Varázslatos felvételre bukkantunk a világhálón, Kovács István már másodikosként is penge…
Brest-Bourg-Peronnas 1
A listavezető otthon újabb sikert könyvelhet el…
Jean-Marc Furlan alakulata szépen halad az élvonal felé. Persze, a bajnokságnak több mint a fele hátra van még, de a piros-fehérek eddig felettébb meggyőzőek. A gall második vonal élén állnak 34 egységgel, haza mutatójuk 6-0-3, ehhez 15-13-as gólkülönbség társul. A formájukra sem lehet panasz, hiszen két bajnoki siker között továbbléptek a kupában is. A múlt pénteken a Nimes vendégeként léptek pályára Maupayék, és nyertek is 2-1-re. Eltiltott nincs a keretben, egy cserecsatár viszont sérült – összességében fontos hiányzója nem lesz a társulatnak.
A Bourg-Peronnas Herve Della Maggiore vezetésével egyelőre a 14. A gárda 21 pontot gyűjtött be eddig, idegenben is hajlamos az ikszre (1-4-3), összességében pedig igazi döntetlen-specialista (4-9-5). A pontvadászatban hat mérkőzés óta nem szenvedett vereséget, viszont csak kétszer győzött ebben a periódusban. A keretben egy bekk sérülést szenvedett a múlt héten, vele nem kalkulálhat a szakai stáb.
A Brest az élvonalba vágyik, ehhez hazai környezetben nem szabad botlania. Az az érzésünk, hogy a piros-fehérek nem is rontanak, és behúzzák a roppant fontos három egységet. Tippünk így: 1-es!
De Graafschap-Almere City +2.5
Viharos heteket él meg a házigazda: az új edzőre mér várni kell, a keret hiányos lesz eltiltások miatt. Gólokban látunk fantáziát…
Eseménydús heteken van túl a kék-fehér alakulat, amelynél még közel sincs nyugalom. A tavaly még élvonalbeli brigád gyengélkedik a másodosztályban, 15 egységével csak a 16. pozíciót foglalja el a tabellán. A hónap elején kirúgták a régi trénert, és amint arról a klub honlapja beszámol: az új szakvezető, Henk de Jong majd csak január elsejétől látja el a feladatokat. Jelen helyzetben nem csoda, hogy nem jönnek az eredmények… A brigád november eleje óta nyeretlen, öt bajnokijából négyet elveszített, és eközben alaposan lerontotta hazai mérlegét is, amely most már csak 4-1-4. A gólokkal nem állnak rosszul otthon, 23-17 a gólkülönbségük. A keretben lesznek hiányzók, egy bekk és egy védekező középpályás eltiltott lesz, rajtuk kívül a középpályán van két sérült.
Az Almere lényegesen nyugodtabb körülmények között készülhet a találkozóra, a piros-fehérek az 5. pozícióban tanyáznak 32 egységgel – minden bizonnyal tagjai lehetnek majd a play offnak. Az alakulat idegenben átlagosan teljesít, 3-2-4-es statisztikájához 18-19-es bátor gólkülönbség passzol. A formájuk hullámzó, egy idegenbeli 3-1-es vereséget egy 6-2-es hazai siker követte. A keretben eltiltott nincsen, viszont egy bekk neve felkerült a sérültlistára.
Mindkét gárda over/under mérlege 11/7, viszont a De Graafschap otthon, az Almere pedig idegenben termékenyebb, ráadásul az egymás elleni mérkőzéseiken rendre jönnek a találatok. Mi is a gólokra megyünk rá, tippünk így: +2.5!
Szerdán kihagyta a tréninget, csütörtökön különmunkát végzett a magyar középpályás.
Megállíthatatlan Izraelben a Beer Seva.
Türelemre int a paris-normandie.fr.
Rossz hírt közöltek a manchesteri klub orvosai.
Kemény feladatra vállalkoztak a Rangadó munkatársai: a BL-nyolcaddöntő valamennyi párharcára tippeltek. Tutik, meglepetések – jön a bevallottan szubjektív esélyleső.
Az uruguayi támadó 2021-ig hosszabbítja meg a szerződését a katalánoknál.
A Real korábbi trénere szerint Ramosnak minden képessége megvan ahhoz, hogy támadóként szerepeljen.
Az AEK Athén érdeklődik a magyar válogatott szélső iránt.
A Diósgyőr honlapja galériát közölt.
A 93. percben tornázta ki a Sunderland lövését…
Ellenállhatatlan volt a magyar csatár a szögletnél.
A Hertha trénere betonbiztos védelmet akar látni a következő bajnokin.
Zsebben a Real Madrid döntőbe jutása, CR végül betalált, de előtte akkorát bakizott…
A nigériai Bamgboye már jó ideje készül Szombathelyen. Mészöly Géza szakmai beszámolóját elfogadták.
Azt pletykálják, az 58-szoros ghánai válogatott a kilencedik kerületbe tart.
A Chapecoense csapatának áldozataira emlékeztek, ám a jó szándékból büntetés lett.
Az orosz klub hivatalos honlapján jelentette be a Fradi szélsőjének átigazolását.
Gabriel Jesus egy jótékonysági meccsen játszott, amikor a pályára rontó drukker útját állta.
Az európai labdarúgóklubok szervezete ellenzi a világbajnokság létszámának bővítését.
Csan Jüen-ting vezetőedző és a hongkongi Eastern FC a Kuangcsou Evergrande ellen játszik az ázsiai Bajnokok Ligájában.
Magyar idő szerint csütörtökön délelőtt a Club America ellen lépett pályára a Real Madrid Japánban a klubvilágbajnokság elődöntőjében. A királyi gárda Karim Benzema 47. percben lőtt találatával szerzett vezetést az első félidő hajrájában, és sokáig úgy tűnt, hogy 1-0 is marad a végeredmény. Ám a 93. percben még érkezett a friss aranylabdás Cristiano Ronaldo, aki 2-0-ra módosította az állást. A blancók a fináléban a japán Kashima csapatával találkoznak majd.
Klubvilágbajnokság, elődöntő:
Club America – Real Madrid 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Benzema (47.), Ronaldo (93.)
A labdarúgástól tavaly októberben visszavonult, korábban a kihallgatása után szabadon engedett Djibril Cissé ellen újraindítanák a nyomozást.

