (68., 80.)

Mád FC – Újpest FC 0-4 (0-2)

Gólszerzők: Windecker (29.), Perovics (36., 62., 73.)

Csornai SE – Vasas FC 2-7 (0-3)

Gólszerzők: Kerékgyártó (71.), Folmer (90.), illetve Korcsmár (16.), Hangya (35.), Vaskó (40.), Ferenczi (50., 74.), Saglik (60., 76.)

Credobus Mosonmagyaróvár – Gyirmót FC 2-3 (2-3)

Gólszerzők: Baranyai (27.), Balázs (38.), illetve Simon A. (22.), Szegi (40.), Vass P. (43.)

Marcali VFC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-13 (0-4)

Gólszerzők: Bacelic-Grgic (30., 89.), Tóth B. (33., 45., 50.), Kink (38.), Vosahlik (49., 86.), Mevoungou (56., 75.), Baracskai (58.), Molnár G. (67.), Sós (81.)

HR-Rent Kozármisleny – Nyíregyháza Spartacus FC 3-2 (1-1)

Gólszerzők: Wittrédi (41.), Nagy M. (60.), Lantos (89.), ill. illetve Tisza (8.), Harsányi (72.)

Érdi VSE – Budaörsi SC 3-3 (1-1, 2-2, 2-2) – tizenegyesekkel 4-1

Gólszerzők: Bozsoki (39., 115.), Palásthy (93.), illetve Stieber A. (1.9, Horváth P. (74.), Deli (120.)

Budafoki MTE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 2-1 (1-0)

Gólszerzők: Kovács D. (33., 70.), illetve Ivancsics (82.)

Mór VSE – Puskás Akadémia FC 0-3 (0-0)

Gólszerzők: Tischler (55., 75.), Tóth K. (62.)

SZEOL SC (NB II) – Swietelsky-Soproni VSE 1-3 (1-2)

Gólszerzők: Makszimovics (18.), illetve Tóth (6.), Fazekas (25.), Garda (93.)

Hódmezővásárhelyi FC – Dorogi FC 0-4 (0-0)

Gólszerzők: Bor (49., 55.), Csák (63.), Szedlár (85.)

Tállya KSE – Ceglédi VSE 1-3 (0-0)

Gólszerzők: Mihálszki (78.), illetve Tóth L. M. (72., 88., 93.)

Baktalórántháza VSE – Várfürdő-Gyulai Termál FC 1-1 (1-0) – tizenegyesekkel 4-3

Gólszerzők: Lakatos (14.), illetve Erdős (90.)

FC Hatvan – Jászberényi FC 3-2 (2-1)

Gólszerzők: Ács (17.), Szabó R. (29.), Mundi (60.), illetve Hamar Á. (27.), Prasler (82.)

Tiszasziget SE – Kaposvári Rákóczi FC 0-1 (0-0, 0-0, 0-0) – hosszabbítás után

Gólszerző: Herzsenyák (109.)

Körmendi FC – Szentlőrinc SE 2-5 (1-1)

Gólszerzők: Balikó (15.), Makai (57.), illetve Füredi (6.), Horváth P. (67., 75., 87.), Királyházi (81.)

Bicskei TC – Szigetszentmiklós 2-1 (0-1)

Gólszerzők: Rigó (78., 82.), illetve Mayer (43.)

Király SZE – REAC 0-4 (0-0)

Gólszerzők: Pataki (56.), Kollár (60.), Kiss T. (69.), Papp (85.)

Tura VSK – Putnok FC 1-2 (0-2)

Gólszerzők: Surányi (47.), illetve Dávid F. (21.), Fábián (41.)

Kecskeméti LC – Dunaharaszti MTK 5-0 (1-0)

Gólszerzők: Hajnal (32.), Farkas I. (52.), Salami (66., 93.), Toricska (70.)

Bácsalmási PVSE – Celldömölki VSE 1-2 (0-0)

Gólszerzők: Popovics (57.), illetve Győrvári (66.), Enyingi (83.)

Duna Aszfalt Tiszakécske VSE – Zalaegerszegi TE FC 0-1 (0-1)

Gólszerző: Bailo(5.)

ETO FC Győr – Komárom VSE 7-1 (4-0)

Gólszerzők: Nagy J. (4.), Kabát (6., 33., 83.), Kulcsár (17.), Vörösbaranyi (78., 89.), illetve Csonka (92.)

Kedden játszották:

WHB Ménfőcsanak ESK–Soroksár SC 0-1

Dunaújváros–Szolnoki MÁV FC 2-3

Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre 1-1 (1-0, 1-1, 1-1) – tizenegyesekkel 6-5

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik