A Hertha BSC edzője szerint mindenhol Király Gábor volt a „Number One”.
A Fradi elnyűhetetlen futballistája az Andorra elleni meccsen szenvedett súlyos sérülést.
Egy „történelmi” év legemlékezetesebb sikerei: játékosok, szurkolók, jelenségek – újra lett egy kis magyar foci.
A Manchester City három utánpótlás csapata is méretes zakót mért a városi rivális korosztályos együtteseire.
Az amerikai kapus az ’56-os üzenetek – Generációk emlékei 1956-ról című dokumentumfilmben idézi meg nagyapja 1956-os történetét.
Santos-Vitória +2,5
Nem mondott még le a bajnoki címről a fekete-fehér alakulat – ehhez ma nyernie kell. Jön is a hazai siker, de a gólokban nagyobb értéket érzünk, így a +2.5-ös opcióra fogadunk! Lássuk, hogy miért!
Dorival Silvestre Junior együttese kimondottan jó szezont fut. A fekete-fehérek az előző kiírásban a 7. helyen végeztek, gyengébb szereplésük egyértelműen csapnivaló idegenbeli formájukkal volt indokolható. Az idén némiképp jobb a helyzet, vendégként sem tolják rosszul Copeteék, otthon, a Urbano Caldeira-ban pedig kimondottan erősek, mérlegük 13-2-2, ehhez 32-9-es gólkülönbség társul. Ricardo Oliveirák formája is pazar, az utolsó 11 bajnokijukon 9-1-1-es szériát futottak – igaz, közben kiestek a kupából. Jelenleg 64 egység áll a nevük mellett, így a 2. helyet foglalják el, a listavezető palmeiras 70-nél jár. De nemcsak előre, hanem hátra felé is kell figyelniük Luiz Felipééknek: a a Flamengo és az Stletico Mineiro is lőtávolon belül követi a társulatot. A Santos nem tud az alapcsapatával kiállni a mai ütközetre, ugyanis az egyik belső bekkjük begyűjtötte 3. sárgáját, amely eltiltást ér. Sérült továbbá egy rutinos középpályás, de legutóbb már pályára léphetett a házi gólkirály, Vitor Bueno.
Az Esporte Clube Vitória nagyon nehéz helyzetből várja a Serie A finisét. A piros-feketék a játéknap előtt a 16., még nem kieső helyen álltak 39 ponttal, de a vonal alatti Internacional csak eggyel volt lemaradva tőle. A gyengébb szereplés miatt a klub edzőt váltott szeptemberben, Argél mester fel is rázta a csapatot, de még mindig maradt bőséggel izgulni való. Idegenben 3-5-9-es sorhoz 18-26-os gólkülönbség társul, amely azért arra enged következtetni, hogy nem feltétlenül csak bunkereznek távol otthonuktól Kiezáék. Októberben hullámvölgybe kerültek Diego Renanék, de az utolsó két fellépésükön már nem kaptak ki, s szereztek 4 egységet. A keret nem lesz teljes, minden csapatrészben van ugyanis sérült.
Mindkét alakulatnak nagyon kellenek a pontok, az iksszel inkább a vendégek lehetnének elégedettebbek, de a győzelem lenne a Vitória számára is az igazán megnyugtató eredmény. Nyílt mérkőzést várunk a két motivált alakulattól – no és találatokat. Az az érzésünk, hogy háromig biztosan eljutnak majd a felek. Tippünk így: +2.5!
Halmstad-Helsingborg DNB 2! 2x! 2
A párosmeccs első felvonását rendezik ma az Orjans Vallban: azt gondoljuk, az élvonalbeli együttes előnyt szerezhet!
