Nemzetközi foci

Megszületett a diagnózis, vége a City-sztár idényének

Rossz hírt közöltek a manchesteri klub orvosai.

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy komolyabb sérülést szenvedett a Watford elleni előző bajnokin a Manchester City középpályása, Ilkay Gündogan, a hivatalos diagnózis azonban valószínűleg sokkolta a játékost és a szurkolókat.

A német középpályás ugyanis elülső keresztszalag-szakadást szenvedett, aminek következtében hat-nyolc hónap kihagyás vár rá – írja a spanyol As. Ez azt jelenti, hogy a hússzoros válogatott focistát már nem láthatjuk a pályán a 2016/17-es szezonban. Gündogan idén nyáron igazolt a Dortmundból a Manchester Cityhez, amelyben tíz bajnokin lépett pályára, ezeken pedig három gólt szerzett és egy gólpasszt osztott k, a Bajnokok Ligájában pedig kétszer zörgette meg a hálót.