Egyelőre csak a DVTK másodedzője bűnhődik, a dulakodás többi résztvevőjének szerepét még vizsgálja az MLSZ fegyelmi bizottsága.
Eddig veretlen a Lipcse.
Támadó középpályást játszhat az egykori magyar válogatott játékos.
Toronymagasan nyerte a szavazást.
John Terry nyáron a Kuangcsuo Evergrandéhoz szerződhet.
Hihetetlen videó került nyilvánosságra a napokban: a felvételen az látszik, ahogyan iskolás gyerekek verekednek össze a CSKA és a Szpartak Moszkva ultráinak unszolására. Az „esemény” egy véres válogató volt, ahol a két tábor tagjai a legerősebb és legvadabb gyerekeket vették fel a soraiba – tehát a közelgő világbajnokság előtt elmondható, hogy a futballhuligán-utánpótlás biztosítva van Oroszországban…
A szövetségi kapitány ezúttal 28 játékost hívott be az Andorra és a Svédország ellen készülő magyar válogatottba.
Nagyon úgy tűnik, a mostani idény végén nem a Sevilla nyeri a második számú európai kupát.
Sorra gyűjti a büntetéseket a svájci.
Érdekes humora van az uruguayinak.
Elrepedt egy csont Kasper Schmeichel jobb karjában.
2004-05 óta nem kezdett ilyen jól szezont a spanyol legenda.
Varga Attilának fáj, hogy Cegléden a közvetlen vezetőktől nem kapott köszönetet az elvégzett munkájáért.
Hiába a 150 millió eurós manchesteri ajánlat, a katalánok hosszú távra terveznek a csatárral.
Verbális konfliktus kíséri az amúgy is lassan haladó stadionfelújítást.
Zé Luís ezzel a hét csapatába is bekerült.
A játékvezetői jelentésben egyáltalán nem szerepel a Barcelona játékosának verbális kirohanása.
Mauricio Pochettino számára kínos a Leverkusen elleni vereség.
Legutóbb 23 millió fontot fizettek volna érte, most feljebb kúszhat az ár.
A Real Madrid edzője szerint kevésbé intenzíven játszottak a 2-0-s vezetés birtokában.