A Halmstad egy esztendeje intett búcsút a svéd élvonalnak, a klubnál pedig az azonnali visszajutást tűzték ki célul. A kék-sárgák sokáig kiegyensúlyozottan teljesítettek, de a hajrára némiképp összezuhantak: az utolsó hat bajnokijuk közül csak egyet tudtak megnyerni Jan Jönsson tanítványai, így nemhogy az első két hely megszerzése jelentett kihívást az elmúlt hetekben, hanem a 3. pozíció megőrzése… Otthon pedig eleinte jól tolták Tveterék, mérlegük 9-3-3 volt – de az utolsó három hazai ütközetükön nem tudtak nyerni, egy iksz után kétszer kikaptak. A formahanyatlás tehát egyértelmű, nagy kérdés, hogy mennyire sikerül felpörgetni a srácokat az év egyik legfontosabb mérkőzésére. Egy belső bekk eltiltását tölti majd, viszont egy középpályás visszatérhet sérüléséből.
A Helsingborg is kicentizte, a piros-kékek az élvonaléban éltek át kellemetlen hónapokat, sőt, hónapokat. Henrik Larsson legénysége mindössze a 14. pozícióban zárt, és az utolsó hetekben a Gefle még egy attakot indított az osztályozós hely megszerzéséért, de ezt jól reagálták le Dahlbergék: egyszerűen elkezdték megnyerni a meccseiket, a hajrában az utolsó négy fellépésük közül csak egyet buktak el, a 30. fordulóban hazai pályán győzték le a Jönköpinget (2-0). Idegenben azért nem brillíroztak Wedéék, mérlegük 3-4-8 volt a szezonban. A keretben egy jobbhátvéd sérült, egy gólerős csatár pedig eltiltott lesz – nevezetesen Larsson mester fia.
A két alakulat egymás elleni mérlege egált mutat, viszont a legutóbbi három párharcukat a Helsingborg nyerte meg. Ma is az az érzésünk, hogy a vendégek nem kerülnek hátrányba, sőt! Akár nyerni is képesek a Halmstad vendégeként. Tippünk így DNB 2-es!
A Manchester City mellett a Napoli és az MU is vinné Serge Auriert.
Meddig tart a lipcsei csoda a Bundesligában? A Rangadó szakértője szerint aligha a bajnokság végéig, de a tervszerű építkezésnek később meglesz az eredménye.
Stopira még sokáig a székesfehérváriak játékosa marad.
José Mourinho, a Manchester United menedzsere az angol szövetséget támadja, amiért hagyták Rooneyt lerészegedni.
Két komoly rangadót is ki kell így hagynia a spanyol csatárnak.
A mezőkövesdiek elégedettek voltak a próbajátékon lévő Mihailo Milutinoviccsal.
Ádám Martin már teljes értékű edzésmunkát végez.
A Real Madrid szélsője az egyik honfitársára a legbüszkébb.
A berliniek játékosa elárulta, mit mondott nekik Dárdai Pál az esetleges távozásáról.
Lionel Messi nevelőegyesülete, az argentin Newell’s Old Boys nem mindennapi videót tett közzé.
Norvégiában Henning Berg szövetség kapitányi szerepe is szóba jött.
A tizedik fordulóban az utolsó helyezett Goa csapatához látogatott a Vadócz Krisztián fémjelezte Mumbai City. A magyar középpályás alapemberhez méltóan ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet és kilencven percen keresztül a pályán volt, csakúgy, mint Diego Forlán.
A vendégek hiába játszottak mindkét félidőben nagyobb fölényben, gólt nem tudtak szerezni, így csupán egy pontot szereztek. A Mumbai így második helyen áll az indiai bajnokságban, míg a Goa ezzel a ponttal ideiglenesen elmozdult az utolsó helyről.
Még az utolsó pillanatban is volt lehetősége a Mumbainak gólt szerezni:
.@Amrinder_1 made an instinctive save in the dying moments to help @MumbaiCityFC pick up a point in Goa! #GOAvMUM #ISLMoments #LetsFootball pic.twitter.com/kxc8VxpCRL— Indian Super League (@IndSuperLeague) 2016. november 16.
Luis Suarez rosszul reagált csapata vereségére, bemutatott a chilei szurkolóknak.
A Borsod Online egy korábbi cikkében beszámolt arról: két meccs híján ismert, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK csapata mikor és hol játssza mérkőzéseit a 2016/17-es évadból hátralévő 18 fordulóban. A piros-fehérek a Diósgyőri stadion újjáépítése miatt a jövő év végéig biztosan nem fogadhatják bajnoki ellenfeleiket Diósgyőrben, ugyanis a Nemzeti Sportközpontok és a Diósgyőri Stadionrekonstrukciós Kft. által a Market Építő Zrt.-vel kötött szerződésben az szerepel, hogy 15 hónap alatt kell elkészülnie a 14 798 fő befogadására alkalmas létesítménynek.
Vagyis 2018 márciusában kerülhet átadásra az új Diósgyőri stadion az említett szerződésben foglalt ütemterv szerint. Viszont ez az ütemterv azt is tartalmazza, hogy a diósgyőri létesítmény „árnyékában” megújításra kerülő Miskolci VSC Csokonai utcai sportingatlanja mikor lehet készen – írja a Borsod Online legfrissebb cikkében. Mint ismert: a Miskolc-Martinkertvárosban található sporttelep azzal az indokkal került be a stadionrekonstrukciós programba, hogy ennek megújítása után itt játszhassa bajnoki meccseit a DVTK együttese. Az MVSC Csokonai utcai ingatlanjára – mint ahogy arról korábban már beszámoltunk – 900 millió forintot költenek el, és a megújításra elvileg 5 hónapja van a Market Építő Zrt.-nek, ugyanis a szerződésben vállalt ütemterv szerint ennyi idő alatt kell megépíteniük az új pályát, vagyis elvileg 2017. március végén ezt át kellene adni, hogy ott áprilistól játszani lehessen. A rövid határ¬idő ellenére egyelőre nincs csúszásban ez a projekt, annak ellenére, hogy a terület átvétele óta ott, az őrzésen kívül eddig más nem történt, mert a 2016. november 2-i átadás után 1 hónap áll rendelkezésre az építési engedély benyújtására, és nem mellékesen, a Diósgyőri stadion bontási munkálataira pedig 2 hónap.
Ez utóbbi úgy függ össze az MVSC stadion építésével, hogy Diósgyőrből néhány szerkezeti elemet (napos oldalai lelátórész, annak fedése, világítóberendezések, kandeláberek) is átszállítanak majd a Csokonai utcára, hogy ezek ott beépítésre kerüljenek. Ugyancsak 2 hónapja van a Market Építő Zrt.-nek arra, hogy az MVSC pálya játékterének pályaszerkezetét elkészítse a füvesítéssel együtt, vagyis ennek elvileg ez év december 31-ig el kellene készülnie. Az ütemterv szerint 2017. február végére kell elkészülnie az összes építéssel kapcsolatos munkálatnak, és márciusra már csak a használatbavételi engedély és a Magyar Labdarúgó Szövetség pályahitelesítésének a megszerzése marad. Ha ez utóbbi szervezet pedig NB I-es mérkőzések rendezésére alkalmas sportlétesítménnyé nyilvánítja a Csokonai utcai létesítményt, akkor nem lehet akadálya annak, hogy 2017 tavaszán két olyan meccsét is itt, vagyis Miskolcon rendezze a DVTK labdarúgócsapata, amelynek pályaválasztója, és amelynek még nem sikerült helyszínt találnia.
Ezek a 2017. április 12-i (szerda) DVTK – Budapest Honvéd és a 2017. május 13-i (szombat) DVTK – Mezőkövesd Zsóry FC élvonalbeli labdarúgó-bajnokik.
A teljes cikk ITT olvasható.
Az angol szövetség elutasította a Liverpool kérését.
Az olajvállalat hosszú távú együttműködést kötött a dunaszerdahelyiekkel.
Hivatalosan is bemutatták a torna budapesti logóját.
Király Gábor és Nyilasi Tibor már meg is lepett néhány szombathelyi Bozsik-palántát.